Fontos tanulmány: kapcsolatot mutattak ki vércsoportok és 49 betegség között

nlc | 2021. Április 28.
Ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányt.

Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy

a nullás vércsoportú embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki szív- és érrendszeri megbetegedés vagy vérrög, ugyanakkor nagyobb az esélyük a vérzési rendellenességekre, mint az A- vagy B-vércsoporttal rendelkezőknek.

Más tanulmányok eredményei azt sugallták, hogy bizonyos vércsoportú emberek fogékonyabbak néhány fertőző betegségre – olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon. „Még mindig nagyon kevés információ áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy az RhD pozitív vagy RhD negatív vércsoportú emberek esetében fennáll-e bizonyos betegségek kockázata, vagy hogy még hány betegség állhat összefüggésben a vércsoportokkal” – mondta Torsten Dahlén, az eLife című tudományos lapban közölt tanulmány vezető szerzője.

A kutatók átfésülték a svéd egészségügyi nyilvántartásokat, több mint ötmillió ember adataira kiterjedően, és 49 betegséget hoztak összefüggésbe az AB0-rendszerrel, valamint egy továbbit az RhD-rendszerrel.

Az eredmények megerősítették, hogy az

A szakemberek szerint további tanulmányokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez és annak meghatározásához, hogy a különböző vértípusok és csoportok miként növelik bizonyos betegségek kockázatát, vagy vannak-e alternatív magyarázatok az összefüggésekre.

(MTI)

(Kiemelt kép: Pixabay)

Vércsoportok és a koronavírus

Exit mobile version