1934. március 8-án éjszaka álmatlanul forgolódott az ágyában egy Maria Gherardi nevű nő az isztriai Pirano kórházában. Amikor a szomszédos ágyra pillantott, megdöbbenve látta, hogy az ott alvó betegtársa, a 42 éves Anna Monaro mellkasa kékes színű fényt bocsát ki magából, mely még a takarón keresztül is látszik. Azonnal riasztotta az éjszakás nővéreket, akik a jelenséget látva a kórház vezetőjéért, dr. Domenico Sambó-ért rohantak. Az orvos először hitetlenkedett és biztos volt abban, hogy képes lesz teljesen ésszerű magyarázatot találni a dologra, hiszen az emberi test nem világít.
Anna Monaro egy halász felesége, 12 gyermek édesanyja volt, aki krónikus asztmájának súlyos fellángolása miatt került a kórházba. A csendes, mélyen vallásos asszony isteni beavatkozásnak tulajdonította, hogy a teste világít.
Dr. Sambo másnap két kollégáját, dr. Contentót és dr. Parenzant, a helyi középiskola igazgatóját, Mulino professzort, egy Genovesi nevű bírót és Bruno de Furgoni grófot, egy helyi nemest is a kórházba hívatott, azt remélve, hogy közösen rájönnek, mi lehet az oka a bizarr jelenségnek. Március 9. és 19. között mindannyian szemtanúi voltak a kék fény megjelenésének az asszony mellkasán, az okára azonban képtelenek voltak rájönni. Ezt követően Triesztből, Padovából és Milánóból is érkeztek orvosok, és a legkülönfélébb vizsgálatokat végezték el Annán, ám semmilyen rendellenességet nem találtak nála.
A rejtélyes történet egy korabeli magazin címlapján
A világító asszony története bekerült az országos lapokba, és több kutatóintézet érdeklődését is felkeltette. A Nemzeti Kutatási Tanács Rómába szállíttatta Monarót, ahol újabb teszteknek vetették alá.
Orvosok, pszichológusok, sőt papok is megvizsgálták, mi több, egyes források szerint még a világhírű fizikus, Enrico Fermi is járt nála. Anna a kikérdezések során felidézte, hogy már 7-8 éves kora körül is fényt bocsátott ki a teste, illetve olyasmikről is beszélt, miszerint látja a halottak szellemét vagy épp több ezer kilométerre zajló csatákat. A pszichiáterek arra jutottak, hogy Annának vannak ugyan hallucinációi, de nem szenved pszichózisban. „Látképei” gyakran vallásos természetűek, melyek nem számítottak ritkaságnak a hozzá hasonló írástudatlan emberek körében. A Rómában elvégzett vizsgálatok is bebizonyították azonban, hogy Anna egyetlen súlyos betegsége a krónikus asztma, ettől eltekintve fizikailag egészséges.
Amikor az asszony asztmája enyhült, a titokzatos ragyogás megszűnt, és úgy tudni, soha nem tért vissza. 1934 júniusában kiengedték a kórházból. Szeptemberben aztán a La Ricerca Scientifica című olasz orvosi folyóiratban egy 52 oldalas jelentést publikáltak az Annán elvégzett összes vizsgálatról. Ebben számos elméletet tárgyaltak a jelenség lehetséges okaként, az akkoriban népszerű „mitogenetikus sugárzástól” az elektromágnesességig, de felmerült az is, hogy azt a bőrében termelődő bizonyos vegyületek, vagy a verejtékében megtalálható szokatlan mennyiségű szulfid okozta azt. Hogy pontosan mi volt a magyarázata, az azonban sosem derült ki.