Egy IV. kerületi benzinkúton próbált segítséget kérni kisfiához egy kétségbeesett édesanya kedd délután. A 7 éves fiú a kocsiban feküdt és rosszul volt, alig kapott levegőt. Bár gyorsan megérkezett az orvosi segítség, a mentők pedig majd két órán keresztül küzdöttek, nem sikerült megmenteni a kisfiú életét.
A Blikk úgy tudja, szülinapot ünnepeltek a kisfiú iskolai osztályában és mindenki kapott egy szelet tortát, ami mogyorót is tartalmazott, amire a fiú allergiás volt. Miután megette a tortaszeletet, azonnal rosszul lett, az iskola pedig értesítette a szülőket.
Az édesanya ölben vitte a kocsiig kisfiát, ám a gyermek menet közben kritikus állapotba került.
A lapnak nyilatkozó gyerekorvos, Dr. Póta György azt mondta, nagyon ritka esetben előfordulhat, hogy a kisfiúnak ez volt az első olyan rohama, amit a mogyoró váltott ki, így a szülők nem tudhattak róla
A rendőrség ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást.