„Szerencsére nem szoktam beteg lenni, egy bögre teát se kapnék”

Sereg Tímea | 2022. Február 18.

Majdnem 20 éve vagyunk együtt a férjemmel, rengeteg a feldolgozatlan sérülés bennem. Ismerősnek nem tudom elmondani, de kikívánkozik belőlem, tudom, hogy tovább kellene valahogyan lépnem saját magam miatt is. Két gyerekünk született a házasságunk alatt, és nagyon nagy hullámvasút az életünk. Például a második terhességem összes vizsgálatára egyedül mentem el. Amikor a lányom megszületett, császárral, és a férjem bejött a kórházba, azzal volt elfoglalva, hogy miért nem ülök egyenes háttal. Amikor a kórházból hazavitt, egy szelet kenyér sem volt otthon, semmi. A szüleivel jár nyaralni, velem semmilyen közös programot nem csinál. Szerencsére nem szoktam beteg lenni, mert egy bögre teát sem kapnék. Sokszor a fejemhez vágja, hogy hálátlan vagyok, mert neki köszönhetően külföldön élhetek. A hízással-fogyással is vannak gondjaim miatta: nem lett igaza, végül lefogytam, de mindig rám szól, hogy ne egyek. Azzal is baja van, hogy eljárok futni. Azt hittem, hogy az évek alatt majd leperegnek a bántásai, hogy megerősödöm, de nem. Nehezen tudok mit kezdeni a felgyűlt feszültséggel.”

– olvasónk elmúlt már ötvenéves, és egy érzelmileg elhanyagoló férj képét írja le a levélben. Amit a sorokban látunk, az túlmegy sajnos az adok-kapok játszmákon, ez egyfajta érzelmi bántás, ami tartósan zajlik, talán játszmaként van jelen a párkapcsolatukban. A probléma az, hogy olvasónk eljutott oda, hogy betelt a pohár, szeretne valahogyan megbirkózni a házassága nehézségeivel. Ha neked is van olyan mondanivalód, ami kikívánkozik belőled a párkapcsolatoddal kapcsolatban, ha a szexuális életed problémás, ha szeretnél konkrét segítséget kérni, akkor Sereg Tímea párkapcsolati mediátor és szexológus tanácsadó várja a leveled a timea.sereg@centralmediacsoport.hu email címre.

Mit lehet tenni a felgyülemlett párkapcsolati feszültséggel?

Az olvasói levelek, amiket kapunk, természetesen egyoldalúak, így csak egy szeletét ismerjük meg egy-egy ember nehézségeinek. De olykor ez a pár sor is elég ahhoz, hogy láthatóvá váljon, mi is a pontos probléma. Olvasónk esetében a férj empátiája, a tisztelet és a kölcsönös odafigyelés teljes hiányáról olvashatunk. Egyúttal azt is láthatjuk, mik a jelei annak, ha a partner nem törődik az érzéseinkkel. Az érzelmi elhanyagoltság, a figyelmetlenség, a szeretetnyelvek teljes hiánya ilyenek.

A levélben látható, hogy a közösen töltött minőségi időt a férj inkább másokkal tölti, ha olvasónknak szüksége lenne fizikai-érzelmi támogatásra, akkor nem számíthat a férjére, hiszen még ételről sem gondoskodott a szülés utáni élethelyzetben. A feleség testére megjegyzéseket tesz, dicséretek és kedves szavak helyett a beszólások jellemzik a mindennapokat. Az öt szeretetnyelvből biztosan nincs meg legalább három a kapcsolatban, a maradék kettőről, a testi érintésekről és az ajándékozásról nem olvashatunk a levélben, így lehetséges, hogy esetleg ezeken a területeken történik valamiféle kapcsolódás.

fotó: getty images

A kérdés az, hogy miért ilyen a férj viselkedése, mióta ilyen, történt-e valamiféle törés a házasságukban. Nézzük meg azt a helyzetet, hogy talán nem a kezdetektől fogva ilyenek egymással, hanem később kezdődött mint ahogy megismerkedtek. Ez a törés lehetséges, hogy valamiféle bizalomvesztés: hűtlenség, állandó féltékenység, az egyik fél nem annak mutatta magát, aki valójában így becsapta a másikat, vagy súlyos hazugság derült ki valamikor, esetleg függőségekről is szó lehet. Ebben a helyzetben ha az a cél, hogy rendezzék a kapcsolatot, és a hétköznapok élhetőbbé váljanak, akkor párterápia segíthet ezen. 

Ha a kapcsolat már az elején hasonló volt, csak nem ekkora mértékben, ha a beszólogatások már az első félévben is ott voltak, esetleg szakítás-újrakezdés jellemezte az első időszakot, akkor lehetséges, hogy valamiféle játszma az, amiben együtt vannak. Ha ez így van, akkor ez a játszmázás tarthatja össze a kapcsolatot, ami rendkívül mérgező párkapcsolatot jelent. Ez pedig mindenkire, a gyerekek mentális egészségére is hatással lehet. Az alábbiak a tipikus jelei annak, hogy érzelmileg elhidegül a partner:

Ezek egyértelmű jelei annak, hogy a kapcsolatban azok az érzelmek, amiknek táplálnia kellene a házasságot, eltűnőben vannak. Ilyenkor a negatív érzések erősödnek fel, felülkerekedhet a harag, a gyűlölet is. Érdemes olvasónknak megkeresnie egy szakembert és végigvenni, mik azok a tények és érzések, amik benne tartják a házasságában. Célszerű azt is megvizsgálni, milyen lehetőségei vannak arra olvasónknak, hogy a feszültséget nemcsak a futással, hanem egyéb mentális eszközökkel kezelje. Ilyen eszköz lehet akár az autogén tréning vagy a jóga, de az is kiderülhet, hogy az önfejlesztésre jótékony hatással lenne egy olyan hobbi, amin keresztül sokkal többet megtudhatna saját magáról. Az önfejlesztés, az önbizalom növelése tehát az egyetlen jó út, ami hosszú távon annyira megerősítheti olvasónkat, hogy valamilyen formában megszabaduljon a feszültségektől. Az is lehetséges, hogy ez egyfajta végleges kiút lesz a házasságból, és válás lesz a vége. Ez azonban érzelmileg hosszú utat jelent, az ilyen nehéz döntéshez is szükséges önbizalom.

 

Kérdezz, írj nekünk!

Ha szeretnél szexológustól, pártanácsadótól választ kapni a téged érintő problémákról, ha elakadtál a magánéletedben, ha a társkereséssel vannak gondjaid, esetleg még szűz vagy, várjuk a kérdésed! Aggódnod nem kell, minden esetben névtelenül jelenítjük meg a kérdésed, az évszámokat, éveket is átírjuk, hogy senki ne ismerjen rád. A leveled várjuk a timea.sereg@centralmediacsoport.hu email címre.

Exit mobile version