Százéves a világ legidősebb praktizáló orvosa

nlc | 2022. Október 17.
Az ohiói Howard Tuckernak esze ágában sincsen nyugdíjba vonulni.

Amikor 1947-ben az első betegeit fogadta Howard Tucker nem sejtette, hogy egy napon ő lesz  majd a világ legidősebb praktizáló orvosa. Pedig ez történt. A férfi, akit a Guinness World Records már 2021. februárjában, 98 évesen felruházott a titulussal, most, hogy betöltötte a 100-at sem gondolkodik a visszavonuláson. Annak ellenére sem, hogy nemrég átesett a koronavíruson – írta meg a UPI.

Fotó: Pixabay

Howard Tucker – aki 1989-ben jogi diplomát is szerzett – igen kalandos életútra tekinthet vissza. 1922-ben látta meg a napvilágot a Clevelandbéli Ohióban. Úgy emlékszik, hogy szülei nagyon nagy áldozatokat hoztak azért, hogy ő és testvére minél kevésbé érezzék meg az 1929-es gazdasági válságot – derült ki a Guinness World Records oldaláról.

Szüleik mindkét fiukat arra biztatták, hogy találjanak olyasmit, amit szenvedélyesen szeretnek és Howard esetén ez a zene volt. Gyerekként elsajátította a hegedűt és a nagybőgőt, sőt, a világ legidősebb praktizáló orvosa egészen biztos abban, hogy, ha középiskolás korában nem kelti fel az érdeklődését az orvostudomány, végül profi zenész vált volna belőle.   

A második világháború idején Howard Tucker az Egyesült Államok tengerészetén szolgált, a koreai háború alatt pedig ő volt a tengerészet egyik fő neurológusa. Felesége, a 89 éves Sue pszichoanalitikus, akivel 1957-ben kötötték össze az életüket, és az asszony szintén a mai napig praktizál.

Howard Tucker a mai napig szolgál orvosszakértőkként különböző bírósági ügyekben és karrierje során számos különös esetet oldott meg, köztük 1960-ban az „alvó szépségek” néven közismertté vált esetét. Ennek a középpontjában két fiatal lány állt, akikről az orvosok hónapokon keresztül nem tudták megfejteni, miért esnek időről-időre kómába. Howard Tucker végül rájött, hogy a különös tünetek hátterében barbiturátmérgezés állt. 

A nyugdíjjal kapcsolatban az orvos úgy fogalmazott, szerint az a hosszú élet ellensége és hozzátette azt is:

Ha valaki szereti, amit csinál és még képes is rá, mi értelme lenne abbahagyni?

 

Exit mobile version