Édesanyja, Sabrina Amor elmondta a Mirrornak, hogy a kislány hónapok óta gyomor- és lábfájdalmakra panaszkodott, de a vizsgálatok és a tesztek nem mutattak ki semmi biztosat. Csak később egy rutinvizsgálattal derült fény a szörnyű diagnózisra.
Crystal fiatal kora ellenére nem először szembesült a rákkal.
2015-ben egy vérvizsgálat kimutatta, hogy súlyosan vérszegény, és a cardiffi University Hospital of Wales további vizsgálatai során kiderült, hogy rákos. Crystalt azonnal kemoterápiára fogták, majd több sugár- és immunterápiás kezelésben részesült, mielőtt végül csontvelőátültetést kapott. 2017-re remisszióba került a betegsége, de alig egy évvel később, 2018 januárjában újult erővel visszatért.
Egy rutinvizsgálat során vették észre, hogy gond van. Ekkor az orvosok nem tudták elkezdeni a kezelést, csak hónapokkal később. Közben megszületett a kislány öccse, de csak rövid ideig lehettek együtt, hét hónappal később Crystalt legyőzte a betegsége. „10 éves volt, amikor meghalt, de olyan volt, mintha idősebb lett volna. Már a saját temetését tervezte. Azt akarta, hogy a nagyival együtt temessék el. Mindent átgondolt” – mondta a Mirrornak az édesanya, majd hozzátette:
„Lovas kocsit akart, és én mondtam neki, hogy tartson ki, de ő ilyen volt, tudta, mit akar. Mindig vibráló volt. Ha találkoztál vele, nem tudtad elfelejteni.”
Egy jótékonysági szervezet végül gondoskodott arról, hogy Crystal temetésén legyen lovaskocsi.
Crystal halálát követően Sabrina lefutotta a cardiffi félmaratont a lányával, Georgiával, és több mint 2000 fontot gyűjtöttek a jótékonysági szervezet számára. Azt tervezi, hogy további maratoni távokat is teljesít a jótékonysági szervezet támogatására.
A gyerekek csodálatosak tudnak lenni, és nagyon is fel tudják fogni a helyzet súlyát. Ahogy Crystal is tudta, hogy a betegsége komoly, úgy az egészséges gyermekek is érzik, tudják, mennyit számít a segítség . Egy 12 éves fiú például azért növesztette a haját, hogy jótékonysági célból a betegeknek adja. A fiatal srác haját először négyéves korában vágták le, vagyis nyolc év után vágatta le a haját újból, hogy eladományozza azt a Little Princess Trust nevű jótékonysági szervezeteknek, amely parókákat készít azoknak a gyerekeknek, akik hajukat kemoterápia vagy más betegség miatt elveszítették.
A fiú azonban nem állt meg itt: a JustGiving oldalon adományokat is gyűjt jótékonysági célra, célja, hogy 550 fontot érjen el.
Anyukája szerint Bertie már jóval előbb le akarta vágni haját, de rájött, minél hosszabb a haja, annál több beteg gyereknek tud segíteni.
A különleges fiút, akiről egyébként hosszú haja miatt sokan feltételezték, hogy lány, egy műsor ihlette meg a jótékonykodásra, amelyben rákos gyerekeket látott.