Tavaly ősz elején került kórházba a TNT zenésze, Inti, akinél szívelégtelenséget és szívritmuszavart diagnosztizáltak az orvosok. Akkor túlesett egy szívkatéterezésen, ám most újabb beavatkozás vár rá.
„Két szívritmuszavarom és egy szívelégtelenségem van, az utóbbit az ICD-készülékkel, az egyik ritmuszavart pedig gyógyszerekkel, illetve egy beavatkozással, amelynek során elégették a problémás szívizomrostokat, megoldották. Van azonban egy másik, amit egyelőre gyógyszerrel karban lehet tartani, ezért a sürgős beavatkozásra váró betegek előttem vannak a várólistán. Amint hív az orvos, jön egy újabb speciális eljárás, az úgynevezett abláció, amelynek során ágyéktájon vezetnek be egy katétert. Ennek köszönhetően a napi tíz pirula helyett már csak hetet kell majd szednem…” – részletezte a Blikknek Inti, akiért párja, Sáfrány Emese mellett az édesanyja is nagyon aggódik.
„Édesanyám Amerikában él, épp akkor jött látogatóba, amikor tavaly kórházba kellett mennem. Túlzás nélkül mondhatom, a párom mentette meg az életem, hiszen ő erősködött, hogy menjek orvoshoz. Szerencsére időben elcsípték a bajt, mert én – igazi férfi módjára – figyelmen kívül hagytam a jeleket. Akkor kiderült, hogy néhány éve volt egy szívizomgyulladásom, aztán elkaptam a koronavírust, és felerősödött a betegségem” – mondta a lapnak a zenész.