Addig nem vett levegőt a kislány, míg meg nem halt – Életveszélyes TikTok-trendek

Bánosi Eszter | 2023. Április 17.
A bizarr őrületektől az életveszélyes kihívásokig – ezek az utóbbi idők legveszélyesebb TikTok-trendjei, amelyeket semmiképpen sem érdemes otthon kipróbálni.

Az évek során a TikTok népszerűsége óriásira nőtt, elérte a több mint egymilliárd fős közönséget, és kikerülhetetlen jelenséggé vált, sőt a korszellemre is hatással van. Hírhedt a virálisan terjedő videókról, mémekről, kihívásokról, de néhány veszélyes egészség-trendnek is a platformjává vált.

Vannak olyan „kihívások”, amelyek egyértelműen káros dolgokra, például az antihisztaminok túladagolására ösztönzik a felhasználókat. Aztán ott vannak a pszeudo-wellness tippek és kihívások, amelyek mindent lefednek a DIY anyajegy-eltávolítástól a korlátozó, egyáltalán nem egészséges diétákig.

A baj leginkább az, hogy 13-24 évesek teszik ki a TikTok felhasználóinak 69 százalékát, a 13-17 évesek pedig az összes felhasználó közel egyharmadát. Más szóval, fiatal és befolyásolható gyerekek milliói látják nap mint nap ezeket a veszélyes kihívásokat, és nem feltétlenül mérik fel ezek egészségre káros hatását. Ráadásul a tanulmányok azt mutatják, hogy a téves információk terjesztését rendkívül nehéz leleplezni. És bár a TikTok rendelkezik közösségi irányelvekkel, amelyek tiltják a káros téves információk terjesztését, a félretájékoztatás továbbra is fennálló jelenség az oldalon, és megállíthatatlanul terjed a sokszor naiv felhasználók körében.

A sárkány lehelete

Az első veszélyes trend, amely az alkalmazásban megjelent, a „Sárkány lehelete” (Dragon’s breath) kihívás, amely során folyékony nitrogént kell „enni”. Körülbelül 25 gyermek sérült meg, miután a chiki ngebul néven is ismert „sárkány lehelete” trend elterjedt az indonéz felhasználók között. A veszélyes kihívásban egy snacket kell elfogyasztani, amely egy tál édességből áll, amit folyékony nitrogén borít.

Dr. Dicky Budiman, a Griffith Egyetem orvosa arra figyelmeztet, hogy a folyékony nitrogén egyre hozzáférhetőbbé válik. Gyakran utcai árusoknál is kapható (legalábbis a tengerentúlon vagy Ázsiában), és a kisgyermekek ezt nem tudják biztonságosan kezelni. Az orvos szerint ráadásul sok tinédzsert kifejezetten éltet a veszélyes dolgok megtapasztalása, és nagy lelkesedéssel vágnak neki az ilyen kihívásoknak.

Természetesen a folyékony nitrogén ételeken való használata nem illegális, számos séf is alkalmazza tálaláskor, csakhogy életveszélyes sérüléseket is okozhat: akár súlyos bőr- és belső szervi károsodást, légzési nehézséget a gőz belélegzése miatt, különösen az asztmában szenvedőknél.

Egyél Benadrylt

A Forbes szerint 2020-ban egy másik tragikus trend jelentkezett. Egy 15 éves lány meghalt, miután részt vett a „Benadryl kihívásban” az Egyesült Államokban. Az őrületben résztvevők túlzott mennyiségű Benadrylt vettek be, amelyet általában allergiaellenes gyógyszerként szednek, hogy hallucinációkat tapasztaljanak. Csakhogy a Benadryl nagy adagokban görcsrohamokat és szívmegállást okozhat. Ha a fiatalokat arra biztatják, hogy nagy adagokban vegyék be a TikTokon, az nagyon veszélyes.

Fotó: John Nacion/STAR MAX/IPx

A Benadryl-kihívás rengeteg tinédzsert juttatott a sürgősségi osztályra, ezért az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) kivizsgálja az ilyen jelentéseket, és arra kérte a szülőket, hogy „tartsák az összes vényköteles gyógyszert távol a gyermekektől”.

Ne vegyél levegőt!

A több halálesetért felelős vírusos kihívás, a Blackout Challenge az egyik legkárosabb, ami valaha online megtörténhetett. A tragikus trend népszerűsége 2022-ben ugrott meg. A kihívás abból állt, hogy addig kellett visszafojtani a lélegzetet, amíg eszméletlen állapotba nem került a résztvevő oxigénhiány miatt. Több halálesetért is hibáztatták, és néhány szülő beperelte a TikTokot, azt állítva, hogy a platform algoritmusa direkt ezeket a videókat helyezi előre. Az alkalmazást múlt év májusában perelte be Nylah Anderson, egy 10 éves kislány családja, aki decemberben halt meg az Egyesült Államokban, miután állítólag megkísérelte a kihívást. A TikTok felelősséghárító közleményében annyit írt: „Ez a zavaró »kihívás«, amelyről úgy tűnik, hogy az emberek a TikTokon kívüli forrásokból értesülnek, már régen megelőzte a mi platformunkat, és soha nem volt a TikTok trendje. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a felhasználók biztonsága iránt. Legmélyebb együttérzésünk a családnak a tragikus veszteség miatt.”

Hidrogén-peroxid a fogakra

A DIY szépségtrendek futótűzként terjednek a TikTokon. Míg ezeknek a trendeknek egy része teljesen ártalmatlan, mások vitathatatlanul veszélyesek, ilyen például a hidrogén-peroxid használata otthoni fogfehérítőként (már a három százalékos koncentrációtól is keletkezhetnek hólyagok a szájban, valamint hányás és hasmenés is előfordulhat).

Egyes TikTok-felhasználók szerint ez egy módja annak, hogy elkerüljék a drága fogfehérítési eljárásokat, de valójában a trend csak egy újabb recept a katasztrófára. A BDA (Brit Dental Association) is aggodalmát fejezte ki a tendencia miatt, amely a vény nélkül kapható termékekben megengedettnél magasabb hidrogén-peroxid-szinttel fehéríti a fogakat. „A magasabb koncentrációk felügyelet nélkül történő használata, ahogy azt egyes videók javasolják, növeli a fogak és az íny károsodásának kockázatát, beleértve a száj égési sérüléseit, a fogak és az íny érzékenységét, valamint az irritált vagy gyulladt fogínyt” – írják. A peroxid lenyelése mérgező is lehet.

Nem, ez nem esemény utáni tabletta…

2020 elején a TikTokon sok tinédzser újabb veszélyes tendenciát hirdetett, azt állítva, hogy a Clearblue terhességi teszteken belül esemény utáni tabletta található. Ezt a tablettát állítólag B-tervnek szánták, amelynek célja a terhesség létrejöttének megakadályozása a védekezés nélküli szex után (megjegyzés: az esemény utáni tabletta nem 100 százalékos hatékonyságú, és csak sürgősségi esetekben szabad használni, rendszeres fogamzásgátlásként nem).

A Clearblue közleményt adott ki megcáfolva az állítást, és tisztázva a félreértést: „Minden tesztünkhöz tartozik egy kis nedvszívó tabletta, amely felszívja a nedvességet, és nem szabad megenni. Ha véletlenül lenyelték, kérjük, forduljanak orvoshoz.”

@slayathome_ Replying to @keelichantel Not a pill! This is a desiccant tablet to absorb moisture. #clearblue #clearbluepregnancytest #planb ♬ original sound - Jackie

Sufnituning anyajegy-eltávolítás

Ha anyajegyek vannak a bőrödön, érdemes rendszeresen ellenőriztetni egy bőrgyógyásszal, ne pedig otthon távolítsd el, már csak azért sem, mert az anyajegyek önmagában még nem rosszak (de azzá válhatnak, ha nekik esel valamivel, ami a kezed ügyébe kerül). Sok TikTok-felhasználó azonban nem méri fel az otthoni anyajegy-eltávolítás veszélyeit. Vannak, akik videót készítenek magukról, amint eltávolítják saját anyajegyeiket kaparással vagy leszedéssel, vagy veszélyes vegyszerek használatával. Ez azonban hatalmas hegekhez, maradandó bőrkárosodáshoz és fertőzéshez vezethet.

„Nincs »biztonságos« módszer az anyajegyek otthoni eltávolítására – mondta Ross Perry orvosigazgató. – Ezt szakképzett orvosnak vagy bőrgyógyásznak kell elvégeznie, aki képzett és tudja, mit csinál. A vegyszerek használata vagy az anyajegy lekaparása fertőzésekhez, vérzésekhez, hegesedéshez és a terület deformálódásához vezethet. Függetlenül attól, hogy milyen anyajegy-eltávolításokat lát a TikTokon, álljon ellen a késztetésnek, hogy maga távolítsa el. Szinte biztos, hogy többet árt, mint használ.”

Ettől a hülyeségtől tényleg leég a pofánkról a bőr

Néhány TikTok-felhasználónak elég téves elképzelése van a bőrápolásról – különösen azoknak, akik azt javasolják, hogy csak az arc bizonyos részeit kenjük be fényvédő krémmel, és hagyjuk, hogy más részek leégjenek vagy lebarnuljanak. Ez a trend kontúrhatást hivatott létrehozni, de bőrkárosodáshoz vezethet. Nemcsak, hogy ezeken a területeken az ismételt UV-sugárzásnak való kitettség idő előtt elöregedést okoz, de a bőr foltos és egyenetlen is lehet.

A citromból vagy lime-ból készült „természetes maszkok” egy másik káros TikTok bőrápolási trend részei. Veszélyes citrusféléket felkenni a bőrre, majd kimenni a napra egyértelműen a bőr gyulladását okozhatja, amely égésben, bőrpírban és hólyagokban nyilvánul meg. Vagyis nagyjából az ellenkezőjét érjük el annak, amit egy arcmaszktól akarunk.

@drjhinskin Never squeeze a #lime or let it drip on your skin when in the sun. You will get a phototoxic rash called berloque or #clubMed dermatitis. #rashes ♬ no no no no no no no no - #fypsounds

Vécényalás

A vécényalás kihívása a TikTok egyik legidiótább trendje. A vécécsészenyalási kihívás pontosan az, aminek hangzik. A TikTok-felhasználók videót készítenek magukról, amint egy vécécsészét nyalnak, majd feltöltik a videót az alkalmazásba. Bármikor ostoba kihívás – mert mi értelme nyalni egy vécécsésze oldalát? — de az időzítés különösen veszélyessé tette a trendet. 2020 márciusában, nem sokkal azután, hogy Kaliforniában szükségállapotot hirdettek ki a COVID-19 miatt, egy Larz névre keresztelt kaliforniai influenszer közzétett egy videót, amelyen egy repülőtéri vécécsészét nyalogat, állítólag azért, hogy mindenkit meggyőzzön arról, nem kell félni a koronavírustól. Napokkal később pozitív lett a COVID-19-tesztje, és újabb videót tett közzé magáról a kórházi ágyon.

A trendet először akkor kapták fel, amikor a TikTok-felhasználó, Ava Louise megnyalta a repülőgép vécéjét, és elmebeteg tettét „koronavírus-kihívásnak” nevezte el.

Begyógyszerezett csirkehús

Gondolkoztál már azon, hogy milyen íze lehet a megfázás és influenza elleni gyógyszernek a csirkével? Biztosra vesszük, hogy eszedbe se jutott, de valakinek sajnos igen. Az interneten „álmos csirkeként” is ismert, egy már törölt receptvideó egy férfit mutatott be, aki nyers csirkét készít a NyQuil megfázás és influenza elleni gyógyszer „négyharmadával”. Az emberek azt állították, hogy a bizarr kinézetű csirke képes a megfázást gyógyítani – a szakértők pedig hamarosan annyira aggódni kezdtek, hogy figyelmeztetést adtak ki, hogy megakadályozzák az embereket a furcsa recept kipróbálásában. Az FDA ennek kapcsán azt írta, „a gyógyszer felforralása sokkal koncentráltabbá teheti, és más módon megváltoztathatja tulajdonságait. Károsíthatja akár a tüdőt is.”

Böjtbe bújtatott veszélyes fogyókúra

A böjt kihívásai és a TikTokon megjelenő hirdetések nagy kockázatot jelentenek a fiatal nők számára. Az időszakos böjt egy népszerű diétás trend, amely magában foglalja az étkezés korlátozását. A szakértők egyetértenek abban, hogy a tinédzser lányok számára nem jó ötlet az intenzív időszakos böjtölést kipróbálni, amely a TikTokon mindenhol megtalálható. Nicole Naggar pszichológus azt mondta a Rolling Stone-nak, hogy az időszakos böjt azoknál a fiatal nőknél vált népszerűvé, akik hajlamosak az étkezési zavarokra, mert „az időnkénti böjtöléstől jobban érzik a kontrollt”. A kihívások mellett a hirdetések is nagy problémává váltak az alkalmazásban.

A TikTok korábban korlátozta az anorexiát népszerűsítő tartalmakat, de nem a böjtalapú diéták esetében. Végül 2020 szeptemberében a közösségimédia-platform bejelentette új irányelveit a diétával vagy fogyókúrával kapcsolatos problémás állítások kiküszöbölésére.

Szájszalag

Bár sok szakértő szeretné valahogy eltüntetni ezt a TikTok alvási hacket, a szájragasztó trend egyszerűen nem fog megszűnni. A tipp szerint egy darab ragasztószalagot vagy egy speciális kötést kell használni a száj zárva tartására, így alvás közben a horkoló csak az orrán tud lélegezni (ahol egyébként nem tud, ezért is horkol…).

Míg az alvás közbeni szájlégzés számos hosszú távú problémához és alvászavarhoz vezet, a ragasztás biztosan nem  megoldás. A szakértők hangsúlyozzák, hogy nincs elegendő kutatás az alvás javításával kapcsolatos egészségre vonatkozó állítások alátámasztására, és a száj ragasztásának veszélyes mellékhatásai is vannak, például csökkent oxigénszint és szívmegállás. Ha az emberek nem megfelelően vagy hatékonyan lélegeznek az orron át, a szájszalag valójában súlyosbíthatja az alvás közbeni légzési szüneteket vagy elzáródást. Aggodalomra ad okot az is, hogy a ragasztó elmozdulhat, és a szájba kerülhet, miközben valaki alszik, fulladásveszélyt okozva.

Forrás: itt, itt és itt

Exit mobile version