Alacsony vérnyomással vitték a kórházba, arra ébredt, hogy amputálták a kéz és lábujjait

FEL | 2023. Június 29.
Egy nő súlyos hasmenéssel került kórházba, de a szövődmények miatt az ujjait és lábujjait is amputálni kellett.

A 30 éves thai nőt április 12-én sietve vitték egy orvosi központba, Chon Buriban, miután kiderült, hogy kritikusan alacsony a vérnyomása. Sürgősségi ellátásra volt szüksége.

A férje, Chai elmondta a helyi médiának, hogy az orvosok közölték vele, felesége vesekárosodást szenvedett és dialízisre van szüksége.

Bár felesége bizonytalan volt az eljárással kapcsolatban, Chai engedélyezte az orvosi személyzetnek a beavatkozást. A férfi azonban sokkot kapott, miután kiderült, hogy feleségénél vakbélműtétet végeztek el.

Fotó: Getty Images

Ezzel még nem ért véget a történet, a felesége a beavatkozás után április 20-ig maradt a kórházban, ez idő alatt a férje szerint nem voltak orvosi vizsgálatok, mivel egy helyi ünnep, a Songkran miatt a személyzet nem volt elérhető.

Idővel Chai észrevette, hogy felesége állapota romlani kezdett. Az ujjai és lábujjai elsötétedtek, és beszélgetés közben nem reagált, ezért a orvosok kivizsgálták. Kiderült, hogy a nő szepszisben szenved, egy súlyos vérkeringési fertőzésben, ami az oxigénszint drasztikus csökkenését okozhatja.

Hogy megmentsék a nő életét, az orvosok mind a jobb kezének és a bal kéz ujjainak egy részét, valamint az összes lábujját amputálták.

A nőt április 26-án engedték ki a kórházból, ám a házaspár még mindig nem érti, hogy a nő állapota hogyan romolhatott ilyen jelentősen.

A kórház közölte a helyi médiával, hogy elismerik a helyzet súlyosságát, és terveznek egy találkozót a pár számára, hogy megbeszéljék a kérdéseiket.

(Via)

Exit mobile version