Mi történik lábamputáció után?

Magyarország több szomorú egészségügyi statisztikát nézve a vezető országok között van európai vagy éppen világviszonylatban, ezek egyike a végtagamputációk száma. 2017-ben mintegy hétezer lábamputáció történt, miközben a régió országaiban ezen műtétek aránya 20-30 százalékkal kevesebb. A komor eredményeket közlő tanulmány arra is kitér, hogy több európai országban, például Finnországban vagy Spanyolországban ezen műtétek arányszáma negyede vagy ötöde a magyarnak.

Általános tapasztalat, hogy az amputált lábú emberek nagy része tolószékbe kényszerül a műtét után, pedig a mérnöki és orvosi tudományok már egy ideje képesek olyan protézist alkotni, amivel teljes életet lehet élni. A később emberölés miatt elítélt Oscar Pistorius mindkét lábát amputálták, mégis kvalifikálta magát a londoni olimpiára 2012-ben. Hazai példa is létezik, Erőss Zsolt lábprotézissel folytatta hegymászói pályafutását ott, ahol a műtét előtt abbahagyta. A technológia tehát megvan, de ki tud hozzájutni, és általában hogyan történik a beteg rehabilitációja a láb amputációja után? Erről beszélgettünk Imreh-Nagy Annamária gyógytornásszal és Répásiné Samu Krisztinával, aki 2019-ben vesztette el az egyik lábát, és azóta az „Amputáció után – esély egy teljes életre” Facebook-csoportban osztja meg az érintettek tapasztalatait a nagyvilággal.

A legtöbb amputáció érszűkület miatt válik szükségessé

Annamária 2012 óta foglalkozik végtagamputáción átesett betegek rehabilitációjával, ebből három évig rehab intézetben, azóta pedig magánúton. Úgy tapasztalta, hogy az ilyen jellegű műtétek legnagyobb része kezeletlen érszűkületek miatt történik, de állhatnak traumás sérülések vagy daganatos betegségek a műtét mögött, Krisztina lábát is az úgynevezett „synovialis szarkóma” miatt kellett levágni.

A rehabilitáció, a gyógytorna már a műtő intézményben megkezdődik, fontos, hogy a beteg mozogjon, akár már a kórházi ágy süppedős matracán is. „Az elsődleges cél, hogy a környezetében el tudja látni magát, fel tudjon ülni, tudjon egyedül enni, rá tudjon ülni a szobavécére, később ki tudjon menni a mosdóig” – mondja Annamária. A kórház után az amputált páciensek rendszerint átkerülnek egy rehabilitációs intézménybe, itt folytatódik az izomerősítés, a keringés fokozása. A törzs és a kar erősítése kiemelt, hiszen ezeket használják, amikor adott esetben a kerekesszékből átülnek az ágyra. Emellett járni is meg kell tanulni a protézis segítségével. „Először két rúd között járnak, aztán járókerettel, majd könyökmankóval. De ez erőnléttől is függ, a jó fizikumúak kezdhetnek akár mankóval is.”

Répásiné Samu Krisztina (Fotó: Amputáció után – esély egy teljes életre)

Beírta magát a történelembe az exkatona, akinek amputálták a lábait, de megmászta a Mount Everestet

A torna a fantomfájdalmak miatt is kiemelt, hiszen ezek front hatására évek múlva is vissza-visszatérnek. A magyarázat logikus, a levágott testrészből futó idegek részben megvannak, eljutnak az agyig, ahol maga a fájdalomérzet keletkezik. A torna ez ellen a jelenség ellen is hatni tud.

„A független élet múlhat a protézis minőségén”

A rehabilitációnak elvileg nem kellene hosszan elhúzódnia. Krisztina például a „háromnapos” protézisével sétált fel a veszprémi Benedek-hegyre. Ehhez akkor még férje segítségére és kellő időre volt szüksége, de a pár hónappal a műtét után már biciklizett és síelt. „Egy jó fizikumú egyén a protézis megkapása után egy hónappal simán tudna menni – mondja Annamária. – Mégis kevés emberrel találkoztam, aki pár hónap után kisétált az ajtón.” A rehabilitációs munkával töltött évek alatt több betege volt, aki végül nem tanult meg járni protézissel. Nagyon emlékezetes számára egy olyan eset, amikor a páciens lelkes és motivált volt a műtét után, de hamar feladta, ma kerekesszékben él. „Egy harmincas, életerős emberről van szó, de volt állami gondozottként nem volt lehetősége, pénze megvenni a tényleg jó minőségű protézist.”

Krisztina szintén nemegyszer találkozott olyan emberrel, akinek az esetében hamar elakadt a járás tanulásának a folyamata. „Egy ismerős kért meg, hogy segítsek egy tanárnőnek, akinek amputálták a lábát, és aki egy éve nem mozdult ki a lakásból. Beszéltem vele, hogy meglátogatom, ő megkérdezte, hogy miképp megyek fel hozzá, mert a negyediken lakik, és nincs lift. Mondtam neki, hogy felsétálok. Ő nem hitte el, hogy ez lehetséges protézissel.” A tanárnő szobájában ott volt a protézis, de nem használta, annyira kényelmetlennek bizonyult. „A panaszait elintézték azzal, hogy gyakorolni kell a művégtaggal, meg fogja szokni – folytatja Krisztina. – De persze ez nem történt meg.”

Fotó: Amputáció után – esély egy teljes életre

Nagyon sok és különböző oka lehet egy sikertelen rehabilitációnak vagy annak, hogy a beteg enerválttá válik, feladja azt, hogy megtanuljon művégtaggal járni. Viszont szakember és érintett egyaránt úgy látja, hogy nagyok sok esetben a nem jó minőségű protézis jelenti az okot.

Nagyon szomorú dolog, rettenetesen dühös tudok lenni emiatt” – mondja Annamária.  A leginkább használható protéziseknek karbonlábfejük van, ami kis ívben hajlik, ezzel utánozza a járás dinamikáját, viszont ez a fajta konstrukció jellemzően nem elérhető Magyarországon. A protézist minél előbb meg kell kapnia a betegnek, hogy az agy ne „felejtse el” a járást. „Ráadásul a rossz protézissel beáll egy úgynevezett antalgiás járás – osztja meg Annamária a tapasztalatait. – Ezt rettenetesen nehéz kiszedni és újjáépíteni azt a mozgást, ami természetes a testnek.” Ha pedig végképp használhatatlan a protézis, és a beteg passzív, ágyban fekvő életmódra kényszerül, akkor nagyon hamar leépül az izomzat. A jó minőségű protézis biztosítása már azért is érthetetlen, mert annak hiányában a szükségessé váló kerekesszék vagy moped nem tartozik az olcsó kategóriába, és szintén az OEP fizeti a költségeit. Ráadásul a betegnek akár a munkaképessége, munkaerőpiacra való visszatérése is múlhat ezeken a tényezőkön.

Imreh-Nagy Annamária (Fotó: Schroth Terápia)

„Egy magas minőségű rehabilitációt tud lenullázni egy rossz protézis”

Mégis, mit jelent a rossz protézis? „Sajnos az esetek egy részében még mindig olyan konstrukciót kap, amit például szíjazni kell, így rögzítik– meséli Annamária. – Nehéz felvenni, amikor feláll, akkor elcsúszik, a csípőízület csavarodik, megváltozik a medence helyzete.” A nem természetes tartás pedig újabb problémákat húzhat maga után, jellemzően derékpanaszokat. Krisztina megemlíti a liner problémáját is. Ez egy gél alapú anyagból készült harisnyaféleség, amit a beteg a csonkra húz rá, majd így teszi bele azt a protézis tokjába. A dolga értelemszerűen annyi lenne, hogy felfogja az ütődéseket járás vagy esetleg futás közben. „Ha adnak is ilyet, akkor is egy évre egyet kap a páciens, de van, hogy zoknit használnak helyette. 

A protézist az orvos írja fel, a beteg fizikumától, aktivitási szintjétől is függ, hogy milyen kategóriára állítja ki a receptet. Krisztinának is bizonyítani kellett, az esetében az államnak megéri rákölteni egy drágább protézisre. „Nem írnak fel rögtön protézist, azt engedélyeztetni kell a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél. Nagyából lobbizni kell magamért az államnál, miért érdemes rám költeni. Dokumentálnom kellett, hogy dolgozom, hogy van három gyerekem. Ha ezek után az Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nem bólint rá, akkor meg kell vennem magamnak a kívánt protézist. Ha engedélyezik, akkor is kell fizetni 20-30 százalék önrészt, és az is egy jelentősebb összeg, hiszen a karbonlábfej ára egy millió forint felett van.”

Répásiné Samu Krisztina (Fotó: Amputáció után – esély egy teljes életre)

Négyszeresen amputálták, ennek ellenére profi sportoló vált belőle

Krisztina a műlábakat készítő protetikusok helyzetét is problematikusnak tartja. „Ma Magyarországon minden protetikus vállalkozási formában dolgozik, tehát célja a profit. Mindenkinek szerződést kell kötnie a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel. Egy lábszárprotézisnek fix ára van, vagyis az olcsóbb, szinte biztosan alacsonyabb minőségben legyártott eszköz esetében a protetikus nagyobb hasznot tudhat majd magának.”

Krisztina a másik bajos körülménynek azt látja, hogy szoros összefonódások vannak a protetikus szakma és az orvosok között. Úgy tapasztalta, egyes protetikusok úgymond bejáratosak az állami intézményekbe, és az orvosok a betegeket feléjük terelik, hogy az ő szolgáltatásaikat vegyék igénybe. „Az orvos felírja a protézist és kvázi megmondja, hova kell menni a recepttel, kijelöli a protetikust, a beteg azt hiszi, nem lehet választani. Egy lábamputáció után sokkban van az ember, nem tud gondolkodni, nem tud határozottan kiállni az érdekei mellett. Nekem is a kemoterápia körül forogtak a gondolataim. Az pedig a minőség rovására megy, ha beszűkítik a választás lehetőségét, ha nincs verseny.” Krisztina saját és a közösségi médiában szervezett csoport tagjainak a tapasztalatain keresztül úgy látja, hogy azok a protetikusok, akik nem bejáratosak az állami intézményekbe, kénytelenek magasabb szintű szolgáltatást nyújtani. Ő műtét után nem került be rehabilitációs intézménybe, úgy érzi, ennek is köszönhető, hogy magas minőségű protézishez jutott. „Egy magas minőségű rehabilitációt tud lenullázni egy rossz protézis, ráadásul a végén úgy érezzük, az állam két kézzel szórta ki az ablakon a pénzt” – teszi hozzá.

Fotó: Amputáció után – esély egy teljes életre

A Krisztina által is adminisztrált Facebook-csoportban rengeteg negatív példával szembesült, a csoport megalakulása után amputáción átesett emberek sorra küldték be a fényképeket a saját, nem megfelelő minőségű protézisükről. „A művégtag első felhelyezése után felállítják a beteget, tesz kettő lépést. Erről csinálnak egy fotót, és elküldik a NEAK-nak, bizonyítva, hogy tudják használni. De ettől meg lehet, hogy pár hónapon belül vissza fog kényszerülni a kerekesszékbe.”  Pedig a megfelelő művégtaggal lehetséges teljes életet élni, Krisztina nem csupán dolgozik, hanem síel, biciklizik és vitorlázik, a művégtagja pedig akár „csodálat” tárgya is lehet. „Áron fiam középiskolás volt a műtét idején, az osztálytársai átjöttek, megnézték a protézist, és annyit mondtak, hogy mennyire modern és mennyire menő.”