Változások az egészségügyben: államosítják a CT- és MR-vizsgálatokat

nlc | 2023. Július 04.
Az MR- és CT-vizsgálatokat államosítják, de a kórházi patikátat kiszervezik.

A nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatások, vagyis az MR- és CT-vizsgálatok államosítását, valamint a kórházi patikák kiszervezését készítette elő a kormányzat – ez derül ki a jövő évi költségvetési törvényhez beadott módosításokból, írja a Népszava.
 
A törvénymódosítókban kitértek arra is, hogy a jövő év második feléig a társasági formában működő szakrendelőknek át kell alakulniuk költségvetési intézménnyé, ellenkező esetben megszűnik a közfinanszírozásuk. A lap szerint az utolsó pillanatban kerültek bele az egészségügyet érintő jelentős módosítások, az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága beleszólása nélkül

Jövő év novembertől csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat.
Azoknak a magánszolgáltatóknak, amelyek ezen a területen még részt vesznek a közellátásban, hacsak nem kapnak ellátási érdekből átmenti mentességet, jövő november végéig megszűnik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott finanszírozásuk. 

Jelenleg a CT- és MR-vizsgálatok egyharmadát végzik magáncégek, ezek vagy a teljes szolgáltatást, vagy a kórházakban közreműködőként biztosítják a betegek ellátását.

Az utóbbiakkal kapcsolatos szerződéseket a kórházaknak, szakrendelőknek fel kell mondaniuk, újakat pedig nem köthetnek. Az érintett szolgáltatók a megszüntetett szerződésekért kártalanításban részesülnek. Ez utóbbi összegét 
később a területért felelős miniszter rendeleteben határozza meg. A jogszabály szerint az ellátásból távozó szolgáltatók felajánlhatják gépeiket megvételre az államnak.

A kórházi gyógyszertárakat azonban kiszerveznék. Az állam ugyanis közbeszerzési eljárás keretében megpályáztatja a mintegy 107 kórházi patika működtetését. Az indoklás szerint a jogalkotó célja az egységes színvonalú szolgáltatás biztosítása, valamint a nagy értékű, személyre szabott gyógyszeradagolást lehetővé tevő beruházások megvalósítása.

A jövő évi költségvetési törvényben írják elő azt is, hogy  a már terápiás dózisú hatóanyagot tartalmazó étrendkiegészítők és vitaminok csak a patikákban lesznek elérhetők.

2021-ben a meddőségi klinikákat is államosította a kormány, ami miatt rengeteg pár csúszott ki a lombikprogramból.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Exit mobile version