nlc.hu
Baba

Meddőségi klinikák államosítása

„A petefészket nem tudjuk botoxolni”– kicsúsznak az időből a párok a meddőségi klinikák államosítása miatt

Megszavazták az utolsó három magánkézben lévő meddőségi centrum államosítását, ami azt jelenti, az érintett klinikákon már idén szeptember 30-tól sem lehet belekezdeni új beavatkozásokba. A Budapesten lefuttatott évi 2000 lombikciklus negyede ebben a három kórházban zajlott, így óriási beteganyag zúdul rá az agyonterhelt állami ellátásra. A meddő párok félnek, hogy a várólisták miatt lecsúsznak a gyerekvállalásról, pedig amiből nincs nekik, az éppen az idő.

Belegondoltam, milyen borzasztó lenne, ha innentől kezdve nem végezhetnének fogfúrást a privát fogorvosi rendelőkben, vagyis járhatnék az állami fogászatra a kedvenc fogorvosom helyett, aki az egyetlen olyan „fehérköpenyes”, akitől nem kapcsol be automatikusan a fehérköpeny-szindrómám, sőt kifejezett felüdülés az az egy óra, amit a fogorvosi székében tölthetek. Igaz, a pultnál aztán szívom a fogam az áraktól, de egy mély sóhajtással elengedem az aggályaimat, mert a pénzemért megkapok mindent, amire szükségem van: profizmust, minőséget, és babusgatást, ami igazi kincs a mai egészségügyi ellátásban. Belegondolok abba is, mi lenne, ha nem választhatnék nőgyógyászt, hanem az SZTK-ban egy kiégett, fásult cinikus ember kezébe kerülnék, aki esetleg mond egy-két patriarchális színezetű beszólást a helyemről mint nő, a koromról mint leendő anya, és mondjuk nem kér engedélyt a vizsgálathoz, csak „jó csőszerelő” módjára végzi a dolgát, miközben fogalma sincs, mi fán terem a traumatudatos orvosi vizsgálat. Tudom, igen, sokan nem tehetik meg, hogy a TB-n felül még ezekre az „extrákra” is kiadjanak (és néha még a TB-re sem), ezért marad a lutri. Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy közintézményekben nem találni tisztességes orvost (merthogy találni), a magánellátásban pedig csak tökéletes és lelkes szakemberek dolgoznak (ez sem igaz), mégis hogy jó kezekbe kerülök-e úgy, hogy nem én választom meg, akihez menni szeretnék, olyan forgandó, mint a szerencse.

Gondoljunk ezután bele, milyen lehet annak a több ezer párnak a helyében lenni most, akik meddőségi gondokkal küzdenek. A kormány ugyanis a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényjavaslat mellett, de nem mellesleg megszavazta a három, még megmaradt magánkézben lévő meddőségi klinika államosítását, ezzel pedig teljesen megszűnik a magánellátás az országban. Más szóval: 2022. július 1-től kizárólag az állami meddőségi klinikákon lehet beültetést végezni, de az érintett klinikákon a tervek szerint már idén szeptember 30-tól sem lehet belekezdeni új beavatkozásokba – nemcsak az új, de a régi páciensek kezelése esetén sem. Hogy ez miként érinti majd a működésüket, egyelőre nem tudni.

Meddőségi teszt

Forrás: Getty Images

A budapesti TritonLife Róbert Magánkórház, a Versys Clinics és a Reprosys Kft. államosítása persze csak hab volt a tortán, a többi meddőségi központot már elkaszálták másfél éve. Persze fű alatt, lopakodó üzemmódban történt mindez; a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből derült ki mindenki számára a turpisság, nem úgy, mint a meddőségi kezelések hangzatos ingyenessé tevése (hogy miért hangzatos, erről később még szó lesz.) A most elfogadott törvényjavaslat módosítása alapján a még megmaradt magánszolgáltatóknak ezeket az intézményeket az államnak kell adniuk, a náluk tárolt embriókkal és ivarsejtekkel együtt, kártalanításért cserébe. A kormány szerint így hatékonyabb lesz a működés és nem lesz annyi visszaélés. Utóbbi rágalomnak tűnik, előbbi pedig finoman szólva érthetetlen. Miért lesz jobb valami attól, hogy állami lesz? Uraim, hallottak már a versenyről?

Magyarországon legalább 200 ezer pár küzd meddőségi problémákkal, vagyis nem teljesen világos, hogy a túlterhelt állami rendszer miért lesz jobb, ha ennek a három klinikának a maradék páciense is rázúdul az ellátásra. Ami viszont biztos:

  • Az eddig magánintézménybe járó páciens az állami ellátásban fog majd sorban állni, hatalmasra duzzasztva a várólistákat. Ez óriási beteganyag, ami biztosan nem támogatja a minőséget, de akár el is veheti a lehetőséget a pároktól.
  • A páciensek többé nem dönthetnek szabadon szinte semmiről. Hiába szeretnének – saját pénzükön! – magánellátásba menni, erre itthon, az inszeminációs kezeléseken kívül nem lesz többé lehetőségük.
  • A lefagyasztott embriókat a magánintézeteknek át kell adniuk az államnak, amit többen a javaslat legaggasztóbb pontjának tartanak, ugyanis például Lantos Gabriella egészségügyi közgazdász szerint ez akár szervkereskedelemnek is minősülhet.
  • Tovább nő a különbség a budapesti és vidéki párok helyzete között. Ha az összes meddő párt állami meddőségi központokban kezelik, nem mindenhol lesz tapasztalattal rendelkező szakember, főleg úgy, hogy a felmondási tilalom megszűnésével többen is óriási orvos-elvándorlástól tartanak, és már így is sokan nem írták alá a több ponton is aggályos új egészségügyi szolgálati jogviszony-szerződést.
  • Nemcsak a szakemberek, a párok is külföldre mennek a lombik-eljárásért (nemcsak petesejtért, ahogy eddig, ugyanis a magyar törvények a petesejt-donációval kapcsolatban nagyon szigorúak).

Vagyis éljen a családbarátság.

„Hát semmi nem jó nektek?”

Kazinczy Krisztina lombikos anyuka, aki civil demonstrációt hirdetett az államosítás ellen. Szerinte bizonyos tévhitek miatt problémájuk egyáltalán nem kap kellő visszhangot, többen nem is értik, mit lázadoznak, mikor ingyenes lesz az ellátás. Ahogy a kormány fogalmazott, a meddőségi központok államosításával a diagnosztikus eljárások teljes köre ingyenes lesz, a közfinanszírozott gyógyszerek támogatása 100 százalékos lesz, a korábban nem közfinanszírozott gyógyszerekre pedig évi 1,6 milliárd forintot biztosít az állam. „Az intézkedésekkel akár több százezer forintot is spórolhatnak a rászoruló párok, és több mint 4 ezer újszülött jöhet világra 2022-re” – tudatta a minisztérium a hvg.hu kérdésére.

Krisztina azt mondja, jól hangzik az ingyenes ellátás, csakhogy nem igaz. „Egyrészt öt próbálkozást finanszíroz az állam, ezek után odafárad az ember a kórház pénztárához és fizet. Másrészt ugyan a gyógyszerek egy jó részét ingyenessé tették január elsején, de nem mindent, az azonos hatóanyagú gyógyszereknek csak egyike támogatott. Harmadszor vannak olyan meddőségi vizsgálatok, amelyeket az állam nem támogat, ilyenek például az összetettebb laborok. Negyedszer, ha az ember haladni akar, elmegy az orvos magánrendelésére, ahol szintén fizet.

Az ingyenességet kenhetjük a hajunkra, ha nincs eredmény.”

Krisztina és férje rengeteg elvesztegetett idő és egyformán végigtolt ciklus után döntött úgy, hogy nem maradnak államiban, inkább átmennek magánellátásba, ahol ugyan nem elsőre, de végül megfogant a kisfiuk. Úgy érzi, ott több idő jutott rájuk, nem egymás után nyomták az egyforma köröket. „Van embriónk lefagyasztva a magánintézményben, amit most át kell adni az államnak. Ennek még a gondolatától is rosszul vagyok, hiszen azt egy szolgáltatóra bíztuk, és most a beleegyezésük nélkül döntenek. Ha érte szeretnénk menni, állhatunk be a sor legvégére.

A két budapesti intézetben már most sincs időpont első konzultációra, és amennyire hallottam, a többiben sem nagyon”

– magyarázza Krisztina.

Ahogy a cikk elején is igyekeztem hangsúlyozni, ezer oka lehet annak, hogy valaki inkább a magánellátást választja. „Mi azért tettünk így, mert az államiban nem haladtunk. Hiába járkálunk el az orvos magánrendelésére alkalmanként kifizetve a 20-25 ezer forintot, sosem volt képben azzal, hogy én ki vagyok, és miért vagyok itt, hol tartunk a folyamatban, és ez már az eredményesség rovására ment. Még hibáztatni sem tudtam ezért, mert még legalább 20-30 nő ült kint a váróteremben. Elképesztő leterheltséggel dolgoznak az orvosok az állami ellátásban, az egész egy futószalag. Nem az a baj, hogy nem lelkiznek a betegekkel, hanem az, hogy nem nézik meg, mi a sikertelenség oka. Nálam egymás után kétszer fordult elő, hogy megindult a terhesség, de mindkettő már az elején elment, és még akkor is saját szakállamra, mindenféle internetes információk alapján turkáltam ki, milyen vizsgálatokat kellene még elvégezni. És akkor még szerencsém van, ha az orvos nem szúr le, hogy mit ugrálok magamtól. Akkor esett le, mekkora a különbség a magán és az állami ellátás között, amikor a magánorvos belépett a vizsgálóba, rám nézett, és fejből tudta, hogy két nappal ezelőtt mit látott az ultrahangon. Volt olyan is, akiről teljesen lemondtak az állami intézetben, szó szerint elküldték. És olyan is, akit azért hajtottak el, mert 43 éves volt, mondván, hogy értelmetlen próbálkoznia. Ő Csehországba ment végül donorpetesejtet vásárolni – mert itthon azt sem lehet – , és elsőre összejött a baba.”

Meddőségi teszt

Forrás: Getty Images

„A petefészket nem tudjuk botoxolni”

A 444.hu információi szerint is van olyan klinika, ahol idénre már egyáltalán nincs szabad időpont, és olyan is, ahol leghamarabb novemberre lehet csak időpontot kapni. Pedig a meddősséggel küzdő nőknek a legnagyobb ellenségük az idő. Az anyai életkor ugyanis döntő tényező a lombikkezelés sikerességében. Miközben az tapasztalható, hogy a női aktív életkor kitolódik, 35-37 év fölött rohamosan elkezd romlani a reprodukciós képesség, a peteérés elkezd rendszertelenné, ritkává válni, 40 éves kor után pedig zuhanásszerű romlás áll be, és bár kivételek mindig vannak, 42 éves kor körül már alig van biológiai lehetőség a természetes foganásra. „A tiltakozással az állami lombikosokat is próbáltuk védeni. A Budapesten lefuttatott 2000 lombikciklus negyede ebben a három kórházban zajlott. Ha beesünk az állami ellátásba, ami eleve kapacitáshiánnyal küzd, ha szétszóródnak a megszokott szakmai csapatok, mi lesz itt?” – teszi fel a kérdést Kriszta.

A magánintézetek által publikált árlistákból az derül ki, hogy egy teljes beültetési folyamat ára minimum 500 ezer Ft körül mozog, ez az összeg, az egyéni esetek függvényében, akár másfél millió forintra is rúghat. Akinek nincs ideje kivárni a sorát az állami ellátásban, az kénytelen lesz külföldi magánklinikákban gondolkodni. „Hacsak nem fejlesztik fel annyira az ellátást, hogy világelsők legyünk – amit kötve hiszek –, akkor mi is megyünk Csehországba, ahol közel 40 klinika várja a meddő párokat. Brnóban számos klinikán egyébként is magyar a személyzet, igaz, másfél-kétszeres szorzóval dolgoznak, de a központoknak saját spermabankjuk és petesejtdonor-adatbázisuk van, és sokféle pénzügyi konstrukció közül lehet választani” – mondja Krisztina. Ez azt jelenti, hogy egy IVF kezelés jelenleg 2500-3500 euró összeg között mozog, míg a petesejtdonor adománnyal történt fogantatásért úgy 5000-6500 eurót kell kint fizetnünk.

Lehet találgatni persze, mi áll a döntés hátterében. Gulyás Gergely miniszter azzal a váddal illette a klinikákat, hogy visszaélnek az állami forrásokkal, direkt sikertelenné téve az öt próbálkozást, hiszen ha a szolgáltató nem szerződik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel, akkor nem biztosított az átláthatósága, ezért indokolt megvonni a megmaradt magánklinikák működési engedélyét. Ezzel szemben az IVF kezelést végző magáncentrumok egyáltalán nem részesülnek állami támogatásban és finanszírozásban (nem volt NEAK szerződésük), a kezelés árát a páciensek fizetik. Ugyanígy nem áll meg a lábán az az indok sem, hogy az államosításra a „demográfiai kihívások” miatt van szükség, hiszen a magáncentrumok együttesen évente 1,5 ezer stimulációt végeztek.

A Krisztina által szervezett demonstráción felszólaló Lantos Gabriella szerint az állam uniós pénzeket akar a reprodukciós centrumok fejlesztésére költeni, a meddőségi eszközökön – akárcsak a lélegeztető-gépeken – néhány, a tűzhöz közel álló cég fogja magát betegre keresni, fogalmazott Lantos. Kunetz Zsombor szerint is politikai haszonszerzés áll az államosítás hátterében: a CSOK-kal kapcsolatos szabályok értelmében ugyanis, ha meghatározott időn belül nem érkezik meg a betervezett/vállalt gyerek, kötelező jelleggel meddőségi kezelésen kell részt vennie a pároknak. Akárhogy is van, a találgatás már nem segít az érintetteknek. A piaci versenynek vége, marad a versenyfutás az idővel.

Az általunk megkérdezett meddőségi klinika egyelőre nem akart nyilatkozni az ügyről.

Cikkeink a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top