Torokfájásra panaszkodott, az orvosokat viszont egy polip fogadta a férfi nyelőcsövében

nlc | 2023. Július 06.
Egy férfi torokfájásra, illetve nyelési problémákra panaszkodott, ezért ellátogatott egy kórházba. Valószínűleg mindenre számítottak az orvosok, csak arra nem, hogy egy polipot találnak majd a férfi torkában.

Egy szingapúri férfi állítólag akkor vette észre, hogy valami nem stimmel a szervezetével, miután étkezés után egyből hányni kezdett. Az említett menü polipot is tartalmazott. 

Polip a tányéron (Fotó: Pexels)

A férfi tünetei közé tartozott az is, hogy nyelési problémákkal küszködött, így kénytelen volt ellátogatni egy helyi kórházba. Az orvosok egy CT-vizsgálatot kértek, hogy kiderüljön, mi lehet a probléma. A vizsgálat egy szupersűrű masszát mutatott ki a beteg nyelőcsövében – írja az Index. 

A vizsgálatot egy nyelőcső-gyomor-nyombél tükrözés követte, amely kimutatta, hogy a kellemetlen érzést egy csápos polip okozta. 

 

A polip eltávolítása kezdetben sikertelennek bizonyult, majd egy endoszkóppal a gyomorba vezették, ahonnan egy csipesszel eltávolították a betegből. A férfi szerencsére két nappal a műtét után már hazamehetett. 

Halálesetek akkor történnek, ha az állat tapadókorongjai az ember torkához tapad, ami által megfullad. Erre magasabb az esély akkor, ha a polipot egyben eszik meg.

Exit mobile version