Megdőlni látszik a 8 óra alvás mítosza

nlc | 2023. Július 11.
Azt mondják, a nyolc óra alvás az egészség záloga, de úgy tűnik, hogy ez nem teljesen igaz. Egy harvardi professzor mesélt a dolog hátteréről.

Általánosan elfogadott tény, hogy a megfelelő mennyiségű alvás az egészség és kiegyensúlyozott élet egyik záloga, az azonban már nem biztos, hogy ez nyolc órát jelent. Dr. Daniel Lieberman harvardi professzor szerint – aki széles körben vizsgálta az emberi test működését egész pályafutása során – a nyolc óra korántsem indokolt.

Stephen Bartlett-tel a Diary of a CEO podcastban beszélgetve a következőket mondta: „Az az elképzelés, hogy nyolc óra alvásra van szükség, már régóta létezik, alapvetően az ipari forradalom óta. […] Azt mondják nekünk, hogy a tévé, a lámpák és a telefonunk akadályoznak bennünket abban, hogy aludjunk.” Épp ezért behatóan vizsgált olyan embereket, akiknek sem tévéjük, sem telefonjuk, de még áramuk sincs és kiderült, hogy ők is csak 6-7 órát alszanak éjszakánként.

„Tehát az az elképzelés, hogy a természetes emberi lények nyolc órát alszanak éjjel, nonszensz. Egyszerűen nem igaz.”

Bár a kutatók már egy ideje 7-9 óra közötti mennyiséget találnak ideálisnak, Lieberman szerint a hét óra bőven elegendő lenne. Ha ugyanis diagramon ábrázolja az éjszakai alvás mennyiségét és az egészségügyi következményeket, akkor ennek a görbéje a legszebb.

„Az emberek jobban teljesítenek, ha hét órát alszanak, és mégis azt mondják nekünk, hogy ha nem alszol nyolc órát, akkor valami bajod van.”

Lieberman szerint az egész bonyolult, hiszen összességében egy tinédzsernek több alvásra van szüksége, mint egy idősebb embernek, ezért hozzátette, hogy ez csak az ő nézőpontja.

via

Exit mobile version