Többé egy nyarat sem kell végigstresszelnünk a napégés miatt. Az UV-matricáknak hála mindig tudni fogjuk, hogy mikor jött el az ideje, hogy újra bekenjük magunk naptejjel. Nyugodtan élvezhetjük a nyarat, és közben nem kell a súlyos bőrkárosodásoktól tartanunk.
A naptej használata elengedhetetlen ahhoz, hogy megvédjük bőrünk a káros sugaraktól. A szakértők egyetértenek abban, hogy 2 óránként kell újra felvinni a védőréteget. Amennyiben vízbe megyünk, ezt többször is meg kell ismételni. Ezt néha nagyon nehéz tartani, de azért vannak az UV-matricák, hogy megkönnyítsék a dolgunk.
Dr. Whitney Bowe, New York-i bőrgyógyász, megosztotta meglátásait a Good Morning America című műsorban néhány bőrápolási termékről. Ezek a termékek a közösségi médiának köszönhetően lettek közismertek. Közéjük tartozik az UV matrica is.
„Magam is teszteltem ezeket a termékeket, illetve utánanéztem a rendelkezésre álló kutatásoknak, hogy tanácsot adhassak pácienseimnek és követőimnek a kockázatokról és előnyökről, amelyek ezekkel a trendi UV-matricákkal járnak” – mondta dr. Whitney Bowe.
Egy 2019-ben közzétett tanulmányban 813 résztvevőt vizsgáltak, ahol a csoport egy része ingyenes naptejet kapott, másik része pedig UV-matricákat. A kutatás eredménye azt mutatta ki, hogy azok akik UV-matricát viseltek, azok nagyobb valószínűséggel kenték be magukat újra naptejjel. A matricák azonban nem csökkentették a napégések arányát.
Mi az UV-matrica?
Az UV-matricák érzékelik a nap ultraibolya sugárzását. Amikor a matricára naptejet kenünk, annak átlátszóvá kell válnia. Így szinte észrevehetetlen lesz. Ez azt jelenti, hogy elegendő naptej van rajtunk, hogy megvédjen a káros sugaraktól. A lilára színeződő matrica arra figyelmeztet, hogy a védelem megszűnt és újra be kell kennünk magunk naptejjel.
Az ötlet az, hogy ezek a matricák jóval idő előtt jelzik, ha újra kell kennünk a naptejet. Így elkerülhetjük a „régimódi” jelzést: égő, vörös leégés, amely szörnyű fájdalmakat képes okozni.
Hogyan kell használni?
Csomagoljuk ki a matricát, majd helyezzük felkarunkra, esetleg más olyan felületre, amelyet gyakran ér a nap. Ezután vigyük fel bőven a naptejet, hogy jusson a matricára is. 30 másodperc várakozás után oszlassuk szét, és dörzsöljük bele bőrünkbe a naptejet. Kb. egy perc napsütés után a lila matrica átlátszóvá válik. Ez azt jelenti, hogy védve vagyunk a káros sugaraktól.
Egy matrica elegendő egy egész napon át. A matrica többször is megváltoztathatja színét, így a nap folyamán többször is felvihető rá a naptej.
Kövessük mindig a doboz hátulján leírtakat. Előfordulhat, hogy termékenként változnak a használati utasítások is.
Fontos megjegyezni, hogy nem kell teljesen ezekre a matricákra hagyatkozni. Minden bőr másképp reagál, a különböző matricák és naptejek is eltérő eredményt mutathatnak. Természetesen nem árt, ha viselünk valamit, ami emlékeztet arra, hogy folyamatosan kenjünk fel újra naptejet. Vigyázzunk bőrünkre és egészségünkre, használjunk minimum 30-as faktorszámú naptejet, és kerüljük a déli órákban való napon tartózkodást. Plusz védelemért viseljünk napszemüveget és valamilyen kalapot, kendőt.
(Forrás: CNET, Fotó: Getty Images)