Kórházba került egy nyolc éves kisfiú, mert energiaitalt ivott

FEL | 2023. Augusztus 19.
Angliában a Prime energiaital okoz gondot.

Az nlc is megírta a nagy botrány okozó esetet, amikor a 18 éves családapa annyi energiaitalt fogyasztott, hogy majdnem meghalt és kómába került.

Nem csak itthon okoz problémát az energiaital fogyasztás. A Bors írta meg annak az észak-londoni Edmontonban élő építőmunkás édesapának a történetét, aki a kisfiának úgynevezett Prime energiaitalt adott. amelyet számtalan híres sztár és influencer reklámoz. A kisfiú boldogan pózolt az italokkal az Instagram oldalán, ám később rosszul lett.

Fotó: Getty Images

Nem kapott levegőt. Tépte az arcát és a haját fájdalmában. A feleségem hozott egy hideg törölközőt, a homlokára tette, és megpróbálta megnyugtatni” – mesélte az apa a Mirrornak. A mentősök hamarosan kiérkeztek, és felfedezték, hogy a vérnyomása kritikusan magas, így 90 percig vele maradtak. Szerencsére később sikerült stabilizálni a gyereket.

Az italban állítólag majdnem kétszer annyi koffein van, mint a Redbullban, ez pedig a gyerekek számára nagyon veszélyes. A szülők úgy véli, hogy a a gyártónak hangsúlyoznia kellene, hogy gyerekek számára veszélyes az ital. A  kisfiú szülei most azért harcolnak, hogy a szigorítást Angliában is bevezessék, ugyanis Amerikában az ital 16 év alattiaknak nem fogyasztható.

Kiemelt kép: Instagram

(Via)

Exit mobile version