Az antibiotikumok és más antimikrobiális terápiák kifejlesztése vitathatatlanul a modern orvoslás legnagyobb vívmánya. Az antimikrobiális terápia túlzott és helytelen használata azonban előre láthatóan mikroorganizmusok rezisztenciájához vezet, vagyis olyan antibiotikum-rezisztens baktériumok megjelenéséhez, mint például a meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus vagy a vancomycin-rezisztens Enterococcus-fajok, stb. Egyes baktériumtörzsek több antibiotikummal szemben is rezisztensek, őket hívják „szuperbaktériumnak”.
Alternatív terápiákat az ókor óta alkalmaznak a fertőzések kezelésére, de egyik sem olyan megbízható és hatékony, mint a modern antimikrobiális terápia. Ám a növekvő rezisztencia és az új szerek kifejlesztésének hiánya miatt valósággá válhat az antimikrobiális korszakba való visszatérés lehetősége. Persze senkit sem biztatunk, hogy a gyógyszer helyett piócákat vagy higanyt alkalmazzon magán. Listánk csupán egy érdekesség, hogy megmutassuk, hogyan kezelték (gyakran sikertelenül) a fertőzéseket az antimikrobiális szerek kifejlesztése előtt a 20. század elején.
Vér, piócák és kések
Az érvágást több mint 3000 évig használták orvosi terápiaként. A kezelés Egyiptomból származik Kr.e. 1000 körülről és egészen a 20. század közepéig bevetették. 1940-ig az orvosi szövegek az érvágást javasolják sokféle állapot, de különösen fertőzések, például tüdőgyulladás esetén. Az érvágás egy ősi orvosi elméleten alapul, amely szerint a négy testnedvnek (vér, váladék, fekete epe és sárga epe) egyensúlyban kell maradnia az egészség megőrzése érdekében. Úgy gondolták, hogy a fertőzések a vértöbblet miatt alakultak ki, ezért vért távolítottak el a szenvedő betegből. Az egyik módszer az volt, hogy bemetszést ejtettek egy vénában vagy artériában, de nem ez volt az egyetlen lehetőség. A köpölyözés egy másik elterjedt módszer volt, amelynek során felmelegített üvegpoharakat helyeztek a bőrre, vákuumot hozva létre, eltörve a kis vérereket, ezzel nagy területeken bevérzéseket okoztak a bőr alatt. A leghírhedtebb a piócákkal való kezelés volt, amit még manapság is használnak alternatív terápiaként. Érdekes módon bár a vérvételt az orvosok javasolták, a gyakorlatot valójában borbélyok vagy „borbélysebészek” végezték.
Valójában volt némi haszna a gyakorlatnak – legalábbis bizonyos típusú baktériumok esetében, a fertőzés korai szakaszában. Sok baktériumnak vasra van szüksége ugyanis a szaporodáshoz, és a vas az úgynevezett hemben, a vörösvértestek egyik alkotóelemében kerül szállításra. Elméletileg a kevesebb vörösvérsejt kevesebb vasat eredményezett a bakteriális fertőzés fenntartásához.
Egy kis higanyt a szifiliszre?
A természetben előforduló kémiai elemeket és kémiai vegyületeket a történelem során különféle fertőzések, különösen sebfertőzések és szifilisz kezelésére használták. Az amerikai polgárháború idején jód-, bróm- és higanytartalmú vegyületeket használtak fertőzött sebek kezelésére. A brómot használták a leggyakrabban, de helyileg alkalmazva vagy sebbe fecskendezve nagyon fájdalmas volt, és szövetkárosodást okozott. Ezek a kezelések gátolták a baktériumsejtek replikációját, de károsították a normál emberi sejteket is.
A higanyvegyületeket körülbelül 1363-tól 1910-ig használták a szifilisz kezelésére. A vegyületeket felvihették a bőrre, de alkalmazhatták szájon át vagy injekció formájában. Mellékhatásai közé tartozott a bőr és a nyálkahártyák kiterjedt károsodása, a vese- és agykárosodás, sőt akár a halál is. A 20. század első felében az arsphenamint, egy arzénszármazékot is használták. Bár hatásos volt, a mellékhatások közé tartozott a látóideggyulladás, görcsrohamok, láz, vesekárosodás és bőrkiütés. Szerencsére 1943-ban a penicillin kiszorította ezeket a kezeléseket, és továbbra is az első vonalbeli terápia a szifilisz minden stádiumában.
Gyógyszer a kertben
Az évszázadok során számos gyógynövényes gyógymódot fejlesztettek ki a fertőzések kezelésére, de nagyon keveset értékeltek ellenőrzött klinikai vizsgálatokkal. Az egyik leghíresebb gyógynövényből származó terápia a kinin, amelyet malária kezelésére használtak. Eredetileg a cinchona fa kérgéből vonták ki, amely Dél-Amerikában őshonos. A fa kérgét megszárították, pórrá őrölték, vízzel keverték össze, majd megitatták a beteggel. Ma a kinin szintetikus formáját alkalmazzák a betegség kezelésére. A cinchona kéreg láz kezelésére való alkalmazását jezsuita misszionáriusok írták le az 1600-as években, bár valószínűleg sokkal korábban használták a bennszülött lakosság körében.
Az artemizinin, amelyet az Artemisia annua (édes üröm) növényből szintetizáltak, egy másik hatékony maláriakezelés. Egy kínai tudós, Dr. Tu Youyou és csapata ősi kínai orvosi szövegeket és népi gyógymódokat elemzett, és megállapította, hogy az Artemisia annua kivonatai hatékonyan gátolják a malária parazita szaporodását állatokban. Tu Youyou 2015-ben fiziológiai és orvosi Nobel-díjat kapott az artemizinin felfedezéséért.
Valószínűleg a te konyhaszekrényedben is található növényi eredetű kezelés sebfertőzésre. A méz sebgyógyításban való felhasználása a sumérokig nyúlik vissza, egészen i.e. 2000-ig. A magas cukortartalom dehidratálhatja a baktériumsejteket, míg a savasság gátolhatja számos baktérium növekedését és osztódását. A mézben van egy enzim, a glükóz-oxidáz is, amely az oxigént hidrogén-peroxiddá redukálja, ami elpusztítja a baktériumokat. A természetben előforduló legerősebb méz a Manuka méz. A teafa bokor virágából származik, amely további antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik. A méz természetesen felső légúti fertőzések ellen is jó, sőt egy kutatás szerint a méz a hagyományos orvosi kezeléseknél hatásosabb a köhögés, az orrdugulás és a torokfájás gyógyítására. Egyébként más botanikai eredetű terápiákhoz hasonlóan a méz is inspirálta orvosi minőségű gyógyszerek megalkotását. Ennek ellenére mindenkit arra biztatunk, hogy sebeit professzionálisan kezelje arra való sebkezelő szerrel.
Az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem
Bár ezen ősi terápiák némelyike elég hatékonynak bizonyult ahhoz, hogy valamilyen formában még ma is használják őket, összességében nem elégséges antimikrobiális szerek a fertőzések kezelésére. Azonban az is elmondható, hogy sajnos a túlzott és a helytelen használatnak köszönhetően az antibiotikumok is egyre kevésbé hatékonyak. Az Egyesült Államokban évente legalább kétmillió ember fertőződik meg az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumokkal, és évente legalább 23 000 ember hal meg e fertőzések közvetlen következményeként.
Bár a leggyakrabban rezisztens baktériumokról számolnak be, rezisztencia más mikroorganizmusokban is kialakulhat, beleértve a gombákat, vírusokat és parazitákat. Az egyébként a légszennyezés miatt is növekvő rezisztencia felveti annak lehetőségét, hogy bizonyos fertőzések végül kezelhetetlenek lehetnek a jelenleg rendelkezésre álló antimikrobiális szerekkel.
Az antibiotikumok előírás szerinti és csak szükség esetén történő alkalmazása mellett elsősorban megfelelő immunizálással, biztonságos élelmiszer-kezelési gyakorlattal és kézmosással lehet elkerülni a fertőzéseket. A rezisztens fertőzések nyomon követése, hogy többet tudhassunk meg róluk és kockázati tényezőikről, valamint az antibiotikumok alkalmazásának korlátozása embereknél és állatoknál, szintén segíthet csökkenteni a rezisztens baktériumok kockázatát.