Százzal csapódott földbe a siklóernyős Péter, örökre lebénult

F.C. | 2023. December 03.
Beperelte az oktatóját a kerekesszékbe kényszerült férfi.

Önfeledt kikapcsolódásnak indult, ám tragikus balesetbe torkollott Gyuris Péter olaszországi siklóernyőzése. Lezuhant a tanulópilóta és mellkastól lefelé lebénult. A szerencsétlenség 6 és fél évvel ezelőtt történt, Péter azóta a bíróságon küzd az igazáért. Beperelte az oktatóját, mondván ő utasította egy olyan figura elvégzésére, amelyet egy kezdő növendék nem, csak haladók tudnak végrehajtani biztonsággal – írja a Blikk. 

A nő ellen indult büntetőeljárást először megszüntették, most Péter pótmagánvádas eljárást indított az oktatója ellen.

A történtek óta teljesen tönkrement az életem. Mély depresszióba kerültem, rendszeresen megfordul bennem az öngyilkosság gondolata” – nyilatkozta a lapnak megtörten a kerekesszékbe kényszerült férfi, akinek az ernyője 200 méteres magasságban összeesett, a zsinórok összeakadtak, ő pedig szinte szabadesésben ért földet.

A tragédia minden mozzanatát rögzítette a férfi sisakkamerája, amit a következő tárgyaláson fognak levetíteni. Péter 40 milliós kártérítésre tart igényt.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version