Sokan gondolják, hogy ha megspórolják az ebédszünetet és az íróasztaluknál esznek, azzal időt takarítanak meg és korábban fejezhetik be a napjukat. De vajon tényleg megéri az íróasztal mellett ebédelni? – kérdezi a Fox News.
Az ezCater 2023 Lunch Reportja ötezer dolgozót kérdezett meg az Egyesült Államokban. Kiderült, hogy közel felük hetente legalább egyszer kihagy egy ebédszünetet.
- Az emberek közel negyede azért tette, hogy időben be tudja fejezni a munkáját,
- Közel ennyien attól tartottak, hogy nem lesz elég idejük befejezni a napi munkát, ha nem dolgoznak ebéd közben is.
- Ötödüknek pedig egyszerűen túl sok megbeszélése volt ahhoz, hogy szünetet tartson.
„Ez azt sugallja, hogy az alkalmazottak rövid távú szemlélettel gondolkodnak, szem elől tévesztve a teljes képet. Hosszú távon ez a szokás kiégéshez és stresszhez vezet” – mondja Diane Swint, a felmérést készítő ezCater képviselője.
A dolgozók közel fele kevésbé érzi magát kiégettnek,
miután szünetet tartott – mutatta ki a felmérés. Bár úgy érezhetjük, hogy a déli szünetek kihagyásával időt takarítunk meg, valójában ez a szokás csökkenti az összpontosítás képességét és a termelékenységet is. Az ebédszünet előnyei azonban nyilvánvalóak: a dolgozók több mint fele mondta, hogy összeszedettebb, ha van ideje egy normális ebédre. A dolgozók több, mint háromnegyede szerint pedig az ebédszünet egyenesen javítja a teljesítményét.
Ennél mondjuk még egy rázatógépen is jobb enni. Részlet az angol Office-ból
„Ebéd közben, a korai lelépés érdekében dolgozni a termelékenység mellett a fizikai és mentális jóllétre is jelentős hatást gyakorol” – mondja Sarah Heckler dietetikus. Szerinte a valódi ebédszünet megtartása egyértelműen javítja munka és magánélet egyensúlyát.
Az előre kijelölt ebédszünet elősegíti a szükséges feltöltődést a munkanap során. „Átmenetileg lehetővé teszi a kilépést a munkából, ezzel segítve elő a munka és a magánélet elválasztását. Ez a határvonal pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a munkával kapcsolatos stressz ne rombolja életünk más területeit. Az íróasztal elhagyása lehetőség a »lelki újrakezdésre«, arra, hogy összpontosítva és tiszta fejjel térhessünk vissza a munkához” – mondja Heckler.
Az sem utolsó szempont, hogy milyen táplálkozási szokásokat alakít ki az ebéd közbeni munkavégzés. Az íróasztal melletti evés során például nagyobb esély nyílik a túlevésre.
Ilyenkor gyorsan és gondolkodás nélkül eszik az ember, ami elégtelen rágáshoz és rosszabb emésztéshez vezet. A habzsolás miatt nagyobb falatok kerülnek a gyomorba, ami megnehezíti az emésztőrendszer dolgát, sőt a tápanyagok hatékony felszívódását is.
Az olyan, tápanyagban gazdag élelmiszerek, mint a gyümölcsök, zöldségek, teljes kiőrlésű gabonák és sovány fehérjék az általános
egészség fenntartása mellett energikusabbá is tesznek.
Hiányuk viszont megnehezíti az egész napos koncentráció és a munkához szükséges energiaszint fenntartását. Az ebéd kihagyása vagy a sok finomított cukrot és zsírt tartalmazó ételek választása viszont meggyorsítja a kimerülést. Az efféle ételek ugyanis gyors energialöketet adnak, amit gyakran az energiaszint gyors csökkenése követ.
És akkor most pontosan hogyan is kellene ebédelnünk?
- Ha lehet, hagyjuk ott az íróasztalt, és együnk a pihenőhelyiségben.
- Ha lehet, menjünk ki a szabadba – vagy akár együnk is kint, már ha van rá időnk.
- Akárhol is eszünk, fontos, hogy az egészséges dolgokat együnk – nem is csak a helyes táplálkozás, inkább az általános jóllétünk miatt.
- A szénhidrátot, fehérjét és zsírokat egyaránt tartalmazó, kiegyensúlyozott ebéd segít az egyenletes vércukorszint fenntartásában.
Ezeket a szabályokat betartva délutánra is marad energiánk dolgozni anélkül, hogy túl sok kávét vagy édességeket kellene magunkhoz vennünk, az éberségünk megőrzéséhez.