Egészség

Elvágta az ujját, egy hét múlva meghalt a háromgyerekes győri édesanya

Vérmérgezést kapott, nem fordult időben orvoshoz.

Vérmérgezést kapott és meghalt egy háromgyerekes édesanya Győrben, miután répapucolás közben megvágta az ujját egy késsel – írja a Kisalföld. Az elhunytnak ma lenne a 44. születésnapja.

A lapnak a gyászoló férj számolt be a történtekről, elmondása szerint azért, hogy másokkal ne fordulhasson elő hasonló. Úgy gondolja, hogy ha időben kórházba mennek a sérüléssel, az orvosok megmenthették volna felesége életét.

Katalin múlt szombaton vágta meg az ujját, amikor ebédet készített a családjának. A sebet bekötötte, nem tulajdonított különösebb jelentőséget a sérülésnek. Néhány nappal később azonban rosszul lett, belázasodott, erre gyógyszert vett be. Férje elmondása szerint a seb ekkor már gyógyult, a nő karja azonban tűzpiros volt. Csütörtökön Katalin csak feküdt, 40 fokos láza lett, nehezen vette a levegőt. A család azt gondolta, hogy tüdőgyulladása lehet, mivel korábban fájlalta a torkát. A férje megpróbálta rábeszélni, hogy menjenek orvoshoz, de a nő azt mondta, jobban lesz, vett be gyógyszert.

Miután ez sem használt, pénteken mentőt hívtak. A sürgősségi osztályon kivizsgálták, és kiderült, hogy a fehérvérsejtszám kritikusan alacsony, a tüdő mindkét lebenyében pedig víz van. Az orvosok már nem tudtak segíteni rajta: este fél tízkor érkezett a telefonhívás, hogy Katalin elhunyt.

Dr. Tamás László János, a Petz-kórház főigazgatója a Kisalföldnek azt mondta: van, amikor látható jele is van a vérmérgezésnek, de nem mindig: van, amikor olyan szepszisről van szó, ami a testen belül zajlik, és nincsenek külső jelei. Ezért nagyon fontos, hogy ha valakit sérülés ér, és utána fáradtnak érzi magát, legyengül és lázas lesz, azonnal forduljon orvoshoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top