Másodszorra örökre: párok, akiknek jót tett a szünet

Lilla (32)

„2000 nyarán jöttünk össze a párommal. Úgy tűnt, szerelem első látásra. Gyorsan össze is költöztünk, minden olyan csodásan alakult. De a nagy boldogság csak rövid ideig tartott, a színen ugyanis megjelent az exe, aki mindent megtett azért, hogy szétválasszon minket. Először nem foglalkoztam vele, mert úgy tűnt, a páromat nem érdekli a lány, de végül mégis sikerült elcsábítania. Aztán előállt azzal, hogy tartsunk szünetet, mert nem tudja pontosan, hogy mit érez, de majd keresni fog, ha rendbe jött az érzelmeivel. Teljesen kiborultam, mondtam neki, hogy ne keressen többet. Közben halasztottam az egyetemen és kimentem külföldre dolgozni, így végig tudtam gondolni az egész dolgot. Arra jutottam, hogy talán túl gyorsan történt minden és nem akart elköteleződni még, jobb is így. Aztán másfél év után hazajöttem. Ennek örömére a baráti társaságommal kivettünk egy házat Balatonon és ott töltöttünk egy hetet. Minden jól alakult, már nem is gondoltam Péterre, amikor is váratlanul, a semmiből bukkant elő. Sétáltunk a parton, nagyokat nevettünk, egyszer csak ott állt velem szemben ő és pár haverja – mint utólag kiderült, nem véletlenül. Megdöbbentő volt, hogy ugyanúgy dobogott a szívem, mint akkor, amikor először találkoztunk. Kérte, kezdjük újra. Csakhogy bennem még mindig ott volt a szálka és ez nem hagyta, hogy újra elszédüljek. Sokat beszélgettünk, közös programokat találtunk ki, és szép lassan elmúlt minden fenntartásom. Azóta is együtt vagyunk, és úgy gondolom, mindkettőnknek jót tett, hogy kicsit egymás nélkül voltunk: ő kiszórakozta magát, én pedig világot láttam.”

Orsi (35)
„Tamással 1996-ban ismerkedtem meg, nekem akkor még senkim nem volt, ő már túl volt pár komoly kapcsolaton. Bennem fel sem merült, hogy ő a barátságon kívül mást is szeretne, de egy fél évvel később, rengeteg levélváltás, többórás telefonbeszélgetés és találkozások után összejöttünk. Az első csókunk napján szerelmes lettem belé, de úgy tűnt, hogy ő nem. Nagyon jól megvoltunk együtt, hobbink is azonos volt, így sokat találkoztunk, a hétvégéket együtt töltöttük. Már egy ideje jártunk, de ő hónapról hónapra egyre jobban éreztette, hogy mégsem akar velem komoly kapcsolatot. Végül összejött egy másik lánnyal. Kb. egy évig nem voltam vele hajlandó szóba állni, gyűlöltem, teljes szívemből… Közben persze hallottam a híreket felőle, hisz egy társaságban mozogtunk, tudtam, hogy szétmentek azzal a bizonyos lánnyal. Szakításunk után egy évvel ismét találkoztunk. Rájöttem, a gyűlöletemet az iránta érzett szerelem fűtötte. Persze óvatosabb lettem. Éreztem, hogy kezd szerelmes lenni belém, amit pár hónap elteltével be is vallott. Lánykérés, házasság, és egy imádnivaló kisfiú – itt tartunk most. Talán ennyire még soha nem volt jó a kapcsolatunk. Persze az a pici óvatosság örökre megmarad bennem: nem tagadom, bár az a seb mára már csak heg, de ott van. Szerencsére már csak ritkán jut eszembe, inkább arra koncentrálok, hogy most jó legyen, hogy most boldogok legyünk. Nem bántam meg, hogy azután a bizonyos egy év után mertem ismét kockáztatni.”

Edina (34)
„Az esküvőnk után egy hónappal teherbe estem. Már a terhesség alatt is a korábbinál többet foglalkoztam magammal és egyre kevesebbet a férjemmel. A gyermek megszületése után ez csak fokozódott. Gyerekkérdésben inkább a védőnőnek, az orvosnak és más anyukáknak hittem, mint neki, mondván mégiscsak több a tapasztalatuk. Azt el kell ismerni, hogy a férjem egyébként az átlagapukáknál sokkal többet foglalkozott a kisfiunkkal, azaz foglalkozott volna, ha én hagytam volna neki. Fáradt voltam, ő is, minden energiámat a kisfiamra fordítottam, és eközben nem vettem észre, hogy a férjem úgy érezte, hogy ki lett zárva ebből a „körből”. Végül egy komoly munkahelyi probléma alkalmával nem álltam ki mellette, ami aztán oda vezetett, hogy összepakolt és elköltözött. Azután mindkettőnk életében megjelent egy harmadik személy is, de szerencsére csak olyan szinten, ami éppen elég volt arra, hogy rádöbbenjünk: mit veszítettünk azzal, hogy úgy döntöttünk: szétválnak az útjaink. Közben nagyon jót tett nekem is, hogy a férjem elvitte hétvégenként a kisfiunkat és végre megtanultam elszakadni tőle. Végül a férjem volt az, aki elkezdett újból flörtölni velem, és egy párkapcsolati terapeuta segítségét is igénybe vettem. Elmondta, hogy a nehezén már túl vagyunk, és ha mindketten akarjuk, akkor sok beszélgetéssel, sok kettesben töltött idővel újra egymásra tudunk hangolódni. Bár az elején döcögősen ment, azért a végére belejöttünk. Megbeszéltük, hogy mi volt a gond és mi működött jól. Nagyon fontos: most, amikor már újból »rutinszerűen« telnek a napjaink, akkor jelezzük a másiknak, hogy figyelj, ezt most olyan, mint amikor nem figyeltünk egymásra. Nem mondom azt, hogy mostanában nem vitatkozunk, és nincsenek nézeteltérések, de igyekszünk megoldani, mert most már tudjuk, hogy mit veszíthetünk, ha csak elmegyünk a problémáink mellett.”

Mit mond a párterapeuta?

A „szüneteltetés”, próbakülönélés kivitelezéséhez célszerű párterápiás segítséget igénybe venni. Bizonyos helyzetekben pont arra van szüksége a pár tagjainak, hogy megtanulják egy fedél alatt élve kezelni konfliktusaikat. Máskor pont a különlét segít. Ennek eldöntéséhez szükséges szakember segítségét igénybe venni – mondja Geist Klára, párterapeuta, párkapcsolati szakértő. – Indokolt esetben nem a szüneteltetés segít önmagában, hanem az, ha a szünet hatására mindkét fél képes elgondolkodni önmagáról és partneréhez fűződő viszonyáról. Ha nagyon romboló már az együttélés, a közös élet minden területét eluralja a konfliktus, jót tehet a szünet. Legjobb, ha az elköltöző fél egyedül költözik, tehát mondjuk nem a szeretőhöz vagy vissza a szülői ház védettségébe.

Együtt élő pároknál a „szünet”, segíthet az újragondolásban, akár egymás újraválasztásában. Ilyenkor a különléttel megszakadnak a két fél közötti konfliktusos körök, egy lépést hátralépve mindketten jobban rálátnak önmagukra, a kapcsolatra, egymáshoz fűződő viszonyukra. Érdemes ilyenkor a kapcsolattartás szabályaiban is megállapodni, különösen akkor, ha gyermekek is vannak, akiknek biztonságot ad, hogy anya/apa rendszeresen találkozik velük, a különlét ellenére is.

A „szünet” minimum 6-8 hetet jelent, esetenként változó. Rendszeres találkozásokkal, önmagunkkal való szembenézéssel, máskülönben semmit nem ér. Ha a két ember rendszeresen keresi egymást, hiányoznak egymásnak, beszélgetnek végre, a távolság adta feszültségcsökkenést kihasználva, újragondolják kapcsolatukat… akkor a szünet egyértelműen segítséget jelent – mondja a szakember. – Ám ha a szüneteltetés hatására mindketten, vagy valamelyik fél az önállóság szabadságát élvezve elkezd külön utakon járni, az pont nem kapcsolatépítést jelent. De ennek is van előnye! A szüneteltetés ilyenkor felgyorsítja azt az elszakadási folyamatot, ami előbb-utóbb egyébként is kialakult volna. Így legalább hamarabb lát tisztábban mindkét fél, s talán a kapcsolat, szülői együttműködés is kevésbé rombolódik, mintha még együtt éltek volna pár évet feszültségben, hazugságban. A „laza” kapcsolatokat, kamaszos együtt járásokat, ahol még gyengék az alapok, nem elég szoros az összetartozás érzése, egyértelműen megszakítja a szüneteltetés.