Terápiára járni jó!

Tudom, mit beszélek, lassan tizenöt éve járok magam is terápiára, kisebb-nagyobb szünetekkel, ebből merítettem ihletet Terézanyu karakterének megalkotáshoz, és ebből merítek erőt a mindennapokhoz…

Nemrég a buszmegállóban várakoztam, amikor feltűnt egy barátom. Örömmel üdvözöltük egymást, és ő megkérdezte:
– Hova mész?
– Pszichológushoz – feleltem könnyedén –, terápiára.
Arcára rémület ült ki.
– Muszáj? – kérdezte őszinte aggodalommal. – Nem is látszik rajtad, hogy…
– Hogy…?
– Hogy beteg vagy.

Nevettem, és elmagyaráztam neki, hogy önként megyek, sőt örömmel, és nem vagyok beteg. Sajnos a fenti párbeszéd tipikusnak mondható: a legtöbb ember még ma is azt hiszi, hogy aki pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordul, az (elme)beteg.
Éppen az ellenkezőjét jelenti: profi segítséget többnyire egészséges emberek kérnek, józanul és felelősségteljesen felmérve, hogy bizonyos problémáik megoldásához érdemes támogatást kérniük. Például ha fáj a fogad, nem habozol hívni a fogorvosodat, ha a hasad, a háziorvosodat. Akinek már fájt a lelke (kinek ne fájt volna?), tudja, hogy a lélek tud úgy fájni, mint egy szuvas fog vagy egy vakbélgyulladás. Mégis sokáig habozunk, hogy szakemberhez forduljunk-e. Valószínűleg egyrészt azért, mert tartunk a többség megítélésétől, másrészt talán azért, mert sokan nem tudják, mi is történik velük egy terápián.

Én is éppen így voltam ezzel, amikor 1996-ban, első könyvem, a Kábítószeretet írásakor pszichológust kerestem. Muszáj volt, mert akkor már évek óta jóformán csak drogos fiatalok tragédiáit hallgattam, sorsuk része lett az én sorsomnak is, de ez kevés híján az életembe került. Mikor rájöttem, hogy nem vehetem magamra mások fájdalmát, mert én is belebetegszem, úgy éreztem, segítségre van szükségem ahhoz, hogy a magam életét tudjam élni, ne másokat igyekezzek megmenteni. Így indultam el az önismeret útján, és hosszú keresést követően egy fantasztikus pszichológust találtam, akihez nagyon szerettem járni. Beszélgetéseink után – egy óra egy héten – mindig úgy éreztem, mázsás súlyokat tettem le, és képes vagyok bármin változtatni. Persze hosszú időbe tellett a változtatás: egy évig jártam terápiára akkor, és néhány évvel később újrakezdtem, amikor rájöttem, hogy mint egy számítógépes játékban, az ember egyre magasabb szinteken kell, hogy megértse magát.
Nekem minden terápiás beszélgetés olyan, mint egy intenzív pihenő, amikor csak magamra figyelek egy másik ember odaadó, profi figyelmének segítségével.
Pihentető, de ugyanakkor izgalmas kaland: kérdések által ráébredni összefüggésekre. Például miért is viselkedem én Terézanyuként, honnan származik és hogyan működik ez a fajta segítési, megfelelési kényszer, hogyan akadályoz a kapcsolataimban, és hogyan visz előre? A terápiába járás legfelszabadítóbb része az volt (és maradt), amikor apránként, de végre sikerült a legtöbb kínzó, félelmetes gondolatomat, érzésemet szavakba öntenem, és kiderült: nemcsak hogy nem szégyellnivalóak, hanem nagyon is emberiek és érthetőek.

Megfogalmazni például azt, hogy én a házasságot a maga tradicionális formájában – anya meggebed a munkában, otthon is, míg apa újságot olvas – olyan fenyegetőnek élem meg, hogy a tartósnak induló párkapcsolatokból elmenekülök, majd rájönni, hogyan függ mindez össze a családom történetével – elmondhatatlan megkönnyebbülés volt. Arról nem is beszélve, hogy ebből az önismereti folyamatból merítettem ihletet Terézanyu figurájának megalkotásához, mert szöget ütött a fejembe: ha ennyire emberi mindaz, amit érzek, akkor lehet, hogy nem is vagyok vele egyedül? Terézanyu sikere csattanós választ adott a kérdésemre. Sőt: nekem annyira bejött az önismereti kalandtúra, hogy közel tíz év egyéni és csoportos terápia után magam is felvételiztem újból az egyetemre, és diplomás segítő szakember – szupervizor és coach – lettem. Ma már világos: amikor közel 15 éve rászántam magam, és végre felhívtam a pszichológust, akit a barátnőm ajánlott, életem egyik legjobb döntését hoztam meg.

Meglepő lehet a felsorolt problémák tág köre: mi köze a pszichológiának például a teherbe eséshez?
A testünk, az elménk és az érzelmeink összhangja nem ezoterikus maszlag: amit gondolunk, amit érzünk, kihat a testünkre, és fordítva. A terápiában folytatott beszélgetéseink során megtanulhatjuk felismerni azokat a – többnyire észrevétlenül működő – beidegződéseinket, szokásainkat, amelyek befolyásolják közérzetünket, kapcsolataink alakulását, akár testi állapotunkat is. Amint felismerjük, hogy mit hogyan és miért csinálunk, lehetőségünk van változtatni. A terápiás munka, az önmegismerés katartikus folyamat és hasznos: minél jobban tudjuk, hogy mire hogyan reagálunk, mi esik jól nekünk, mi nem, annál tudatosabbak, magabiztosabbak és felszabadultabbak leszünk.

Hogyan találjak jó pszichológust?

Jó pszichológust legkönnyebben úgy találhatsz, ha valaki ajánl neked egyet. De ma már az interneten is érdemes keresni. Ugyanakkor jó pszichológust még nehezebb találni, mint jó nőgyógyászt vagy ügyvédet. Nem elég a szakértelem, bizalom kell, és a két ember személyiségének egymáshoz passzolnia.
Ha telefonon felhívsz egy szakembert, nem kell részletesen elmondanod, miért akarsz hozzá menni: elég időpontot egyeztetni és megkérdezni az óradíját – ne légy szemérmes, ez egy szolgáltatás.
Az első találkozó – konzultáció – általában ingyenes, éppen azt a célt szolgálja, hogy te is, a szakember is felmérje, tudtok-e együtt dolgozni.
 
Mi történik az első találkozón?

Neked mindössze figyelned kell: milyen benyomást tesz rád a szakember, hogyan beszél, hogyan figyel. Úgy érzed, hogy maximálisan törődik veled, épp ahogyan szükséged van rá? Első alkalommal nem kell semmit „prezentálnod”: ha akarod, elmondhatod, miért mentél el hozzá, de később a közös munka gyümölcse is lehet a problémád megfogalmazása. Nem kell sztorikkal szórakoztatnod a pszichológust, és ne félj a csendtől: ez nem felvételi vizsga. A beszélgetés irányítása a pszichológus feladata, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy azonnal kérdésekkel kell bombáznia téged.

Ha elsőre szimpatikus a szakember, érdemes megbeszélni a részleteket: milyen gyakran akarsz járni hozzá? Erre ő adhat javaslatot, de te döntesz, időd és pénztárcád függvényében. Járhatsz hetente, kéthetente, de akár havonta is – ahogyan neked jó. Érdemes azt is megbeszélni – persze a probléma ismeretében –, hogy körülbelül mennyi ideig fog tartani a terápia. Egy valamirevaló általában minimum fél, de inkább egy évig. A fentiek az úgynevezett keretek, amelyek azt szolgálják, hogy te biztonságban érezd magad.
 
Milyen a jó pszichológus?

Pszichológus, terapeuta vagy pszichiáter mindenekelőtt az, akinek erről diplomája és referenciái vannak.
A jó szakember figyel: nem vesz fel telefont, miközben te ott ülsz vele, rád koncentrál, nem is jegyzetel. Minden figyelme a tiéd, te vagy a főszereplő. Elgondolkodtató kérdéseket tesz fel, a miért és a hogyan gyakori kérdőszavai. Nem sürgeti a válaszodat, nem vág közbe, nem ad tanácsokat és mindenekelőtt: nem ítélkezik. Ha a szakember lyukat beszél a hasadba, ha saját sztorikkal untat, ha nem emlékszik arra, amit már elmondtál: keress mást. Egy szakember soha nem kérhet szívességet ügyfelétől, nem hívhatja vacsorára, randira, nem tehet kétértelmű célzásokat – ezek mind olyan jelek, amelyekből, ha csak egyet is tapasztalsz: agyő.
 
Honnan tudom, hogy már jobban vagyok?

Megmosolyogtató kérdés lehet, mégis jogos: a terápiát kezdők nagy várakozással és türelmetlenséggel vágnak bele a kalandba. Pedig a terápia lassú folyamat, sokszor olyan, mintha egy házat kellene lebontani – miközben lakjuk! –, és aztán újra biztos alapokra építeni, tégláról téglára.
Már az is jó eredmény, ha az ember a beszélgetést követően felszabadult és jókedvű, és akár napokig gondolkodik a felmerült témákon. A valódi belső munkát nem akkor végzi az ember, amikor ott ül szemben a szakemberrel, hanem két találkozás között. Miért jó terápiára járni? Mert jobban fogod érezni magad az életedben. Ilyen egyszerű.
 

Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!