Jó ideje azt látom, hogy ez a gyógynövény, a parlagfű az élet egyik nagy ellenségeként jelent meg a köztudatban. Pedig az ellenség valójában a tudatlanság. Az, hogy káros gyomnövénynek tartják, a kisebbik hiba. A nagyobbik az, hogy azt gondolják sokan: ha kiirtják az összes parlagfüvet, megszűnik az allergia. De hiszen annak az oka belül van, nem kívül! Ha mind kiirtják, akkor másikat választ az ember és jöhet a csalán, a bodza, vagy bármi más.
A parlagfű latin neve ambrosia artemisifolia, a hármas levelű parlagfűé pedig ambrosia trifida. A régi gyógynövényes könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert a levele és a virága nagyon sok vitamint tartalmaz, de még a pollenje is – ezért szeretik legelni az állatok. A múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambróziaillat volt az úri, az előkelő. Ez pedig nem más, mint a parlagfű, az ambrosia artemisifolia illata. Aromaolaját egykor mécsesekben hevítették, de lehetett kapni a szárított, összesodrott leveleiből készített füstölőt is. A parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény. Az a feladata a természetben, hogy megóvja a földet a kiszáradástól. Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik.
Amikor az ember az élet valamely természetes velejárójára miatt lesz allergiás (parlagfű, pollen, macska vagy kutyaszőr… hogy csak néhányat említsek a gyakori projekciós felületekből), akkor mindig arról van szó, hogy az illető még mindig együtt él azzal a fájdalmas konfliktussal, amire egykor „allergiás” volt, és amivel nem volt elég én-ereje idejekorán szembesülni, és azóta sem tudott feldolgozni. A népszerű holisztikus könyvek egyszerűen így értelmezik az allergia jelenségét: valakire vagy valamire allergiás vagy, amit egyfajta tudatalatti „jólneveltséggel” projektálsz (rávetítesz) egy természetes, körülötted levő dologra.
A lányom körülbelül kilencéves volt, amikor a hozzáértők megállapították, hogy nyolc dologra allergiás (közte volt a saját imádott kutyája, Buba szőre is). Azonnal bejelentkeztem egy remek kineziológushoz, aki azt kérdezte: anyuka, mi történt magával, amikor öt hónapos várandós volt ezzel a kislánnyal? Azonnal beugrott, hogy igen, ennyi idősen találkoztam véletlenül egy régi nagy szerelmemmel, és ez akkor nagyon felkavart. Köztudott, hogy egy jó darabig az anya érzései azonosak a gyermekéivel. („Beteg a gyerek? Gyógyítsd a szülőt!” – Rudolf Steiner). Ezek közül az érzések közül több újra előjött bennem, amikor Hanna nyolc-kilenc éves volt, és akkor már aktiválódott az allergiája. (Valójában az én érzéseimre volt „allergiás”…) Egyetlen kineziológiai oldással megszűnt a problémája. (Az én herpeszemhez kettő kellett, de ez mindig egyéni.)
| „Attól, hogy kiirtják ezt a hasznos gyógynövényt, nem fog megoldódni a probléma” |
Igen, a gyógyuláshoz (akár a testé, akár a léleké) gyakorta fel kell tépni fájó sebeket és szembe kell nézni a szőnyeg alá sepert dolgokkal. Időnként konfrontálódni kell, bevállalni, meglátni, kimondani, merni. De minden allergia és krónikus betegség valójában regresszió, ami azt jelenti, hogy az illető bizonyos szempontból a múltban ragadt. Ott „szkreccsel” a múlt valamely sérülésén. Valamit nem tud megemészteni, nem mer meglátni, nem képes kimondani. És hát mit tesz ilyenkor a lélek? Mivel semmi nem párolog el csak úgy, nem válik semmivé, ezért tudat alatt kiválaszt valamit (ezt hívja a pszichológia áttolásnak), amin keresztül levezetheti ezt a feszültséget, amit az adott dolog okozott benne. (Ebből a szempontból hasonló a dolog menete a fóbia kialakulásához.) Hogy ez parlagfű, pollen, vagy épp valami jószág szőre, az részletkérdés.
De vajon mért épp a parlagfű? Azért, mert így legalább közös probléma lehet, és jobban el lehet mögé bújni. Jobban meg lehet élni, hogy „ó, én semmiről nem tehetek, ez a fránya parlagfű az oka mindennek”. Az emberek szeretik egymást utánozni, már egyből nem is olyan feltűnő, nem is olyan ciki, ha többen is ugyanabban a cipőben járnak.
Attól még a tények tények. Nem a parlagfű az allergia oka, csupán ez a növény az, amin keresztül megélődik a MEGLÉVŐ érzés, ami egykor valamivel vagy valakivel szemben olyan stresszt hozott föl bennünk, amivel nem tudtunk megbirkózni, és mind a mai napig ott él bennünk. Épp az allergia emlékeztet bennünket erre e megemésztetlen, feloldatlan érzésre. Úgyhogy attól, hogy kiirtják ezt a hasznos gyógynövényt (megbontva az egyensúlyt a természetben), nem fog megoldódni a probléma, csupán más kivetítési vagy áttolási tárgyat fog keresni a tudatalatti. (Amit majd megint lehet irtani…)
A parlagon maradt (azaz bevetetlen, éppen pihenés alatt álló) földeket pedig nem fogja védeni ez az illatos növény, mert az emberi tudatlanság erőszakkal irtotta, irtja.
Ha annyi pénzt, amennyit belefektettek már ebbe a barbár munkába, arra áldozták volna, hogy az információ eljusson az emberekig, miszerint allergia esetén nagyon fontos szembenézni azzal, hogy kire vagy mire vagyunk allergiásak, és ha ez nem megy egyedül, keressük meg azt, aki segít nekünk leásni a mélybe, hogy meglássuk, amit eddig nem akartunk… akkor nemcsak a gyógynövény irtásától kíméltük volna meg a természet rendjét, hanem egyre több felébredt vagy ébredező embertársunk lenne. Igaz, ez soha, semmilyen hatalomnak nem volt érdeke.