A boldogság kilenc szobája – Tegyél rendet életedben!

Mörk Leonóra írása | 2012. Április 18.
Az életünk olyan, mint egy kilencszobás ház, amelyben csak akkor uralkodik boldogság, ha úgy érezzük, valamennyi helyiségben rend van. Két amerikai szakértő szerint akkor lehetünk elégedettek, ha elvégezzük ezt az érzelmi házimunkát.

Nekem ugyan még sosem jutott eszembe, hogy az életemet házként képzeljem el, de belátható, a metafora praktikus és látványos. Egyfelől jól áttekinthető formában tárja elénk érzelmeink komplexitását, másfelől igazán nőies megközelítést kínál. Hiszen bármennyit is változtak az idők, mégiscsak a nők azok, akik szó szerint és átvitt értelemben egyaránt magukra vállalják az otthonteremtés feladatát. Lucy Danziger, az amerikai Self magazin főszerkesztője, és dr. Catherine Birndorf pszichiáter, A boldogság kilenc szobája című könyv szerzői a hasonlatot a híres írónő, Edith Wharton egyik novellájából merítették. Az elbeszélés hősnője arra használja a képet, hogy megvilágítsa, mennyire magányosnak érezte magát a házasságában. „Néha azt gondolom, a nő természeténél fogva olyan, mint egy szobákkal teli nagy ház: ott a hall, amin érkeztében-távoztában mindenki keresztülhalad, a szalon, ahol a hivatalos látogatókat fogadják, a nappali, ahol a családtagok jönnek-mennek. De mindezeken túl, messze túl, további szobák vannak, amelyeknek a kilincsét talán soha nem nyomják le, senki nem ismeri hozzájuk az utat, senki nem tudja, hová vezetnek, és a legbelsőbb szobában, a szentélyek szentélyében ott ül magányosan a lélek, és várja a soha fel nem hangzó lépteket.”

 

A nap eltakarítanivalója
A két szerző továbbfejlesztette az írónő gondolatát, így született meg a számtalan gyakorlati tanáccsal is szolgáló kilencszobás elmélet. Lényege, hogy az életünk egy ház, és valamennyi területének megfelel egy-egy szoba. Az ötletgazdák abból a tapasztalatból indultak ki, hogy a nők hajlamosak a tökéletességre törekedni, ezért ha csak egyetlen apró elem is hibádzik az életükben, arra összpontosítanak, és elfelejtkeznek minden jóról. Ez a magatartás pedig nyílegyenesen vezet az örök elégedetlenség, és így a boldogtalanság felé. Két teendő adódik: értékeljük, amivel elégedettek lehetünk, amelyik képzeletbeli szobában pedig zavaró szemetet vagy rendetlenséget találunk, ott számoljuk fel azt. Ez utóbbi „a nap eltakarítanivalója”. Ahogyan szobáról szobára haladunk, képzeletben vegyük végig, hol mi az, ami rendben van, és mivel adódnak gondok. Nem talál ránk a szerelem? Felhalmozódtak a kifizetetlen számlák? Az anyukánk folyton kritizál minket? Válasszuk ki közülük a legzavaróbbat, azt, amely olyan feszültté és boldogtalanná tesz minket, hogy csak arra tudunk koncentrálni. A két szerző számtalan praktikus tanácsot ad a lelki nagytakarításhoz, azt ígérve, hogy ha folyamatosan felszámoljuk az akadályokat, akkor jobban irányítjuk majd az érzelmeinket, kapcsolatainkat, és boldogabbak lehetünk életünk valamennyi területén. Lássuk akkor a helyiségeket, és hogy mit szimbolizálnak!

Íme néhány tipp A boldogság kilenc szobája szerzőitől, mit tehetünk, hogy elégedettebbek legyünk az életünkkel.
– Ne éljünk a múltban!
Sokan hajlamosak arra, hogy mindent fájdalmas gyerekkori emlékeik szűrőjén át nézzenek. Aki megragad ezen a szinten, az nem a jelenben él, és ez rányomja a bélyegét a párkapcsolataira is. A feladat tehát feljönni a jelképes pincéből, és végre felnőtté válni.
– Válogassuk meg, kire hallgatunk!
A delfinek hanghullámokat bocsátanak ki, majd a visszaverődő hullámok alapján tájékozódnak. Jelképes formában mi is ezt tesszük, a környezetünk visszajelzései alapján hozunk döntéseket. Ha megbízható, őszinte tanácsadókra hallgatunk, akkor kibontakozhat valódi, értékes személyiségünk.
– Állítsuk fel kapcsolatunk egyenletét!
A párkapcsolatra a következő egyenlet érvényes: A+B=C. Ebben mi vagyunk az A, a párunk a B, az eredmény pedig a kapcsolatunk. A két változó közül csak saját magunkat tudjuk megváltoztatni, ám ha ezt megtesszük, módosul a végeredmény is.
– Rajzoljunk diagramot!
Hogy még egy példa erejéig a matematikánál maradjunk, az úgynevezett Venn-diagram a halmazok egymáshoz való viszonyát szemlélteti. Ahogyan két halmaz metszi egymást, és ezzel lesznek közös elemeik, de megmarad különálló területük, úgy kapcsolódik egy pár is. Egészséges viszonyban a közös elemek száma elég nagy ahhoz, hogy mindkettőjüket elégedettséggel töltse el, ugyanakkor független individuumként mindketten megőrzik önálló szférájukat is.
– Ne féljünk a konfliktusoktól!
Egy kapcsolat akkor tartós, ha két ember szereti is egymást, és el is fogadja a másik különbözőségét. A konfliktusok nem a válság jelei, hanem az egészséges mindennapok részei, a kulcs az, hogyan kezeljük őket.
– Tanuljunk meg nemet mondani!
Az egyensúly megteremtéséhez el kell dönteni, mi fontos az életünkben, és mi kevésbé. A szerelmünk, a családtagjaink, a barátaink iránt érzett kötelezettségeink annyira leszívhatják az energiáinkat, hogy magunkra már nem jut időnk. Ez azonban csak akkor történik meg, ha engedjük. Tanuljunk meg nemet mondani, és törődni a saját egészségünkkel!
– Döntsünk, mielőtt nem késő!
Aki mer, az nyer – aki pedig nem, az veszít. Ha nem döntünk, az is döntés, amikor például vonakodunk kitűzni az esküvő időpontját, mert tartunk az elköteleződéstől. Viszont veszélyes, mert elszalaszthatjuk annak a lehetőségét, hogy normális, felnőtt párkapcsolatban éljünk. Ugyanez vonatkozik életünk valamennyi területére, a munkánkra, a pénzügyi helyzetünkre. Választhatjuk azt, hogy minden marad a régiben, de az elszalasztott lehetőség örökre elvész.

 

Életünk szimbolikus helyiségei

A fürdőszoba
Itt szembesülünk az egészségünkről, a testünkről alkotott képpel, a súlyunkra vonatkozó kérdésekkel és az öregedést, illetve a hiúságunkat érintő témákkal. Ez a szoba a legtöbb nő képzeletbeli házában jóval nagyobb méretű a többinél, hiszen nagyon sokan elégedetlenek a külsejükkel, és ez az egész életüket tönkreteheti. Ugyanakkor a hiúság előnyös is, mivel hatására törődünk magunkkal, és igyekszünk megőrizni az egészségünket.

A gyerekszoba
Ide tartoznak a szülői szerepünket érintő kérdések. Hiába tudjuk, hogy szeretjük a gyerekeinket és ők is minket, ebben a helyiségben gyakran érezzük úgy, bármit teszünk, az csak rossz lehet. A megoldást akkor találhatjuk meg, ha elfogadjuk, a konfliktusok részei a gyerekek felnőtté válási és önállósodási folyamatának.

A nappali
Ez a szoba jeleníti meg a társasági életünket, a társadalmi kapcsolatainkat, a barátainkat, a szomszédainkat. De mindazok az érzéseink is ide sorolhatók, amelyek akkor ébrednek bennünk, ha összehasonlítjuk magunkat a kortársainkkal. Az életnek ez a területe főleg a fiatalok számára fontos.

A jól végzett munka jutalmaként azután több időt tölthetünk a titkos tizedik szobában, saját személyes terünkben. Itt végre mi vagyunk a középpontban, elgondolkodhatunk az életről és a világban betöltött szerepünkről.

A pince
Ez a helyiség jelképezi a múltunkat, az emlékeinket, mindazokat a fontos gyerekkori eseményeket, amelyek hozzájárultak a személyiségünk formálódásához. A múlttal akkor élhetünk békében, ha belemerülünk fájdalmas emlékeinkbe, elgondolkodunk rajtuk, és újraértelmezzük őket. Csak ha tudjuk, honnan erednek a rossz érzéseink, akkor szabadulhatunk meg a befolyásuktól.

A padlás
A ránk nehezedő családi elvárások, a hagyományok, amelyekkel felnőttünk, és mindaz, amit összefoglalóan érzelmi örökségnek nevezünk, ide sorolható. Itt őrizzük a „boldogság-DNS-ünket”. Az itteni problémák megoldásának kulcsa: mi döntjük el, melyik családi tradíciót vállaljuk, és melyiket nem.

A hálószoba
Ebben a helyiségben foglalkozunk az intim témákkal: szex, szerelem, vágy, párkapcsolat. Ha itt nem érezzük jól magunkat, annak nemritkán a várakozások és a realitás közötti szakadék az oka. A másik gyakori probléma (amit a szerzők az egyik legnagyobb járványnak neveznek): a nők annyira fáradtak és kimerültek, hogy a szex a prioritási listájuk legvégére kerül. Ezen csak ők változtathatnak.

A dolgozószoba
Ez a munka, a karrier, az ambíciók és a pénzügyi biztonság területe. Itt foglalkozunk például azzal a problémával, ha nem szeretjük a munkánkat vagy nem találunk állást. Ilyenkor lehet az a probléma oka, hogy nem merünk dönteni és kihasználni a kínálkozó lehetőségeket.

Cikkünk a Nők Lapja Psziché párkapcsolat különszámában jelent meg.
A legfrissebb lapszám tartalmából:

Exit mobile version