Ölelkező-tanfolyamra járnak a magányosok

nlc | 2012. December 13.
A résztvevők fizetni is hajlandóak azért, hogy órákon keresztül idegen emberekkel ölelkezzenek.
Nagy ölelés

Nagy ölelés

Forrás: Oddity Central

„Nem kell semmi olyat tenned, amit nem akarsz” – ez a mottója annak az ölelkező-tanfolyamnak, melyet havonta két alkalommal rendeznek meg egy londoni klubban.

A résztvevők négy óra leforgása alatt különféle gyakorlatok segítségével jutnak el az ujjaik összeérintésétől a páros, végül a csoportos ölelkezésig. Az összejövetel irányított és szigorú szabályok szerint működik. Mindenkinek végig magán kell tartania a ruháját, a csók tilos, és egymás intim testtájait sem szabad megérinteni.

A részvételi díj 29 font, azaz nagyjából 10 000 forint. Mint azt az ötletgazda, Anna Nathan egy sajtónyilatkozatában elárulta, a csoportok összetétele igencsak vegyes, a szingli karrieristáktól kezdve az elváltakon keresztül a magányos nyugdíjasokig mindenféle ember látogatja a programot, és vannak rendszeresen visszatérő vendégek is. A többség az elején bizarrnak találja, hogy olyan emberekkel ölelkezzen, akikkel akkor találkozott először, ám a gyakorlatoknak köszönhetően gyorsan feloldódnak és végül olyasmit kapnak, ami a hétköznapi életükből hiányzik.

 

ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

 

Exit mobile version