Jól nevelt gyerek miatt kedvezmény jár az étteremben

nlc | 2013. Február 05.
Kedves gesztussal honorálta az étterem, hogy a gyerekek rendesen viselkedtek.

Egy amerikai család büszkén tette közzé az egyik közösségi oldalon az alábbi képet egy számláról, amit egy washingtoni étteremben elfogyasztott ebédjük után kaptak.

A számlán mínuszosként szerepel a jó magaviseletű gyerekek tétel, melyért 4 dollár, azaz nagyjából 855 forint kedvezményt kaptak a végösszegből. Igaz, azt nem lehet tudni, hogy milyen korú gyerekekről van szó, és vajon pontosan miben – vagy miben nem – nyilvánult meg az illedelmes viselkedés.

Kép: Reddit.com
Kép: Reddit.com

A képet mindenesetre már több ezren kommentelték, és bizony nem aratott osztatlan sikert, ugyanis akadtak, akik szerint az étterem csupán reklámot akart csinálni magának, míg mások úgy vélik, hogy egy ilyen gesztus általában véve felesleges nyomást gyakorol a szülőkre és a gyerekekre egyaránt.

Nem példa nélkül való, hogy egyes éttermek kitiltják a gyerekeket, mondván, hogy hangoskodással, hancúrozással zavarják a többi vendéget. Ennél azért mindenképp szimpatikusabb megoldás, ha a jól nevelt gyerek után kedvezmény jár… 

Te hol vezetnéd be nálunk a jó magaviseletű gyerek kedvezményt? Írd meg javaslataidat a Válaszkeresőn!

 

Exit mobile version