Gasztro

Kitiltották a gyerekeket egy étteremből

Nem engedik be többé a hat éven aluli gyermekeket egy pennsylvaniai étterembe, arra hivatkozva, hogy túl zajosak.
Kitiltják a gyerekeket az étteremből
Ha te főznél a babának, akkor íme, néhány olyan kaja, amiből nem tudja kiszedni a zöldséget!
Mr. Vuick, a McDain's étterem tulajdonosa
Mr. Vuick, a McDain’s
étterem tulajdonosa

A tulajdonos, Mike Vuick azért határozta el, hogy kitiltja a kicsiket a Monroeville városában található McDain’s étteremből, mert a többi vendég sokat panaszkodott a hangoskodásra. Elhatározását e-mailben küldte el a vendégeknek, és arra hivatkozott, hogy a hat év alattiak állandóan zavarják a gyerek nélkül érkezők nyugalmát, mivel nem lehet őket kontrollálni.

Mr. Vuick azt is hozzátette, hogy neki alapvetően semmi baja sincs az ekkorra gyerekekkel, de az, ahogy az asztaloknál viselkednek, „az udvariatlanság és az önzés csúcsa”. Ő pedig egy csendes, elegáns helyként képzelni el a McDain’s-t.

Hozzá kell tennünk, hogy nem Mike Vuick az első, aki hasonló elhatározásra jutott az Egyesült Államokban: tavaly egy észak-karolinai étteremben is kifüggesztettek egy „Sikoltozó gyerekeket nem tolerálunk” táblát, jelezve a szülőknek, hogy ha gyermekük hangosabb a kelleténél, akkor kitessékelik őket. A tábla elhelyezése után állítólag nagyon fellendült a forgalom, ezért a tulajdonos abban bízik, hogy a McDain’s esetében is ez történik majd.

Kitiltják a gyerekeket az étterembőlPersze a helyiek közül sokan tiltakoznak a tilalom ellen, mondván, hogy ez sérti a gyerekek jogait. A törvény szerint azonban nem illegális az, hogy a kicsik nem ehetnek az étteremben, így a felháborodott szülők nem tehetnek semmit.

Néhány éve a floridai Disney World egyik elegáns, meglehetősen drága étterme is kihirdette, hogy nem fogad 10 év alatti gyermekeket. Igencsak pikáns kijelentés volt ez egy gyerekekre épülő létesítményben, de arra hivatkoztak, hogy a vendégek itt nyugalomra vágynak, és ezen kívül még közel 100 étterem van itt.

Szintén nem tolerálják az apróságokat a Malaysia Airlines Boeing 747-400-as gépeinek első osztályán, ahol nem lehet csecsemővel utazni. Az utasok ugyanis gyakran panaszkodtak a síró babákra, akik megzavarják a pihenésüket.

Utánanéztünk, hogy a hazai éttermekben van-e hasonló tilalom, de egyetlen magyar helyet sem találtunk, ahol ilyen jellegű rendelkezéseket vezettek volna be. Bár elképzelhető, hogy nem is kell kifejezetten kitiltani a gyerekeket egy étteremből, bőven elég, ha eleve úgy alakítják ki, hogy ne legyen gyerekbarát a hely, mert oda úgysem mennek másodszor a gyerekes szülők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top