Így szabadulhatsz meg a dallamtapadástól

nlc | 2013. Április 07.
A szórejtvények segítenek kiűzni a fejedből az idegesítő dallamot.

Mindannyiunk számára ismerős jelenség a dallamtapadás, vagyis amikor orvul befészkeli magát a fejünkbe egy dallam, majd bármennyire is szeretnénk, képtelenek vagyunk szabadulni tőle, önkéntelenül is halljuk, sőt akár dúdoljuk az egyébként kifejezetten idegesítő dallamocskát.

Amerikai szakemberek azt vizsgálták, hogy vajon milyen módszerrel űzhetjük ki a  a fejünkből a letapadt dallamokat. A kísérletek során arra jutottak, hogy a leghatékonyabb módszer ellenük, ha egyszerű szórejtvényeket, például anagrammákat fejtünk meg, de segít a sudoku játék is.

– A kulcs, hogy olyan feladatot adj az agynak, ami megfelelő kihívást jelent a számára – magyarázta a kutatás vezetője, dr. Ira Hyman zenepszichológus. – Az olyan tevékenységek ugyanis, amiket jóformán automatikusan végzel, mint például a séta vagy a vezetés, nem foglalják le a az összes kognitív erőforrást, így bőven marad kapacitás a belső „zenegép” működtetésére.

Egy korábbi kutatásból egyébként kiderült, hogy napjaink sztárelőadói közül a legkönnyebben Lady Gaga és Beyoncé dalai okoznak dallamtapadást, de Rihannától az S. O. S. és Carly Rae Jepsen Call Me Maybe című száma is igencsak tapadós slágerek. 

Exit mobile version