Ez lenne a világ legcikibb Facebook-posztja?

nlc | 2016. Április 29.
Nyílt levelet írt szerelme volt barátnőinek egy fiatal nő, amiben többek között megköszöni nekik, hogy kegyetlenül bántak a férfivel.

“Azoknak a lányoknak, akik elengedték őt” – kezdi nagy port kavart nyílt levelét Stephanie Monique Solis, majd köszönetet mond minden egyes kisebb-nagyobb sebért, amit ezek a számára ismeretlen nők ütöttek szerelme szívén. “Köszönöm, hogy kisétáltatok az életéből, és hagytátok, hogy a saját útját járja. Köszönöm, hogy ezzel megteremtettétek a lehetőségét, hogy helyettetek szeressem és boldoggá tegyem. És persze, hogy megtartsam őt.” 

Stephanie a levélben leírja azt is, hogy ellentétben az exekkel, ő bizony mindent meg fog tenni azért, hogy barátja boldog és kiegyensúlyozott legyen a kapcsolatukban. “Megkapja az időmet és a ragaszkodásomat anélkül, hogy kérnie kellene” – írta, majd hozzátette, egész életében gondoskodni akar arról a férfiről, akit riválisai elhanyagoltak.

Kép forrása: Facebook

Míg élek, szeretni fogom a férfit, akiről biztosra vettétek, hogy még mindig hozzátok tartozik. Elérem, hogy sose akarjon elhagyni. Szeretni fogom azért, aki, és támogatni fogom mindabban, ami lenni szeretne.

A poszt végén Stephanie arra kérte nőtársait, ha ők is hasonlóan éreznek partnerük iránt, osszák meg írását. Nem csoda, hogy a posztot mára több százezren osztották meg, és még ennél is többen kommentelték. Persze a hozzászólók között vannak olyanok is – szép számmal –, akik a nemtetszésüket fejezték ki a poszt alatt.

“Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de ettől az írástól hánynom kell” – idézi egyiküket a brit Telegraph, majd hozzátette, leginkább azért érez így, mert a poszt írója úgy állítja be az egészet, mintha a választott férfi teljesen vétlen és ártatlan lenne abban, hogy korábbi kapcsolatai tönkrementek. 

Olvass még több cikket a Facebookkal kapcsolatban az NLCafén: 

Exit mobile version