Vacsorát főztek a rendőrök az idős házaspárnak, miután sírni hallották őket

nlc | 2016. Augusztus 09.
A rendőröket a szomszédok hívták ki a magányosan zokogó idős párhoz: azt mondják, azért sírtak, mert nem bírták elviselni a világ híreit.

A 84 éves Jole és a 94 éves Michele állítólag azért fakadtak sírva, mert a híradót nézve nem tudták már elviselni a borzalmakat, amik a világban történnek. Először Jolénak kezdtek el folyni a könnyei, Michele pedig hiába próbálta megvigasztalni őt, ezért ő is keserves jajgatásba kezdett.

A szomszédok riasztották a rendőröket a különös hangok hatására, akik kiérkezve megtudták, hogy az idősek nagyon magányosak és szomorúak, már hónapok óta senki sem látogatta meg őket, a világban történt szörnyűségek pedig még jobban elkeserítették őket.

A rendőrök ekkor olyat tettek, ami egyáltalán nem tartozott volna munkaköri leírásukba: nekiálltak vacsorát készíteni az idős házaspárnak. Az egyik rendőr egyszerű vajas parmezános tésztát készített, míg három társa leült az idősek mellé beszélgetni kicsit. A rendőröket sokkolta, hogy az idősek ennyire magányosak, és azt mondták, bár bűncselekmény nem történt, ez is egy fontos megoldandó feladat volt számunkra.

BuzzFeed

Exit mobile version