Aktuális

Megmérgezték a borzokat? Nyomoz a rendőrség

Vadfigyelő kamera rögzítette, ahogy két ember ügyködik egy borzkotoréknál Szeged mellett. A természetfotós szerint az állatokat megmérgezték, a vadásztársaság állítja, csak riasztottak, hogy aztán elejthessék a borzokat. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Néhány napig látható volt, aztán törölték a Facebookról egy szegedi természetfotós tavasszal készült videóját. A pár másodperces felvételen annyi látszott, hogy két férfi megközelíti a borzvár bejáratát, aztán mintha valamit bedobnának, majd visszaléptek.

A felvétel alá írt szöveg szerint készítője úgy látta, mintha mérget dobtak volna a borzok üregébe. A várban lakó 8-10 felnőtt állat, és az idén született kicsik nagy valószínűséggel elpusztultak. A természetfotós minderre abból következtetett, hogy a korábbi éjszakákon serényen jöttek-mentek a vár lakói, az esetet követően egyetlen borz sem bújt ki az üregből.

Az ügyben most már a szegedi rendőrség nyomoz. A területen érintett vadásztársaság képviselőjét kedden hallgatta meg a rendőrség. A Délmagyar kérdésére azt mondták, nem mérget dobott az üregbe a vadász, csupán riasztotta a borzokat, hogy elejthesse őket. Egyet kilőttek közülük.

A vadásztársaság szerint a borzokra egész évben lehet vadászni, mert a védett madarakra és fiókáikra is veszélyesek, ha túlzottan elszaporodnak. Szeged és Algyő környékén pedig meglehetősen sok él belőlük. A mérgezés vádját a vadászok tagadják, amelyet 1986-ban egyébként is betiltottak. A méreg ugyanis az elhullott állatokra rájáró ragadozó madarakra és a dögevő állatokra is végzetes lehet. A vadászok szerint azért nem mutatkoztak többet a borzok, mert a zaklatást rosszul tűrik, és máshová bújhattak el.

Megmérgezték a borzokat?
Megmérgezték a borzokat?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése