A jobb alvás jobb szexhez vezethet

nlc | 2017. Február 02.
Azt tudjuk, hogy a megfelelő – tehát elég hosszú és elég pihentető – alvás elengedhetetlen ahhoz, hogy jól funkcionáljunk, de most kiderült, hogy még szexuális életünkre is hatással lehet!

Tisztában vagyunk vele, hogy a legtöbb ember nem jókedvében alszik rosszul vagy keveset, de az sajnos tény, hogy a rossz és kevés alvást sokkal hajlamosabbak vagyunk tényként elfogadni, mint tenni ellene. Pedig igenis fontos, hogy meglegyen a megfelelő hosszúságú, pihentető alvásunk: a test és elsősorban az agy éjszaka regenerálódik, tehát ahhoz, hogy másnap éberek legyünk, és megfelelően koncentráljunk, jól működjön a memóriánk, és a testünk is fitt legyen, muszáj, hogy egy kellemesen átaludt éjszaka álljon mögöttünk. És nem is csak ezért.

A North American Menopause Society felmérésében 93.000, 50-79 év közötti nőt vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy azok, akik többet alszanak, egyszerűen jobban kívánják, és jobban is élvezik az együttléteket. Ugyanígy a kevés alvás és az inszomnia csökkenti a szexuális vágyat, sőt még az orgazmust is sokkal nehezebb elérniük a kialvatlan nőknek.

A kutatás azt is megállapította, hogy a kor előrehaladtával ez a jelenség csak erősödik: egy fiatalabb nő talán még kevés alvással is akarja és élvezi a szexet, de az idősebb nők számára ez egyre nehezebb.

Szóval itt van még egy ok, amiért érdemes korán bevágódnunk az ágyba, és hosszan, pihentetően kialudnunk magunkat!

 

Metro

Exit mobile version