Egy pillanattal később elő is kapta merev szerszámát és játszott vele, miközben láthatóan élvezte a helyzetet. A kolléganőm próbált nem oda nézni, és úgy tenni, mint aki nem veszi észre a szatírt, én viszont iszonyatosan dühös lettem. Amikor felálltam, a férfi azonnal arrébb lépett a következő fülke elé, ahol szintén nők utaztak. Természetesen folytatta a mókát, nagy rémületet keltve. Látva a nők tehetetlenségét, összeszedtem minden erőmet, és hirtelen rákiáltottam. Felszólítottam arra, hogy fejezze be, amit csinál, és tűnjön el innen. Annyira meglepődött a határozottságomtól, hogy eloldalgott onnan és talán le is szállt a vonatról.
Ebből a példából is látszik, hogy egyáltalán nem vagyunk felkészülve az ehhez hasonló atrocitásokra, még felnőttként sem. Pedig sok hasonló történetet hallottunk már, mégis, amikor velünk történik meg, akkor legtöbbször lemerevedünk, megijedünk és tehetetlenné válunk.
Ennek hatására beszélgetni kezdtem a témáról nőtársaimmal, és szinte mindenki tarsolyában volt ehhez hasonló sztori, főleg gyermekkorából.
Lilla meséli el kiskori történetét.
“Vidéken éltünk, egy kisvárosban. Akkoriban még nem volt szokás, hogy a szülők autóval furikázzák a gyerekeket, mivel kisvárosban laktunk, könnyen haza tudtam menni gyalog is. Tízéves lehettem, amikor egy férfi követett a sötétben. Edzésről mentem haza, mikor hátranéztem és láttam, hogy széttárta a kabátját, és a jókora szerszáma mereven állt, miközben közeledett felém.
Zavart és félelmet éreztem, hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Félelmetes volt, ahogyan szemérmetlenül, kaján vigyorral széttárta a kabátját. Éreztem, hogy élvezi a helyzetet, és ez volt a legfrusztrálóbb. Bár nem tudtam, mit akar, azt mégis felfogtam, hogy nem normális dolog, és hogy ebből baj is lehet.
Az arcának a változása, a kéj látványa is nagyon ijesztő volt. Ezután már féltem egyedül az utcán. A szüleimnek sem mertem elmondani a történteket, szavaim sem voltak a látottakra. Anyukám érzékelte, hogy valami nincs rendben velem. Végül is hónapokkal később elmondtam neki, de láttam rajta, hogy megrémül, és igazán nem tud nekem semmi olyat mondani, ami segítene. Nem nyugtatott meg, nem adott tanácsot, csak az idegességet és bizonytalanságot éreztem rajta. Rossz volt a zavarodottságát látnom. Bűntudatom lett, hogy terheltem őt.”
Kinga meséli a következő történetet:
“Budapesten éltem, középiskola elején történt velem, hogy egy járművön a tömegben egy fickó merev péniszét éreztem hátulról a fenekemnek feszülni. Nem tudtam mit tenni, tele volt a villamos, mint a heringek, úgy álltunk. Irtó kényelmetlen és undorító volt, főleg akkor, amikor hátranyúltam és éreztem, hogy csupasz a farka, és folyamatosan maszturbál. Majd egy kéjes sóhajt hallottam hátulról, odanyúltam és az ondót tapintottam. Leszálltam a villamosról, mert hánynom kellett.
Anyunak sem mertem elmondani, nagyon megviselt. Riadt és magányos voltam. Ezt követően sokáig nem tudtam tömegközlekedéssel járni, inkább sétáltam. Nem bocsájtottam meg magamnak, hogy nem kiabáltam, de lesokkolt az élmény. Féltem és meg voltam ijedve. Azóta is haragszom magamra ezért. Később is a sperma látványa előhívta belőlem ezt az élményt, és émelyegtem akkor, amikor a szerelmem kielégült, pedig örülnöm kellett volna neki. Talán jobb lett volna, ha anyunak el tudom mondani, de akkor nem voltam rá képes, mert mi akkor sem és azóta sem beszélgettünk a szexről” – meséli Kinga.
Leginkább a lányokkal és nőkkel történik meg!
Nőnek lenni valóban jó dolog, és lányainkban ezt az érzést kellene erősítenünk. A szexről sokféleképpen lehet gondolkozni. Én azt gondolom, a szex egy nagy birodalom, aminek nagyon szép részei vannak, de ezzel együtt vannak sötét bugyrai is, amikre fel kell készülnünk, és szülőként a lányainkat is fel kell készítenünk.
Amikor egy kislány váratlanul az utcán szembesül egy tolakodó szexuális magatartással, netán egy merev férfi nemi szervvel, akkor bizonyosan nem a szexualitás szépsége fogja megérinteni! Amikor a fentiekhez hasonló élmények érnek egy gyereket, akkor számára ez nagyon taszító, félelmet és rémületet keltő, hiszen erre nem számíthat.
Aranyszabály a szexualitásban, hogy az olyan élmények és hatások, amire egy gyermeknek nincs meg a fogadókészsége, traumát okozhatnak. Márpedig egy utcai molesztálás, főleg akkor, ha a gyermekkel nem beszélgettünk róla, pont egy ilyen helyzet. Olyan sérülésekhez vezet, ami akár egész életében meghatározhatja majd a szexualitáshoz való viszonyát. Az ijedtség, a félelem és a tehetetlenség – amiket megél egy ilyen incidens kapcsán – nagyon markáns érzések.
Sokszor éppen az áldozat érzi magát bűnösnek a történtek miatt. Ennek következményeként önbántalmazó érzéseket élnek meg a gyerekek. Nem tudhatja egy kislány, hogy ebben a helyzetben mit kellene tennie és mondania. A gyerekek sokszor még nem képesek szavakkal elmondani, mit is éreznek és mit élnek át, vagy éppen mit láttak. Sokszor még szavaik sincsenek erre. Undorodnak a látottaktól, kiszolgáltatottnak érzik magukat, és ezek az érzések nagyon megviselik őket!
A megélt nehéz érzések rögzülhetnek, és szexuális problémákhoz vezethetnek, mégpedig oly módon, hogy felnőttkorban egy valódi szexuális helyzetben jönnek elő.
Őszinte gyerek-szülő kapcsolat szükséges ahhoz, hogy felkészíthessük gyermekeinket a hasonló esetekre! Az első és legfontosabb dolog, hogy szülőként képesek legyünk beszélgetni azokról a veszélyekről is, ami az utcán fenyegeti a gyermekeinket. Mutogatós, dörgölőzős alakok mindig is voltak és ezután is lesznek, tehát nem lehet úgy tenni, mintha nem lennének.
A beszélgetés nem azt jelenti, hogy szülőként nem lehetnek félelmeink vagy kétségeink. A kommunikáció, az őszinte beszélgetés arról is szólhat, hogy mi is meg vagyunk ijedve a hasonló helyzetekben. Ha képesek vagyunk megfogalmazni a saját érzéseinket, akkor a kislány azt érzi, hogy ő is lehet őszinte. Már az is nagy segítség egy gyermeknek, hogy elmondhatja, ha valami hasonló élménye lesz. Könnyít magán, ha empatikus támaszt talál, hiszen ekkor nem egyedül viseli a titok terhét.
A megoldás azonban a megelőzés lenne, mégpedig úgy, hogy amikor már tervezzük azt, hogy egyedül engedjük a városba gyermekünket, akkor beszélgetünk a veszélyekről.
Ha megtanítjuk, hogy a határozott fellépés elbizonytalanítja a molesztálót, azzal elérhető, hogy gyermekünk ne érezze saját magát tehetetlennek és kiszolgáltatottnak. Egy magában biztos, érzelmileg kiegyensúlyozott gyermek, aki nem akkor szembesül először a támadás tényével, sokkal magabiztosabban tudja elküldeni az illetőt, mint az, aki halálra rémül tehetetlenségében.
Azonban azt is meg kell tanítanunk, hogy elfutni sem szégyen akkor, amikor úgy érzi, hogy nincs biztonságban. Nemet kell mondani minden gyanúsan viselkedő idegennek, bármit is ígérnek nekik. Segítséget is szabad kérni, sőt a kiabálás, a hangoskodás, a visítás is odavonzza a távolabbi emberek figyelmét is! Fontos, hogy ne higgyenek az idegen férfiaknak, mindig legyen egy kérdőjel a fejükben.
Nem bizalmatlanságra neveljük őket, hanem tudatosságra! Hiszen jobb félni, mint megijedni. Jobb elfutni és kiabálni, mint tehetetlenül áldozattá válni!
A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.