Kedves főnök: küldd el sétálni a dolgozóidat ebédidőben

K.G. | 2017. Március 27.
Korán kezded a napot, bemész a munkahelyedre, leülsz a géped elé, és annyira állsz csak fel, míg kávézol vagy ebédelsz. Pedig szükséged lenne egy sétára a nap közepén, még akkor is, ha csak tíz percre tudsz elszabadulni a munkád mellől.

Egy új tanulmány szerint a legjobb időpont erre a tízperces sétára pont az ebédidő. Azt találták, hogy ha ilyenkor sétálsz, jobb lesz a kedved, ellazulsz, és lelkesebben vágsz bele a munkádba is újra.

Bár azt már tudjuk rég, hogy a séta – és úgy általában a testmozgás – jót tesz nekünk, de ezt leginkább olyan összefüggésben olvashattuk eddig, hogy hosszú távon van jó hatással az egészségünkre. Most viszont, a Scandinavian Journal of Medicine and Science in Sports újságban publikált tanulmányban azt írták, hogy a pozitív hatásokat hirtelen, egy nap alatt is elérhetjük, ha a nap közepén sétálunk egyet.

A kutatók ülőmunkát végző dolgozókat vizsgáltak, akik azt a feladatot kapták, hogy ebédidőben tegyenek egy 30 perces sétát 10 héten keresztül, egy héten háromszor. Az önkéntesek többsége középkorú nő volt, de azért egy csapat férfi is csatlakozott a kísérlethez. Jellemzően nem voltak túl jó formában, de fizikailag és mentálisan jó egészségnek örvendtek.

Az önkénteseknek egy appot tettek a telefonjára, amin keresztül kérdésekre kellett válaszolniuk reggelente és délutánonként. A kutatók ezekkel a kérdésekkel térképezték fel, hogyan érzik magukat az alanyok a munka és magánélet szempontjából, és hogy a stresszszintjük hogyan alakult. Amikor összehasonlították a sétálós és nem sétálós napokon született válaszokat, elég nagy különbséget tapasztaltak. Azokon a napokon, amikor ebédidőben sétáltak, délután sokkal nyugodtabbak voltak, nem érezték feszültnek magukat, és sikeresebbnek bizonyultak problémamegoldás terén is, mint akkor, amikor nem sétáltak.

Cecile Thogersen-Ntoumani, a kutatás professzora arra buzdítja a munkáltatókat, hogy küldjék el a dolgozókat sétálni ebéd után:

Most már komoly bizonyíték van a kezünkben, hogy a pozitív és stresszmentes hangulat fokozza a dolgozók hatékonyságát. Ha szeretnénk, hogy jobb eredményeket érjenek el, akkor sétáljanak ebédidőben.

Exit mobile version