Ha azt hiszed, a klímaváltozás kamu, hallgasd meg ezt a tudóst

Horowitz Katalin | 2017. Március 31.
Érdekes volt az amerikai képviselőház tudományos bizottságának meghallgatása, ahol egyetlen kutatónak kellett farkasszemet néznie három olyan "szakértővel", akik szerint a globális felmelegedés csak a rémhírterjesztő tudósok kísérleti modelljeiben létezik.

Miután Donald Trump egyetlen tollvonással kinyírta Obama elnök környezetvédelmi örökségét, Lamar Smith, az amerikai képviselőház House Committee on Science, Space and Technology nevű bizottságának elnöke meghallgatást hívott össze Klímatudomány: feltételezések, politikai utalások és a tudományos módszer címmel. A bizottsági elnök három szakértőt is meghívott a House Committee on Science, Space and Technology meghallgatására: az egyikük dr. Judith Curry, a Georgia Institute of Technology korábbi professzora, aki azóta lemondott pozíciójáról, hogy Climate Forecast Applications Network nevű cégét vezesse.

Ő saját bevallása szerint több olajcégtől is kapott pénzbeli támogatást az egyetemen eltöltött évei alatt, a klímaszkeptikusok és az olajcégekkel baráti viszonyt ápoló politikusok pedig gyakran hangoztatják legfőbb érvét a klímahumbuggal kapcsolatban, amely szerint a Föld klímája “állandóan változik”.

A következő szakember dr. John Christy, a University of Alabama légkörkutatója, aki gyakran kritizálja a különböző klímamodelleket, és konkrétan azt mondta, a szén-dioxid “nem jelent problémát”. Emellett, Curryhez hasonlóan közeli kapcsolatot ápol több, a fosszilis tüzelőanyagokat pártoló lobbiszervezettel.

A harmadik meghívott, dr. Roger Pielke Jr. nem is klímakutató, hanem a University of Colorado munkatársaként klímapolitikával foglalkozik. Róla azt érdemes tudni, hogy tudományos – főként az extrém időjárással és klímaváltozással kapcsolatos – írásait több ízben darabokra szedték a témában otthonosan mozgó valódi kutatók és tudósok.

A bizottság egyik demokrata tagja egyetlen embert hívhatott meg, az ő választása dr. Michael Mannre, a Penn State egyetem légkörkutatójára esett. Dr. Mann nem osztja Curry, Christy és Pielke Jr. nézeteit, ezért igyekezett felhívni Lamar Smith figyelmét arra, hogy ők hárman a klímaváltozást tagadók rendkívül kis táborába tartoznak.

Smith már a meghallgatás elején jelezte, hogy milyen irányba halad majd az eszmecsere, amikor olyanokat mondott, hogy “mielőtt költséges kormányzati szabályozást léptetünk életbe, elemeznünk kell a tudományos bizonytalanságokat, és megállapítani, hogy milyen mértékben nehezítik meg annak felmérését, hogy az emberi működés mennyiben járul hozzá a klímaváltozáshoz”. A texasi politikus úgy fogalmazott: a klímatudományok területén valós aggályai vannak, hogy a kutatók sokszor előre elvárt eredményekhez keresik a megerősítő bizonyítékokat.

Ezek erős szavak, azonban érdemes figyelembe venni, hogy a tudományos világban elképesztően erős egyetértés tapasztalható azon a téren, hogy a klímaváltozást az emberi működés okozza – ezt több ízben, mértékadó tudományos szervezetek, megfelelő bizonyítékokkal alá is támasztották

Dr. Mann éppen ezért azzal kezdte felszólalását, hogy összegezte a tényeket, amelyek szerint:

“A szakértői panel nem képviseli a klímakutatók jelentős többségét – kommentálta a meghallgatást Suzanne Bonamici oregoni demokrata képviselő. – Képzeljenek el 96 további klímatudóst, akik a konszenzussal értenek egyet. Képzeljék el, hogy még 96 dr. Mann is itt ül a mai napon.”

Dr. Mann a meghallgatás során később azt mondta, hogy a klímakutatókkal szemben a legnagyobb fenyegetést a Lamar Smithhez hasonló politikusok jelentik.

Azzal pedig még a három, szélsőséges nézeteiről meghívott szakértő közül ketten is – Curry és Pielke Jr. – egyetértettek, hogy komoly hiba lenne a Trump-kabinet részéről, ha a légkör megfigyelését lehetővé tévő szervezetek költségvetését csökkentenék.

Exit mobile version