9 technika, amivel a pszichopaták manipulálják az áldozataikat

K.G. | 2017. Április 07.
A pszichopaták nem feltétlenül azok a főgonoszok, akik a filmekben hentelik baltával a mellékszereplőket. Igazából köztünk járnak, együtt dolgozunk velük, teljesen normálisnak tűnnek első látásra, és a legtöbbnek szerencsére nincsenek sorozatgyilkos hajlamai. Van viszont olyan manipulációs eszköztáruk, amire érdemes odafigyelni, hogy ne sérüljön a lelkünk a közelükben.

Szinte biztos lehetsz benne, hogy találkoztál már pszichopatával vagy narcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberrel, csak nem vetted észre. Lehet, hogy az is elkerülte a figyelmedet, hogyan próbáltak manipulálni és érzelmileg bántalmazni. Ezért fontos, hogy tudd, ezt a kilenc technikát használják a leggyakrabban, így legközelebb már messzire el tudod kerülni a pszichopatákat.

1. Elbizonytalanítás

“Ez nem is így volt.” Csak képzelődsz.” Megbolondultál?” És még ezernyi variációban próbálnak meggyőzni arról, hogy tévedsz, a realitásérzékeddel baj van, és nem is az történt, amire emlékszel. Ezzel azt akarják elérni, hogy kételkedj magadban, és azt hidd, semmi gond nincs azzal, hogy olyan megalázóan bánnak veled.

2. Kivetítés

Semmi sem az ő hibájuk, minden a te felelősséged. Olyan nincs, hogy ők valamit rosszul csinálnának. Ha kaptál egy pofont tőlük, akkor is te vagy a hibás, mert úgy viselkedtél, amivel nem hagytál nekik más választást, mint a fizikai erőszakot.

3. Ferdítés

Mintha nem értenék, amit mondasz. Mintha teljesen máshogy látnák a történteket. Mintha a fejükben lévő fordítógép elromlott volna. Nem véletlenül csinálják, csak átírják a valóságot a saját szájuk íze szerint. Mivel intelligensek általában, ezért nem okoz számukra nehézséget, hogy létrehozzanak egy párhuzamos valóságot, amiben te rossz vagy, ők pedig jók lehetnek, attól függetlenül, hogy igazából mi történik.

4. Hirtelen témaváltás

Ártatlannak tűnhet, hogy váratlanul témát váltanak, de egy manipulátor kezében ez a felelősség elől menekülést jelenti. Nem akarnak felelősek lenni semmiért, ezért ha úgy érzik, olyan irányt vesz a beszélgetés, ami számukra ingoványos terep lenne, gyorsan másra terelik a szót. Ezért lehetetlen velük megbeszélni a problémákat, elhajolnak előle, mint a fűszál.

5. Gúnyolódás

Attól még, hogy már oviban is csúfoltak a szeplők miatt, nem lesz kevésbé bántalmazás felnőttként. Egyszerűen nem szabad tolerálni, hogy bárki, bármilyen indokkal, bármilyen tulajdonságodon – legyen az külső vagy belső – gúnyolódjon.

6. Lejárató kampány

Amikor egy pszichopata nem bírja elviselni, hogy túl jól érzed magad a manipulációitól függetlenül, akkor elkezd befeketíteni mások előtt, mert így tudja éreztetni a hatalmát. Jellemzően eljátssza a mártírt, és téged tüntet fel mérgező emberként.

7. Értéktelenítés

Figyelj oda nagyon, ha valaki nagyon szeret téged, de közben az exét (vagy a legutóbbi embert a te pozíciódban a munkahelyen) szapulja, és elmondja minden rossznak. Tipikus, hogy úgy próbálnak beférkőzni a kegyeidbe, hogy értéktelen emberként tüntetik fel az előző kegyeltjüket.

8. Agresszív viccek

A probléma nem a te humorérzékeddel van, hanem azzal, hogy úgy viccelődnek, hogy az inkább gonoszkodás. Beöltöztetik szépen az “ugyan már, csak viccelek” köntösbe, de közben dementorként szívják el belőled az összes vidámságot.

9. Hazug pletykálás

Az egyik legokosabb technika, amivel elterelik önmagukról a figyelemedet, hogy úgy érezd, egy harmadik személytől érkezik támadás. Pedig szó sincs erről. A füledbe súgják, hogy az a harmadik milyen szörnyűségeket mond rólad a hátad mögött, de az egész egy nagy hazugság, és csak arra jó, hogy eltávolítsanak mindenkit a közeledből, mert így könnyebben az uralmuk alá hajthatnak.

Exit mobile version