Az “óvszerek királyát” kapkodják a magyarok

nlc | 2017. Augusztus 09.
A fesztiválszezonban tetőzik Magyarországon az óvszervásárlás: jellemzően júliusban és augusztusban akár 15 százalékkal többet költünk védekezésre, mint az év többi hónapjában.

Csaknem 3,5 milliárd forintért több mint 20 millió óvszert vásároltunk egy év alatt, mintegy 160 forintos átlagáron – derül ki a Nielsen 80 vegyi árut monitorozó kiskereskedelmi indexéből. A teljes hazai piac értékben 6 százalékkal, míg darabszámban 5 százalékkal bővült 2016. június és 2017. május között az előző év azonos időszakához képest.

A szexuális úton terjedő betegségek és a nem kívánt terhesség ellen használt óvszerek forgalma jelentősen meglódul a nyári fesztiválok ideje alatt. “A július-augusztusi időszak az éves forgalom közel 20 százalékát teszi ki” – mondta Horváth Fanni, a Nielsen szenior ügyfélkapcsolati munkatársa. 

De lássuk, mit mutatnak az adatok a magyarok óvszerhasználati szokásairól!

A kiszereléseket vizsgálva kiderül, hogy az értékesített dobozok számát tekintve a 3 darabos dobozok viszik el a forgalom több mint felét (53 százalék), de populáris a nagyobb, 10 darabos kiszerelés is (46 százalékkal).

Emellett a gyártói márkák abszolút tarolnak az óvszerek között, az értékesítések több mint 99 százaléka nem sajátmárkás termék.

 

Exit mobile version