A legtöbb ilyen kérdés természetesen a párkapcsolatok vonatkozásában érkezik hozzám: kilépni egy már nem vagy csak nehézkesen működő párkapcsolatból vagy merni kezdeményezni nőként egy új kapcsolat reményében mindig a határainkat és a komfortzónánkat erősen feszegető kérdés. A bizonytalanság ilyenkor érthető, hiszen benne vagyunk egy megszokott, már ismert élethelyzetben, és könnyen megszólalhat a kisördög a fejünkben, hogy ugyan miért is akarnánk változást, hiszen az ismeretlen veszélyes is lehet: sérülhetünk, fájdalmat okozhatunk vagy szenvedhetünk el.
A felelősséget nem adhatod át másnak
A felelősség azonban a tiéd, nem adhatod át másnak. Bárkit megkérdezhetsz, mit csinálna a helyedben, de a számodra pillanatnyilag valós választ csak te érezheted. Senki más. A felelősségteljes válaszoló ilyenkor nem mond konkrétumot. Nem befolyásol, nem veszi át a döntés kizárólagos jogát tőled. Másokat kérdezgetni azért sem érdemes, mert alapvetően mindenki a saját tapasztalataiból indul ki. Ezek a tapasztalások pedig nem predesztinálnak arra, hogy veled is ugyanaz, sőt netán ugyanúgy fog történni.
Az egyetlen dolog, ami működik
Az egyetlen dolog, ami működik, az az, ha rá mersz nézni az életedre, a vágyaidra, arra, hogy milyen jövőt szeretnél magadnak? Mi működik neked és kivel? Vannak a külső tényezők – körülményeknek hívjátok őket – amelyekre sokszor hivatkoznak azok, akik ebben a bizonytalan állapotban vannak. Az én személyes véleményem az, hogy a külső körülményeinket is mi magunk teremtjük, tehát ha bármikor is úgy érzed, hogy egy külső körülmény gátol, csak tudd, hogy azt is te teremtetted. És ennek elismerésével és tudatában bármikor megváltoztathatod. Például úgy, hogy belülre helyezzed a fókuszt és mered követni a szíved, a lelked hangját.
Kit használsz kifogásként, hogy elodázd a döntésedet?
Bármit vagy bárkit is használsz kifogásként, az csak egyetlen tényező a sok közül. A leggyakrabban használt érvek a változtatás ellen: De már x éve vele vagyok. De van x gyerek. De mi van, ha egyedül maradok? De ő olyan jó ember. És igen, természetesen ezek mind bekerülhetnek a mérleg egyik serpenyőjébe.
Az idővel kapcsolatban tedd fel magadnak a kérdést: Az rendben, hogy már hány év van mögöttetek, de előtted vajon hány év van még? És azt hogy szeretnéd eltölteni, megélni? A gyerekek érdekeit mi szolgálja jobban: ha végig nézik a szüleik már nem működő kapcsolatát, vagy megélik azt, hogy szeretik őket, akár egymástól függetlenül, külön?
Az egyedülléttől való félelem abból adódik, hogy nem merünk vagy tudunk saját magunkkal együtt maradni. Az önbizalmunknak szüksége van arra, hogy legyen valaki, aki kívülről erősít. Pedig igen gyors és nagyszerű személyiségfejlődés jöhet létre az egyedüllét időszakában. Ami csak egy állomása az útnak: kinek rövidebb, kinek hosszabb időre. De ha hajlandóvá válsz ezt is vállalni, bizony könnyen felszabadulsz, aminek köszönhetően előbb találsz társra, mint azt most gondolod.
A “jóság” sem jelentheti annak akadályát, hogy ha úgy érzi a lelked, kilépj a kapcsolatból. Jónak vagy rossznak minősíteni bárkit vagy bármilyen helyzetet bizony ítélet, és mi rettegünk attól, hogy rossz választásokat hozunk. Nem kell a másik félnek rossznak lennie, hogy mást válassz. És nem kell mindenáron a helyes és a tökéletes választásra törekedni. Egyszerűen tudd, hogy:
nem hibázhatsz!
Nem hibáztál sosem, és a jövőben sem fogsz. Bárki bármit is mondjon, vagy bárhogy érezd. Ahol hibáztatod magad, ott megítéled magad és a múltbeli választásaidat. Ha bárki téged hibáztat, veled teszi ugyanezt. Azt mondhatod, hogy oké, már okosabb lettem és a tapasztalatom fényében másképp csinálnám. Csak lásd, hogy ez a tapasztalás mindig utólagos. Át kellett menned közben egy folyamaton hozzá, aminek köszönhetően új információkkal gazdagodtál. Ez adhat éberséget, és hathat a jelen és a jövő választásaira. De a múltat nem kell rosszá tenni miatta.
Mi van, ha te vagy a katalizátor?
Különösen akkor, ha egy új kapcsolat tűnik fel a színen, a nők többsége lefagy és hajlamos erősen várakozó álláspontot felvenni. Bennünk van ez a sztereotípia, hogy a férfinak kell kezdeményezni, de érdemes inkább feltenni a kérdést, hogy mi működhet az adott helyzetben? Hosszú hónapokig, akár évekig tartó leállás jöhet létre annak köszönhetően, hogy a felek egymásra várnak. Pedig mi van, ha Te vagy a katalizátor? Ha a kapcsolat alakulása alapvetően tőled függ? Hogy Te mersz-e példát mutatni, őszinte lenni, elmondani az érzéseidet, a vágyaidat?
Igazából az erre való reakció sok mindent elmond: Ha nagyon benézted a helyzetet, hozhat azonnali és egyértelmű elutasítást. Ha a Férfi még bizonytalan, vagy a saját életútján nem tart ott, hogy időszerű lenne számára egy kapcsolat, akkor hozhatja azt, hogy nem kapsz konkrét választ, de konkrét elutasítást sem. És persze előfordulhat az a forgatókönyv is, hogy a férfi csak erre várt és ennek köszönhetően bátorságot kap ő is és átveszi a kezdeményezést.
Mindenesetre megéri bátornak lenned, mert mindenképp eldől, hogy a másik hajlandó-e veled tartani, vagy nem. Hogy a történet hogyan alakul, nem tudhatom, de az biztos, hogy a bizonytalanság megszűnik. Persze maradhatsz a kivárás állapotában is, de nekem valahogy mindig az volt a hozzáállásom, hogy a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság. Röviden tehát csak bátorítalak arra, hogy merj megmozdulni, elindulni, kilépni! Hidd el, az Élet nem olyan veszélyes az eddig megszokott és biztonságosnak tűnő komfortzónádon kívül sem!