Baba

Félelemből inkább ne szülj – 5 jel, hogy nem vagy még kész az anyaságra

Mindig tudtam, egész pici koromtól kezdve, hogy majd szeretnék gyerekeket. Mások pedig ugyanilyen bizonyossággal tudják, hogy nem akarnak szülni és gyereket nevelni. Mindkettő teljesen rendben van, és mindenki tegye azt, amit a belső hangja súg neki. Ám előfordul, hogy nem azért vállal valaki gyermeket, mert annyira biztos a dolgában.

A gyerekvállalást rengeteg külső tényező befolyásolhatja, nőként olykor nagy nyomás alatt érezheted magad, hogy márpedig SZÜLNI KELL, mert erre vagy teremtve, mert az anyukád is szült négyet és már unokázna, mert a férjed focicsapatnyi gyereket akar, vagy mert az összes barátnőd lebabázott már. Pedig nem igaz, hogy mind szülésre vagyunk teremtve, és az egyik legrosszabb, amit saját magaddal tehetsz, ha nem belső indíttatásból vállalsz gyermeket. Igazából senkinek sem jó, ha az anya úgy érzi, valamilyen külső kényszer hatására kell szülnie, megsínyli a párkapcsolat, és nem tesz jót a gyermeknek sem.

Félelemből inkább ne szülj - 5 jel, hogy nem vagy még kész az anyaságra

Érdekes, hogy azt mindenki tiszteletben tartja, ha belső megérzés alapján valaki mondjuk agysebész vagy szociális munkás lesz, de azt már elítélik, ha ugyanerre a belső megérzésre hivatkozva nem szeretnél gyermeket. Pedig az is lehet, hogy csak arról van szó, hogy most még nem vagy felkészülve rá, és később rájössz, hogy a szülés az életed értelme. Riogatnak a múló idővel, és hogy gyerek nélkül üres az életed, de ne hallgass senki másra, csak saját magadra. Ha az alábbi öt érv közül bármelyik felmerül benned, akkor valószínűleg még nem vagy kész az anyaságra.

1. Azért akarsz gyereket, mert félsz, hogy lemaradsz róla

Kétségtelen, hogy az egyik legnagyobb kihívás az életben, hogy egy babából épkézláb felnőttet neveljenek a szülők, de igazából csak azoknak örömteli ez a folyamat, akik tényleg akarják azt a gyermeket. Egy anyukával beszélgetni – aki épp jó kedvében van, és aludt az elmúlt pár hétben több mint 3 órát egyhuzamban – valóban felemelő élmény lehet, és úgy tűnhet, hogy a gyereknevelés minimum valami transzcendens dolog. Olyan, mint azokat a kempinges sztorikat hallgatni, amik csak utólag tűnnek jó mókának, valójában ott és akkor átélni nem volt épp remek élmény.

Léteznek olyan emberek, akiknek a szülőség tényleg teljesen spirituális és csodálatos élmény. De aki azt állítja, hogy mindenkinek az anyaságtól teljesedik ki az élete, az kissé fekete-fehéren látja a világot. A félelem, hogy lemaradsz valamiről, nem jó alap arra, hogy gyereket hozz a világra. A félelem igazából semmilyen döntésben nem jó tanácsadó. Jessica Valenti, a Why Have Kids könyv szerzője fogalmazta ezt meg igen frappánsan:

“Tudnunk kell, hogy nem mindenkinek kell szülőnek lennie. Amikor az anyaság nem egy belülről jövő, nem teljesen átgondolt döntés, akkor könnyen hozhat magával boldogtalanságot és meghasonlásérzést.”

Félelemből inkább ne szülj - 5 jel, hogy nem vagy még kész az anyaságra

2. Azért akarsz gyereket, mert mások azt mondják, megbánod, ha nem szülsz

Ha valaha kimondod mások előtt, hogy nem szeretnél gyereket, akkor rögtön lesz valaki a társaságban, aki azt válaszolja, hogy majd megbánod idősebb korodban. Azért vállalni gyereket, mert az apukád/nagynénéd/random idegen az edzőteremben azt mondja, hogy meg fogod bánni, jó eséllyel rossz döntés.

Sok esetben jó tanácsadó az, hogy nem akarod megbánni később, amit ma nem teszel meg. Ilyen például, ha most megvalósítod az álmaid, hogy később meg ne bánd, hogy helyette csak nézted a tévét a kanapédon. Segíthet jó döntést hozni általában, ha beleképzeled magad a jövőbeli énedbe, hol szeretnél majd tíz év múlva tartani, milyen életet képzelsz el magadnak, hiszen a jelenben hozott döntéseid alakítják a jövődet. De óvatosan kell ezt alkalmazni a gyerekvállalás kérdésében, meg kell magadban vizsgálni, hogy tényleg egy tízéves kisgyerekkel szeretnéd magad látni a jövődben, vagy csak már annyian mondták neked, hogy meg fogod bánni, hogy lassan már elhiszed.

Félelemből inkább ne szülj - 5 jel, hogy nem vagy még kész az anyaságra

3. Azért akarsz gyereket, mert boldoggá szeretnéd tenni a férjedet

Rengeteg történetet olvashattunk már nőkről, akik igazából nem is akartak annyira gyereket, de a párjuk nagyon vágyott egy babára, ami miatt végül rábeszélték magukat a szülésre. Sokszor az ilyen sztoriknak az a vége, hogy a nő is rájön, tényleg a legnagyobb boldogság számára, hogy lett egy gyermeke. De sajnos elsülhet ez visszafelé is. Hiszen ez az alaphelyzet magában hordozza azt a lehetőséget is, hogy megszületik a gyermek, anya pedig utálni fogja a kialakult helyzetet, és kényszernek érzi az anyaságot. Ez a szituáció előfordul gyakran fordított felállásban is, és olyankor meg apa érezheti nyomás alatt magát, hogy gyermeke legyen, ami végződhet úgy, hogy a rászakadó felelősség elől a gyermek születése után elmenekül.

Ha a te életedben is hasonló helyzet alakult ki, akkor Austin E. Galvin pszichológus szerint azt kell első körben megvizsgálnod a pároddal együtt, hogy vajon a gyerek utáni vággyal nem a párkapcsolati problémákat feditek-e el. Hogy nem azért kell-e hirtelen gyerek, mert ettől várja a másik, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz, vagy hogy bebiztosítsa a bizonytalannak érzett pozícióját a házasságon belül.

4. Azért nem akarsz gyereket, mert szerinted nem vagy alkalmas az anyaságra

Kicsit kakukktojás ez a pont, hiszen arról szól, miért nem akarsz gyereket, de tény, hogy nagyon gyakori jelenség. Valószínűleg nincs élő anya a földön, aki ne aggódott volna a saját szülői képességei miatt. Csak sokszor inkább a szőnyeg alá söprik a kétkedést, erről nem mesélnek, a külvilág felé nem mutatják. Nekem személy szerint komoly problémát okozott, hogy túl nagy felelősségnek éreztem, hogy más ember élete múlik rajtam. De amikor belegondoltam, hogy rajtam kívül még hány millió anya sikerrel elvégzi ezt a feladatot, akkor azért már úgy éreztem, sínen vagyunk.

Ehhez egy kis önismeretre van szükség, hogy saját magadban megkeresd a választ, hogy csak a felelősségtől vagy megijedve – ahogy minden érzékeny ember –, vagy az, hogy nem érzed alkalmasnak magad, egy belülről jövő megérzés.

5. Azért akarsz gyereket, mert félsz, hogy senki sem viseli majd gondodat öregkorodban

Pedig egy gyerek abszolút nem biztosíték arra, hogy lesz majd valaki melletted 80 évesen. Szeretetben felneveled, kötődik is hozzád, de lehet, hogy a világ másik végére költözik. Vagy te döntesz úgy öregkorodra, hogy inkább nem akarnál csendben megöregedni és társasági életre vágysz majd. Ne döntsd el előre, hogy milyen öregkorod lesz, mert azt sem tudod, hogy holnap mi vár rád, nemhogy azt, hogy mi lesz 60 év múlva. Egyébként pedig tanulmányokkal már igazolták, hogy a gyermektelen idősek nincsenek rosszabb pszichés állapotban és nem kapnak kevesebb törődést. Másrészt pedig egy gyerek nem kiskutya, hogy a magány elűzésére használjuk, főleg ha az a magány még nem is létezik, csak a homályos jövőben képzeljük magunk elé.

Félelemből inkább ne szülj - 5 jel, hogy nem vagy még kész az anyaságra

Egyedül te tudsz választ adni saját magadnak a gyerekvállalás kérdésében. De ha tudod a szíved legmélyén, hogy igazából nem szeretnél gyereket, csak félsz bevallani, mert elítélnek érte, vagy mert mások azt mondják, hogy borzasztó életed lesz nélküle, akkor iktasd ki a döntésből a félelmeidet. A legfontosabb, hogy olyan életet élj, ami a saját értékeidet és hitedet tükrözi, és amitől boldognak érzed magad.

Olvass még többet az anyaságról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top