Éppen ma három hete, hogy megszületett a kisebbik lányom. Az első pillanatban, amikor kiderült, hogy várandós vagyok, pánik lett úrrá rajtam: kész vagyok én egy újabb gyermek fogadására? Pedig nagyon is akartuk őt – és mégis. Úgy éreztem, attól a pillanattól kezdve, hogy megfogant bennem Nóri, a Jóisten tenyerében vagyok: míg ki nem bújt a méhemből, végig ott volt az a bizonyos zabszem. Valóban megadatik, hogy újra ép és egészséges gyermekem szülessen? Megadatott. És most jön a java: az éjszakázás, a testvérféltékenység, az oviból hazahozott vírusok, a munkám összeegyeztetése a családdal, a párkapcsolatom egyensúlyának megbillenése. Egygyerekesből kétgyerekes családanyává válni akkora változás, mintha egyszerre váltanék lakhelyet, munkát, nevet. De ezt akartam, és boldog vagyok tőle. Ám közben a felelősség súlya akkora, mintha a gázgyár esett volna rám. Beszélni azonban csak az anyaság csodás részéről illik, hogy milyen szép a baba, és hogyan teljesedett ki tőle az életünk. A fáradtságról, a bezártság elhatalmasodó érzéséről, a szorongásról, a sebesre szívott mellbimbókról, a kimerültség miatt fellépő agresszióról, a test változásáról és a párkapcsolat próbatételeiről nem illik szót ejteni.
Mondd el nekünk, amit senkinek sem mersz!
Ezért hirdettük meg idén a Terézanyu pályázatot ezzel a címmel: Hogyan változott az életed az anyasággal? – és azt kértük a pályázóktól, hogy ne kerteljenek, őszintén írjanak az élményeikről. Egy hónap alatt négyszáz nő vallott az anyaságélményéről: szinte minden ezzel kapcsolatos tabut ledöntöttek. A díjátadón közel kétszázan voltunk. Felemelő és felszabadító érzés volt – mondták a legtöbben utána –, hogy végre ki lehetett mondani: az anyaság a semmi máshoz nem fogható öröm mellett az egyik legnehezebb feladat is a világon. A történetekben a legszembetűnőbb az volt, ahogyan a nők a gyerekekkel kapcsolatos összes felelősséget felvállalták, mintha senki másnak nem lenne köze a neveléshez. Tökéletesen kell teljesíteniük – vallják –, a megfelelni szó szerepelt a leggyakrabban az írásokban. A megfelelési kényszerrel valószínűleg szorosan összefügg a férfiak hiánya. Szívszorítóak voltak azok a művek, amelyekben az apa, a társ, a férj említésre sem kerül, vagy ha mégis, nem támaszként, hanem inkább teherként jelenik meg.
„Az apaság a legjobb extrém sport!”
Nem csoda, hogy nagy öröm volt olvasni az egyetlen férfi, a negyvenéves Károlyfi Csaba pályázatát, aki Jászalsószentgyörgyről küldte el szerelmes levélnek is beillő művét. „A szülés napjáig is tiszteltem a gyengébbik nemet, de mióta megtapasztaltam ezt a csodás női kiváltságot, ezt az örök misztériumot, azóta még inkább becsülöm őket. Mentőápolóként, a gyakorlatok során láttam már szülést, de a feleségemé semmihez sem fogható közös élmény volt. Az idő megállt, mi sírva egymásra néztünk, és tudtuk, hogy a teljességnek ez az érzése soha nem ismétlődik meg” – írta a lányuk születéséről Csaba. Együtt nevelik párjával a felesége előző kapcsolatából származó két nagyfiát és a várva várt, nem remélt kislányt, aki megváltoztatta az életüket. „Egy percet nem bírok meglenni az én csajaim és a fiúk nélkül. Az életterünk beszűkült, mégis gazdagabb lett. Megtapasztaltam, hogy az ember sokkal erősebb, mint hinné. Az apasággal kitágulnak a fizikai-pszichés határai. Két állásban kell dolgoznom, de be-beugrom egy csókért, ebédre és az altatásra a lányokhoz. Az apaság a legjobb extrém sport!” Csaba azt is megfogalmazta, hogy férfitársai nem értékelik kellőképpen az anyák, feleségek teljesítményét. Szerinte ez nagy hibája a saját nemének, és a legtöbb kapcsolat megrontója.
Visszatalálni a régi harmóniához
Csaba története kapcsán megkérdeztük dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológust, hogy a gyermek születésével érkező változások közül mivel boldogulnak legnehezebben a férfiak. A szakember szerint ilyenkor mindenki a babára és a mamára összpontosít, és az apák egy része ebben az időszakban kirekesztve érzi magát. Mivel tisztában vannak azzal, mennyit tesz a párjuk a kicsiért, nehéz kimondaniuk, hogy ők továbbra is vágynak odafigyelésre, gondoskodásra, és később a nőies partnerre is. Hiszen nem szeretnék elveszíteni a baba születése előtti harmóniát. „Itt tehát van egy veszteség – mondja a pszichológus –, mert már soha nem lesz úgy, mint azelőtt. Amíg ki nem alakul az új, jól működő munkamegosztás és ritmus, addig számos frusztrációt élnek meg. Ha a társak képesek arra, hogy folyamatosan éreztessék a másikkal, mennyire értékelik az erőfeszítéseit, gesztusait, és átsegítik egymást ezen a nehéz időszakon, akkor nem vesznek el a meghitt pillanatok.”
„Nem az vagyok többé, aki voltam”
A 31 éves Pap Ágota pályázatában így fogalmaz a párkapcsolati buktatókról: „Nekem itt senki ne papoljon arról, hogy egy gyerek házasságot tart össze. Ennél nagyobb kapcsolati próbatételt el sem tudok képzelni!” A Budakeszin élő kismama szerint a szexualitás is sokat változik a kicsi megérkezésével. „Ma este elnapoltam a szeretkezést. (…) A párom nem dühöng, csak mondogatja, hogy a mellem már úgy is jó ideje a fiunké, a többiről is megtanul lemondani.” Mivel Ágota tíz hónapja és két napja, mióta a fiuk megszületett, nem aludta ki magát, gyakran mogorva, türelmetlen, és ez sem használ a kapcsolatuknak. Erről a jelenségről – hogy a kimerültség akaratuk ellenére hogyan sárkányosítja el a nőket – nagyon sokan számoltak be: nem az vagyok többé, akinek megismertem magam. Hova tűnt az a kedves, készséges teremtés, akit oly könnyű volt szeretnünk? – kéri számon a változást a környezet is, tovább tetézve az anya bűntudatát. Pap Ágota azt sem rejti véka alá, hogy bár a férje kész lenne rá, ő nem érzi reálisnak az újabb gyermek vállalását, és néha elemi erővel tör rá a mehetnék – babakocsi és legfőképp felelősség nélkül. „Bárhová, bárkivel, csak legyen benne kávé, tömeg, sok-sok ember, ismerősök, és legyek szép, csinos, dögös – vagy ahogy tetszik, de nő!”
Egy csapatban játszunk
Dr. Almási Kitti szerint az édesanyákban csalódásként rögzülhet, hogy amit annyira örömtelinek gondoltak, az ennyire nehéz, és a társuktól várják a felszabadítást, a töltekezést. A kezdeti időszakban a legtöbben olyan kimerültek és labilis hangulatúak, hogy képtelenek feleségként, háziasszonyként is megállni a helyüket. Ez fokozza a szorongásukat, önbizalomhiányukat, és ezt a férj nem tudja pótolni. „A harmónia akkor állítható vissza – mondja a szakértő –, ha a társak igyekeznek megérteni a másik szokatlan reakcióit. A folytonos elégedetlenség és hibáztatás helyett azt kell éreztetni egymással , hogy egy csapatban játszunk. Meg kell fogalmazni a másiknak, hogy miben segíthetne az új életmódra való berendezkedésben. Így a nehézségeket háttérbe szoríthatja az összetartozás, összefogás érzése, és kialakul a biztonságot nyújtó család.”
| Idén is keressük az Aranyanyukat! Mindenkinek környezetében van egy olyan óvónő, tanítónő vagy egy olyan nővér, orvosnő, ápolónő, esetleg idősgondozó, akire szívesen és szeretettel gondol. Ők az Aranyanyuk, akik nap mint nap csendben teszik a dolguk értünk, családunkért és közösségeinkért. Többé azonban nem maradnak rejtve, hiszen egy személyes élmény leírásával bárki bemutathatja, és így jelölheti saját hősnőjét Richter Aranyanyu Díjra. A pályázatról bővebben itt olvashatsz. |
Család születik
Ezt a frázist nagyon gyakran hallhatjuk, amikor megérkezik a gólya. De ahogyan nem ő hozza a babát, úgy a család sem születik: senki nem nőtt még fel önmagában attól, hogy gyereke született. Márpedig egy jó család megteremtéséhez a szülőknek fel kell nőniük. Akadnak szerencsések, akiknek ez pikk-pakk megy, és nem érzik lemondásnak az ezzel járó feladatok sorát. Nekem nehéz egy négyéves, önálló óvodás mellett elfogadni azt, hogy ismét nem vagyok ura a testemnek, az időmnek – mert mindent alárendelek egy hatvancentis emberke igényeinek. Például a párkapcsolatunkat is. Ez az egyik legkeményebb feladvány, hogy ebben a kevéske közös időben olyan új játékszabályokat állítsunk fel és tartsunk be a férjemmel, amelyektől mindannyian jól érezzük magunkat. Persze nem kérdés, hogy a legklasszabb hely, ahol élni lehet, az egy jó család.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché Gyerek különszámában jelent meg. Már kapható a magazin szeptemberi száma. A tartalomból:
- Nem kívánt szerelmek
- A hűtlenség mint kapcsolatépítő
- Szabadulni a függőségtől
- Kipróbáltuk a táncterápiát
- Megosztani vagy megélni – Dr. Szondy Máté írása
