Aranyanyu

Idén is keressük az Aranyanyukat

Mindenkinek környezetében van egy olyan óvónő, tanítónő vagy egy olyan nővér, orvosnő, ápolónő, esetleg idősgondozó, akire szívesen és szeretettel gondol. Ők az Aranyanyuk, akik nap mint nap csendben teszik a dolguk értünk, családunkért és közösségeinkért. Többé azonban nem maradnak rejtve, hiszen egy személyes élmény leírásával bárki bemutathatja, és így jelölheti saját hősnőjét Richter Aranyanyu Díjra.

Az Állítsátok meg Terézanyut! című könyvvel ismertté vált Rácz Zsuzsa évek óta foglalkozik a magyar nők helyzetével, társadalmi megbecsülésével, melyek köztudottan kívánnivalót hagynak maguk után. A Richter Gedeon Nyrt. mint nőgyógyászati készítmények gyártásában élen járó cég, felvállalva a helyzetéből adódó felelősséget, a jó cél mellé állt, hogy a nők megkapják a társadalmi helyzetüknek és szerepüknek megfelelő megbecsülést, a Richter Aranyanyu Díj nyomán például azok, akik az egészségügyben és pedagógusként dolgoznak.

Idén is keressük az AranyanyukatA Richter Aranyanyu Díj egy egyedülálló, kifejezetten nőknek szóló elismerés, melyet már második éve hirdetnek meg. A jelöltek megtalálásában ismét a nagyközönségre számítanak. Rácz Zsuzsa örömmel sorolta a tavalyi eredményeket: „Kiderült, hogy az Aranyanyuk országa vagyunk, ugyanis hazánk minden részéből – 110 városból és településről – érkeztek jelölések. Több mint 400-an küldték el ajánlásukat összesen 223 nőre. Közülük választottuk ki a döntősöket, akikre az interneten szavazhatott a nagyközönség. Akkor csaknem 73 ezer voksot adtak le az emberek a bemutatott jelöltekre.”

Idén is három kategóriában várják az ajánlásokat, melyeket október 10-ig bárki leadhat a www.terezanyu.hu weboldalon. A jelölők dolga egyszerű: egy személyes élmény leírásával kell bemutatniuk az általuk hősnőnek tartott pedagógust, orvost vagy egészségügyi dolgozót. A történetben meg kell jelennie az elismerésre ajánlott Aranyanyu odaadásának, személyiségének, hivatása melletti elkötelezettségének.

A beérkezett jelölések alapján kiválasztott 12 döntős közül kategóriánként egy Aranyanyunak a zsűri döntése alapján ítélik oda a díjat és a 200 ezer forintos pénzjutalmat. A három, zsűri által választott Aranyanyu-díjas mellett további hármat pedig a közönség szavazatai alapján díjaznak majd, így összesen hatan vehetik át majd a szobrocskát.

Tudj meg mindent a Richter Aranyanyu Díjról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top