Aranyanyu

“Fontosak nekünk a nők”

Köztudott, hogy Magyarországon a nők társadalmi megbecsülése és reprezentációja kívánnivalókat hagy maga után. Éppen ezért tartotta fontosnak a Richter Gedeon Nyrt., hogy nőgyógyászati készítmények gyártásában élen járó cégként elindítsa Richter a Nőkért elnevezésű, több kezdeményezésből álló programját. A magyar nők helyzetével régóta foglakozó íróval, Rácz Zsuzsával való közös munka eredménye a Terézanyu Klub, a Terézanyu pályázat és az éppen zajló Richter Aranyanyu Díj is.

A hazai központú multinacionális gyógyszergyár tavaly fogott össze Rácz Zsuzsával, a Terézanyu-könyvek szerzőjével azért, hogy közösen vállalják fel célként a nők önbecsülésének és társadalmi elismerésének növelését. Az együttműködésből született meg a már csaknem ezer főt számláló Terézanyu Klub, amely havonta megtartott találkozói révén dolgozza fel azokat a témákat, amelyek a magyar nőket foglalkoztatják. A klub minden olyan nő számára nyitott, aki egy támogató női közösséghez szeretne tartozni.

„Fontosak nekünk a nők”A Richter a Nőkért program része szintén a minden tavasszal megrendezett Terézanyu pályázat, melynek céljairól Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs vezetője beszélt: „A pályázatot azért hívtuk életre, hogy végre tabuk nélkül beszélhessünk a nők helyzetéről – idén például arról, hogyan változik az életünk az anyasággal. Az igényt, hogy erről a nők igenis akarnak beszélni, a beérkezett írások magas száma is jól mutatja” – tette hozzá.

Kezdeményezéseik egyik eleme most zajlik, ez pedig a Richter Aranyanyu Díj, mellyel a pedagógusként és az egészségügyben dolgozó nők munkáját ismerik el és jutalmazzák. Idén hat nőnek adják át az Aranyanyu-szobrocskát és az azzal járó kétszázezer forintos pénzjutalmat.

A jelöltek megtalálásában nagy szerep jut a nyilvánosságnak, ugyanis október 10-ig bárki elküldheti ajánlását pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvosnő kategóriában a www.terezanyu.hu honlapon keresztül. Az ajánláshoz nem kell mást tenni, csak leírni egy személyes történetet, melyben megmutatkozik az Aranyanyu-jelölt hivatása iránti szenvedélye és elkötelezettsége.

Tudj meg mindent a Richter Aranyanyu Díjról!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top