Bigámiában élő férfit állítottak bíróság elé Zalában

nlc | 2017. November 08.
Egy külföldi, de Magyarországon élő férfit vádoltak meg egyebek mellett a kettős házasság bűntettével. A Nagykanizsai Járásbíróság szerdán tárgyalja az ügyét. A férfi másik bűne a bigámia mellett, hogy bántalmazta az egyik feleségét.

A szír férfi 1999-ben vett el egy magyar nőt, ő maga pedig 2014-ben kapta meg az állampolgárságot. Ekkor ismerte meg a másik feleségét is, egy marokkói nőt, akivel egy közösségi oldalon vette fel a kapcsolatot. Még ugyanezen év szeptemberében össze is házasodtak Marokkóban, iszlám szertartás szerint. A frigyet az ottani bíróság 2015. február 3-án elismerte, így az a marokkói jog szerint érvényes lett.

A második feleség aztán Magyarországra utazott és össze is költözött férjével, ám a férfi néhány hónap után visszaküldte a nőt hazájába, mert nem akart vele tovább élni. A feleség viszont maradni akart, ellenkezett, ezért a vádlott többször megütötte, késsel megfenyegette őt, sőt a nőt a karján egyszer meg is vágta. Az asszony végül segítséget kért a rendőrségtől, ekkor derült fény a bigámiára – tájékoztatott a Zalaegerszegi Törvényszék.

Az is kiderült, hogy a szír férfi továbbra is házas, a magyar nő még mindig a felesége.

(via 24.hu)

Exit mobile version