Teljesült a haldokló beteg utolsó kívánsága: ágyából csodálhatta meg a tengert

nlc | 2017. November 23.
Az ausztrál nő utolsó kívánsága az volt, hogy életében még egyszer láthassa a tengert. Ápolói váltották valóra az álmát.

„Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy munkatársaink kedves gesztusa ilyen heves reakciókat vált majd ki az emberekből” – nyilatkozta a queenslandi mentőszolgálat szóvivője, miután két munkatársa, Greame és Danielle leszállították az egyik szintén queenslandi kórház betegét a tengerpartra.

Az előrehaladott rákbetegségben szenvedő nő utolsó kívánsága ugyanis az volt, hogy halála előtt még egyszer láthassa a tengert. Mikor ápolói tudomást szereztek a dologról, minden követ megmozgattak, hogy betegük kívánsága teljesülhessen. „Szerencsére a tengerpart nincs is túl messze a kórháztól, mindössze öt perc autóval, így mikor a mentők önként jelentkeztek fuvarosnak, az utolsó akadály is elhárult a kívánság teljesítése elől.”

„Néha nem a sok tréning, a képességek és a gyógyszerek azok, amik megoldanak egy helyzetet, hanem az empátia. Már ilyen kevés is bőven elég ahhoz, hogy valakinek boldoggá tegyük a napját” – mondta Graeme, az egyik mentős, aki a partra szállította a beteg asszonyt. Hozzátette, mikor megérkeztek a partra, nemcsak a beteg nő, de a segítői is sírtak. „Szerencsére ezúttal a könnyek örömkönnyek voltak: mindannyian a boldogságtól és a meghatottságtól sírtunk.

Exit mobile version