„A nyáron valami különleges dolog történt velem. Hat, szenvedélybetegséggel küzdő, nem mellesleg csodálatos ember táborozott, lovagolt nálunk, élt velünk egy hétig. Ez a találkozás nemcsak mély barátságok ajándékát hozta nekem, hanem rajtuk keresztül a lovaimról is megtudtam újat. Én, aki azt hittem, ilyen hosszú lovas múlttal azért csak ismerem a ló természetét, a sajátjaimét meg pláne. Az egyik nő az úgynevezett szabad követést szerette volna gyakorolni Füles lovammal, amit őkelme hamar megunt és »kiszállt«. Ekkor Hajnal nevű hucul kancám otthagyta a legelést és a ménest, ami nem logikus lóviselkedés, és átvette a feladatot, saját döntéséből megcsinálta, amit a társunk szeretett volna megélni a lóval. Számomra ez is nagyon ütős volt. De igazán az, ami ezután következett. Egy ízben a legelőn ücsörögve beszélgettünk, és ugyanez a nő történetének fájdalmas részleteiről beszélt nekünk, könnyezett, mi együttérzéssel hallgattuk, amikor Hajnal odajött közénk, fejét a mesélő tarkójához szorította, orrával gyengéden megbökdöste, megsimogatta. Vigasztalta. Az a lovam, amelyik egyébként nagyon megválogatja, kit enged közel magához. Ilyet korábban nem láttam. Ma sem tudom, pontosan mi történt akkor és ott, azóta próbálom megfejteni” – kezdi a beszélgetést Tóth Bettina, aki harminc éve foglalkozik lovakkal, és több mint tíz éve saját ménesével él. Elkötelezettje a természetes lókiképzésnek, könyvet, írt és rendszeresen tart előadásokat a témáról.
Ló, szerelem, házasság
„Tanulj meg lóul, ez az alapelv – mondja Bettina, amikor arról kérdezem, mit is takar a természetes lókiképzés fogalma. – Ez leginkább egy szemléletmód: erőszakmentesen, empatikusan, egyenlő félként közelítünk a lovakhoz. Ők már előrébb tartanak az emberül tudásban, most rajtunk a sor. Engem is úgy tanítottak, hogy box, zabla, pálca kell a lónak… Bennem tizenegynéhány éve fordult meg mindez. A ló természetes viselkedése lett a kiinduló pontja a kapcsolatunknak.”
Amikor arról kérdezem, nála hogyan is kezdődött ez a változás, sejtelmesen csak annyit mond, „keresd a férfit…” De aztán mesélni kezd:
„Egy lovardában figyeltem fel egy lovasra. Fekete lovát szőrén ülte meg, a futószáras vezetéshez nem használt kellékeket. És körülötte a lovak, mint a természetben, háremben éltek, egy csődör védte, terelte, no meg fedezte be a kancákat. Korábban én ilyet nem láttam. Amikor rákérdeztem, miért ennyire másként csinál mindent, azt válaszolta: mert így jobb a lónak. Erre én is azonnal kivettem a nagyzablát a lovam szájából… Majd minden fellelhető, akkor még csak külföldi szakirodalmat elolvastam a lóhoz méltó lótartásról, a lóul gondolkodásról.”
Feri, azaz Kormos Ferenc – mert így hívják az úttörő lovast – hamarosan meg is hívta Bettinát magához egy kávéra…
„Kiderült, nem csak a lovakhoz ért briliánsan. Zenél, azt is professzionálisan, jelent meg lemeze. Képzőművész, abban is kiemelkedő, a grafikáit kiállítják, és ebben szintén különlegeset alkot. Ami másoknak csak szemét, egy összelapított kuka, egy elhagyatott sínpár, neki megfogalmazandó műtárgy. Gondoltam is, úristen, ő az ideális férfi! Ebből baj lesz…”
Ha baj nem is, de szerelem, majd házasság lett a lovas találkozásból. Ma már Pilisszántón élnek azóta megszületett két kislányukkal, Emmával és Alizzal, no meg saját, természetes körülmények között tartott ménesükkel, kutyáikkal, macskáikkal és legújabb szerzeményükkel, egy törpenyúllal…
„A tanyánkat teljesen véletlenül találtuk. Arra lovagoltunk, egy alig kitaposott ösvényen, a ház szinte ki sem látszott a fák közül. Ráadásul nem is volt eladó. Kinyomoztam, egy női fodrász volt a tulajdonosa. Hát, bejelentkeztem hozzá hajvágásra. És amíg frizőrözött, rábeszéltem, adja el nekünk a portát…”
Dehogy vagyok én suttogó!
Bettináék lovai a pilisi lankákon, egy hatalmas legelőn élnek, szabadon. Ma már nem csak lótartással, kiképzéssel, oktatással foglalkoznak. Fordulnak hozzájuk lótulajdonosok is, ha „nem stimmel” valami az állattal.
„Ha egy ketrecbe zárt oroszlánt látunk, összeszorul a szívünk, és ma már a falusi kutyákat sem lehet láncon tartani. A lovakat miért zárjuk mégis istállóba?! Miért kényszerítjük egy helyben állásra, kötjük ki rövid kötéllel őket?! Miért kell álló nap a falat nézniük?! Azt hiszem, ők a legkevésbé megértett állattársaink. Én mindig azzal kezdem, hogy megkérem a »problémás« ló gazdáját, hogy hasonlítsa össze az én ménesem és az ő istállóban tartott lovának körülményeit. Hiszen a ló legalapvetőbb három igényétől van valószínűleg megfosztva – hogy egész nap szabadon mozoghasson, hogy egész nap szabadon legelhessen, és hogy egész nap szabadon társai között lehessen. A tulajdonos rendszerint gyorsan meg is érti, az ő lova miért sántít, miért rágja a box oldalát, miért rág mindent, végső esetben önmagát – mert öncsonkításig is eljuthat a kétségbeesett állat –, miért dobja le, harapja meg őt. Mert ló és lovasa is sérül, és szenved ebben a torz kapcsolatban” – vallja Bettina és azt is hozzáfűzi, éppen ezért nem véletlen, amit a statisztikák is bizonyítanak, hogy a lovaglás balesetveszélyesebb sport, mint a motorozás.
Amikor azt kérdezem tőle, hogy akkor ő amolyan suttogó-e, elneveti magát.
„Olyan, hogy suttogó, nincsen. Senki sem suttog, legfeljebb a hollywoodi filmekben. Ez az elnevezés a XVIII. századi legenda szerint az ír Dan Sullivan nevéhez köthető, aki egy katonától a helyi bordélyházban, néhány pennyért tanulta meg az indiánoknak tulajdonított varázslatot a kezelhetetlen lovak megszelídítésére. Teljes titokban dolgozott, senki sem nézhette. Mivel ilyenkor semmilyen hang nem szűrődött ki az istállóból, a környékbeliek azt kezdték rebesgetni, biztosan suttog valamit a lónak. Hogyan csinálta valójában, ma sem tudjuk, titkát magával vitte a sírba. De talán nincs is szükség varázslatra. A megoldás egyszerű, úgy szeressük a lovat, ahogyan neki jó, és ne a saját elképzelésink szerint. Igaz, ez mindenféle szeretetre. Hányszor, de hányszor esünk abba a csapdába, hogy egymást is így próbáljuk szeretni… Ahogy hisszük, hogy jó, ahogy nekünk jó lenne… Hát ezt is meg lehet tanulni lovak mellett. Hogy a szeretet nem csupán egy kellemes érzés, hanem termékeny tevékenység, felelősség, folyamatos megismerés. És még mennyi mindent!
„Miért kell álló nap a falat nézniük?! Azt hiszem, ők a legkevesbé megértett állattársaink.”
Megtanít az érzelmekre figyelni
„Azt is lovakkal dolgozva tanultam meg, hogy a kommunikáció mitől hatékony. A természetes lókiképzést mindig a földön kezdjük, és amikor már felépült a kapcsolat, a kölcsönös tisztelet és bizalom, és az állat már érti, mit akarok tőle, csak akkor terhelem meg a testsúlyommal is. Igen hasznos lehet ez a tapasztalat emberi kapcsolatainkban. Nem azzal kezdem, én mit akarok tőled, és addig nyúzlak, amíg nem teljesíted. Inkább megdolgozom azért, hogy bízz meg bennem, elmagyarázom pontosan, a te nyelveden, hogy mi az, amit szeretnék, aztán beszélhetünk arról, mit is tudunk a kapcsolatunkból kihozni… – mondja Bettina. – Mindnyájunkra intenzíven hatnak a lovak, nemcsak a lovasokra – akár akarjuk, akár nem. Carl Jung és Sigmund Freud ennek gyökerét közös tudatalatti elménkben kutatta, de jelen van számos vallásban, mítoszban és teremtéstörténetben is, elég csak a magyar Fehérlófia mondára gondolnunk. Így a ló évezredek óta számos kultúrában az anyag és a szellem, a föld és az ég, az e világ és a túlvilág közötti kapcsolódás szimbóluma.”
„Tény, hogy a ló nagyon sokféle érzelmi csatornát képes megnyitni. Segít például az önismeretben. Azt szoktam mondani, mintha tükröt tartana nekem, megmutatja, milyen vagyok, és hogy aktuálisan mit érzek. Mint tipikus zsákmányállatnak, ösztönei azt parancsolják neki, figyelje társai érzelmi állapotát, hiszen az élete függ ettől. Ha egy ragadozó közelít, az azt észrevevő állat feszültsége azonnal szétterjed a ménes minden tagján, és nyomban menekülnek. Hogy feszült vagyok, azt előtted el tudom titkolni, a lovam előtt soha. Nemcsak megérzi, hanem fel is nagyítja. Ma már, ha az egyik lovammal nem úgy megy valami, ahogyan szokott, magamat figyelem meg. Milyen negatív érzelmemet, feszültségemet leplezi le éppen? Így segít tudatosítani az érzéseimet, és koncentrálni azokra.”
Hát ezért volt segítő élmény a Bettiéknél nyáron táborozó függők számára is a lovaglás, a kapcsolat kialakítása a lovakkal. Saját érzelmeikkel találkozhattak, melyek elől talán évek óta menekültek, melyeket a szer használatával próbáltak meg tompítani.
„Hogy feszült vagyok, azt előtted el tudom titkolni, a lovam előtt soha. Nemcsak megérzi, hanem fel is nagyítja.”
„A ló mindig a jelenben tart, az ’itt és most’-ban. Bármilyen tevékenység vele beszippant. Nincs múlt, amin rágódni kell, nincs jövő, ami új feladatokkal nyomaszt. Minden most zajlik, csak a jelenlét van” – magyarázza Betti, miért csodálatos ennyi év után is nap mint nap kimenni a ménesbe.
„A ló feltétel nélkül fogad el, ha megmutatod, ki vagy, és nem rejtegetsz valamit. De ha nem vagy önazonos, azt azonnal megérzi, a testbeszéded elárul. Ha a ló minduntalan otthagy, vagy éppen elkergetni sem tudod magad mellől, annak mindig oka van. És igen, nagyon jó érezni az erős, meleg testét, olyan, mint egy anyai test, a biztonságot kereső örök gyermeki énünk fürdőzhet az oltalmában. Ilyenkor meg is nyugszunk mellette, ezért érdemes nekünk szinkronizálódni vele, hiszen lassúbb szívverésére, alacsonyabb percenkénti légzésszámára hangolódva erőfeszítés nélkül ellazulhatunk. Hát, ennyi mindent köszönhetünk a lónak. Ideje lenne meghálálunk, hiszen a háziasítása során ő már nagyon sok kompromisszumot kötött, nagyon sok mindent feladott lóságából.”
Bettina vallja, mi sem ülnénk itt, ha őseinket lovaik nem emelik fel a föld fölé, ha teherbírásukkal, erejükkel és gyorsaságukkal nem állnak szolgálatukba, hiszen az emberi faj elterjedését, a nyelvek, gének, kultúrák keveredését a bolygón nekik köszönhetjük – elég a népvándorlásra gondolnunk.
Az asszony meg a lova
Arra is kíváncsi voltam, van-e különbség nők és férfiak között abban, milyen kapcsolatot alakítanak ki a lóval.
„A ló mai természete 60 millió éves evolúció során alakult ki, az ember ebbe csupán hatezer éve kapcsolódott be – mondja Bettina. – Pontosabban a férfi, mert az elmúlt százötven évig a nő szinte semmilyen viszonyban nem volt a lóval. A hagyományos lókiképzés férfiaggyal férfitestre szabta a lovas kultúrát. Pedig a ló mint prédaállat, illetve a nő genetikai programja sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azt gondolnánk. A ló együtt érző képessége akárcsak az empatikus anyáé. Alapvető beállítódása a konfliktuskerülés, akárcsak a nőé a partnerkapcsolatban. Mindig harmóniára, annak a megóvására, helyreállítására törekszik a ménesben, akárcsak a nő a családban. A lovat a férfi vitte a háborúkba, ami a ló feminin és zsákmányállat-természetétől oly távol van… Mára azonban fordult a kocka, közös történetünk során még sosem volt ennyi asszony lóközelben: a lovasok hetven százaléka nő. A természetes lókiképzés, melynek már nagyon sok férfi lovas is a követője, éppen a felsorolt, a nőknek tulajdonított tulajdonságokból indul ki, és nekünk is segíthet megtalálni az egyensúlyt férfi és a női oldalunk között, hogy azok béküljenek ki egymással. És hogy a ló valóban szeretve érezze magát, hogy élete e szeretet révén az ő szükségletei szerint legyen gazdagabb.