300 kilométert gyalogolt, hogy legyőzze a magányt

nlc | 2018. Május 12.
Egy új, márciusban kiadott egészségügyi jelentés szerint több mint 350 ezer dán embert nyomaszt gyakran a magány.

Ez Dánia egész népességének közel 16 százalékát jelenti, és az utóbbi években közel 50 százalékos emelkedés figyelhető meg. Amikor Patrick Cakirli szembesült ezekkel a számokkal, úgy döntött, tennie kell valamit. Így született meg a March Against Loneliness (Menet a magány ellen).

A kezdeményezés középpontjában közös kirándulások álltak, melyeket Cakirli Dánia különböző városaiban szervezett, amihez bárki csatlakozhatott. A férfi így akarta felhívni a figyelmet a gyerekek és fiatal felnőttek növekvő magányosságára.

 


 


 

A koncepció szerint semmilyen körülmények között nem indulhatott el túrájára a férfi, hacsak más személy nem kísérte el. Ezzel szerette volna hangsúlyozni Cakirli az emberi interakció, a társadalmi felelősségvállalás és a közösség fontosságát.

Szerencsére az ötlet bejött, több mint 350 ember állt az ügye mellé.

Boredpanda

Exit mobile version