Egyre kevesebb a középiskolai tanár

NLC/MTI | 2018. Június 04.
A felsőoktatásban viszont most kevesebb hallgató jut egy tanárra, mint tavaly.

A felsőfokú képzéseknél a tavalyi 2,2 után a most záruló tanévben 1,6 százalékkal csökkent a hallgatói létszám, miközben az oktatók száma 3 százalékkal nőtt. A nappali képzésen az idei csökkenéssel 202,3 ezer diák tanul.

A középiskolákban azonban nemcsak a diákok, hanem a tanárok száma is csökkent, 2,3 százalékkal – írta a hétfői Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Egy tanárra a szakközépiskolákban a tavalyi 10,6 tanuló  helyett már 12,1 jut.

Érettségizők 2018-ban. Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

A mobilitás is középfokon válik jelentősé, a diákok 16,4 százaléka tanul lakóhelyétől eltérő megyében. A legnagyobb mozgás Pest megyében van, ahol a diákok több mint fele máshol tanul, többségük Budapesten.

Exit mobile version