Bocsánatkérő levéllel együtt adták vissza az ellopott pénzt

nlc | 2018. Augusztus 02.
Meglepő fordulatot vett a lopási ügy, győzött a bűntudat.

Bocsánatkérő levél kíséretében juttatták vissza a rendőrségre az ellopott pénzt, amit egy arkansasi nő tárcájából lovasítottak meg egy szupermarketnél. Susan McNabb a Walmart áruháznál a bevásárlókocsiban hagyta tárcáját, benne 160 dollárral (átszámítva 44 ezer forint). Mikor felfedezte, hogy eltűnt, keresni kezdte. A tárcát ugyan megtalálta, de a készpénznek addigra hűlt helye volt.

Ezután elment a rendőrségre, és feljelentést tett. Nagyon megdöbbent, amikor a rendőrség azzal hívta fel másnap reggel, hogy valaki egy borítékot adott le az őrsön, benne a nő ellopott 160 dollárjával és egy bocsánatkérő üzenettel.

Annak a hölgynek, aki a Walmartnál hagyta el a tárcáját! Kérem, bocsásson meg! Mindig törekszem a becsületességre, de aznap szégyenszemre elbuktam” – állt a levélben.

A rendőrségen azt mondták, egy nő hozta be az őrsre a borítékot, de nem mondta meg a nevét. Susan a történtek után úgy döntött, a tolvaj pálfordulása nyomán a visszakapott pénzt jótékony célra fordítja.

A pennsylvaniai minersville-i rendőrség nemrég egy hasonló esetet osztott meg: egyik nap egy 5 dollárost tartalmazó boríték érkezett hozzájuk pár sornyi magyarázattal: 44 év után most fizette ki valaki a parkolási büntetését, hogy könnyítsen bűntudatán.

(via)

Exit mobile version