Félmillió lakás áll üresen az országban

MTI | 2018. Augusztus 02.
Észak-Magyarországon majdnem minden ötödik ingatlan lakatlan.

Több mint félmillió lakás vagy ház áll üresen az országban, jellemzően a kistelepüléseken egyre több az elhagyott ingatlan, a szakemberek szerint hasznosításukra átfogó állami programra lenne szükség, így meg lehetne oldani a szociális lakásproblémákat – írta a Népszava csütörtökön.

A rendszerváltásig a hazai ingatlanok öt százaléka állt üresen, azóta folyamatosan nő az arányuk: 2001-ben 9,2, 2011-ben 10,9, 2015-re pedig 12,7 százalékra emelkedett, ma a 4,4 millió ingatlanból 560 ezer lakatlan, s ezek közel fele ötezer lakosúnál kisebb településeken található – idézi a lap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait. Az üres lakások aránya Budapesten, Pest megyében és a közép-dunántúli régióban a legalacsonyabb, Észak-Magyarországon viszont majd minden ötödik ingatlan üresen áll.

A különféle felmérések alapján nagyjából a lakatlan lakások háromnegyede hasznosítatlan – írta a lap.

Exit mobile version