Együnk virágokat! – és ez nem vicc!

Szurovecz Kitti | 2018. Augusztus 25.
Vannak növények, amelyeket csak a díszkertekből ismerünk, és fogalmunk sincs róla, hogy valójában fogyaszthatók, sőt nagyon egészséges táplálékok is. Szabó–Szöllösi Tünde botanikus–biológus segítségével szedtük csokorba az ehető virágokat!

Az év különböző részeiben számos ehető virág nyílik csak úgy önmagától a nagy határban, de akár otthon, a kiskertben vagy a teraszon, balkonon is termeszthetjük őket, hogy aztán a lehető legváltozatosabb módon használjuk fel a konyhánkban.

A botanikus szakértő szerint egy a fontos: hogy biztosak legyünk abban, hogy az elfogyasztott virág az, ami, mert ha véletlenül mással keverjük össze, akár súlyos mérgezést is kaphatunk. Épp ezért a legtöbb esetben okosabb az ehető virágok házi termesztése, mint gyűjtögetése. „Az is aggodalomra adhat okot, hogy ezeket a növényeket Magyarországon dísznövényként termesztik és forgalmazzák, azaz amennyiben kezelték növényvédő szerrel, annak az élelmezésügyi várakozási ideje egyáltalán nem biztos, hogy a megvásárlás pillanatában lejár. Így vagy magunknak termesszük őket, vagy a fogyasztásukkal legalább egy hónapot várjunk a megvásárlás után. Ha ezeket a szabályokat betartjuk, az ehető virágok sokat segíthetnek nekünk az étkezésünk változatossá tételében, és az egészségmegőrzésben is” – mondja Szabó-Szöllösi Tünde. És most lássuk csak, melyek is ezek a finom és különleges ízű, igencsak egészségbarát szirmos szépségek!

Szabó–Szöllösi Tünde botanikus (fotó: facebook)

Salátaboglárka

A salátaboglárka egy, március végén nyíló, napsárga szirmokat bontó növény. Eredeti élőhelyét tekintve nyirkos, árnyas ligetekben fellelhető, ám ha a kertbe telepítjük, igen gyorsan elszaporodik. Tavasszal évről évre ontja a salátába tökéletes fényes leveleit, és ízletes, sárga virágait. A növény virágzása előtt C-vitaminban rendkívül gazdag, emellett igazi vértisztító csodaszer. Svédországban olyannyira kedvelt, hogy még levest is főznek belőle!

A salátaboglárka (Ficaria verna) március végétől májusig nyílik. Dombvidéki és hegyvidéki nedves réteken, sövényekben, a ritkás és nedves lombos erdőkben, patakok mellett fordul elő, sokszor tömegesen. Kertbe telepítve gyorsan elszaporodik. (fotó: wikipedia)

Angyalgyökér

Ez a növény nyár közepén, végén – tehát éppen mostanában – virágzik, és a kétnyáriak családjába tartozik. Változatos színekben pompázik: szirmai lehetnek levendulakékek, rózsaszínek, vagy akár vörösek is, így már csak a látványával is nagyon feldobhatjuk az ételeinket. Az angyalgyökér minden része ehető. Az íze leginkább az édesgyökérhez és a zellerhez hasonlít. Emésztést serkentő, görcsoldó hatású, emellett fokozza az étvágyunkat is.

Az orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica L.) a zellerfélék családjába tartozó gyógy-, és fűszernövény. (fotó: wikipedia)

Krizantém

A krizantémról leginkább csak szomorú események kapcsán hallani, pedig ez a virág ugyancsak éltető! Sárga változata például a leghatékonyabb természetes megoldás a láz, a meghűlés, vagy a fejfájás kezelésére. Rendszeres fogyasztása csökkenti a hőség okozta kellemetlen testérzetet is. A szirmok íze enyhén fanyar, pikánsan kesernyés, így a növény leginkább salátaízesítőnek jó.

A krizantém avagy margitvirág (Chrysanthemum) az őszirózsafélék családjába tartozó, több mint 40 fajt számláló növénynemzetség. (fotó: wikipedia)

Büdöske

A büdöske, azaz szebb nevén bársonyvirág szirmait gyógyteák, saláták és különféle köretek ízesítéséhez is használhatjuk – ami az ízét illeti, remek helyettesítője lehet például a sáfránynak, de akad belőle citromos aromájú változat is. A növény színét tekintve a sárga különféle árnyalataiban pompázik, így ugyancsak feldobhatja a tányérunk hangulatát. Antibakteriális hatású, segíti a sebgyógyulást és sejtregenerálódást, gyógyteában fogyasztva pedig megnyugtat, ellazít.

Egy férfi büdöskével díszített imacsónakot ad át egy hindu ünnep alkalmával a Gangesz partján, az indiai Varanasiban. (fotó: Lea Goodman/Getty Images)

Ibolya

Édességeink készítésekor titkos fegyverünk lehet az ibolya! Az április környékén nyíló szépség ugyanis ideális ahhoz, hogy szirmaival még különlegesebbé tegyük a süteményeinket – keverhetjük a tésztába, de díszként rájuk is szórhatjuk a virág szirmait, levelét pedig salátákba rakhatjuk. Az ibolya fogyasztása ráadásul jó hatással van a hörghurutra, megszünteti az álmatlanságot és idegnyugtatóként is működik.

Ehető ibolyával díszített étel. (fotó: 

Kerti sarkantyúka

Virágai májustól októberig folyton nyílnak, lehetnek napsárgák, narancs vagy épp vörös színűek is. A levelek és a szirmok íze leginkább a borséra emlékeztet, így hát a kerti sarkantyúka remek fűszer lehet levesbe, húsokhoz vagy köretekhez egyaránt. Ha ecetes-sós lében, bimbó állapotban tartósítjuk a virágokat, a kapribogyóhoz hasonló ízű, különleges finomságot kapunk. A növény enyhén antibiotikus hatású és remek vérképző. Főzetével köhögést, meghűlést kezelhetünk.

Kerti sarkanytyúka levelével és virágjával díszített homár. (fotó: Joseph Victor Stefanchik for The Washington Post via Getty Images)

Rózsa

A különféle rózsák íze más és más, ezért a felhasználásukat és rendkívül változatossá tehetjük! Fajtától függően a nyár folyamán végig nyílnak, az ízük pedig leginkább a zöldalmáéra és a szamócáéra emlékeztet. Szirmaik kiválóak fagylaltok, sütemények és limonádék, bor vagy pezsgőkoktélok ízesítéséhez is. A szervezetre gyakorolt hatását illetően: nyugtatja a szívet és az idegeket, és kisöpri a lelkünkből a feszültséget – nem csoda, hiszen már csak a látványa is nagyon jó hatással van a hangulatra!

Középen egy lichi gombóc látható rózsa levél kristályokkal. (fotó: Deb Lindsey For The Washington Post via Getty Images).

Árvácska

Az árvácska rengeteg színben fellelhető, így igen jól mutat a tányérunkon. Ami az ízét illeti, mentára emlékeztető aromára számíthatunk. A növény remek lehet például gyümölcslevesek vagy koktélok ízesítéséhez is. A virág köhögéscsillapító, és gyulladások csökkentésére, valamint salaktalanításra is alkalmazható – ez utóbbira különösen gyógytea formájában. Ráadásul hosszasan, akár a fagyokig nyílik, tavasszal pedig mesés virágtakarót képez, tehát hosszútávon is részesévé válhat az egészségünk megőrzésének.

A kerti árvácska nemcsak szép, de ehető is. (fotó: Kathryn Osler/The Denver Post via Getty Images)

Nyitókép: Mark Boster/Los Angeles Times via Getty Images

Exit mobile version